A hosszú tél után végre megérkezett a várva várt tavasz, vagyis a természet egyik leglátványosabb csodája: a cseresznyefa virágzás. Bár a legtöbben Japánhoz kötik ezt az élményét, jó hír, hogy most Magyarországon is számos helyen gyönyörködhetünk a rózsaszínbe boruló fák látványában.
Mikor virágoznak a cseresznyefák idén?

A cseresznyefa virágzás általában március elejétől május végéig tart, azonban a pontos időpontot minden alkalommal nagyban befolyásolja az időjárás. Idén például március 28. és április 10. között várható ez a hatalmas látványosság. Érdemes tehát minél előbb megtervezni a programot erre az időszakra.
Budapest megmutatja a rózsaszín arcát




A fővárosban több ikonikus helyszín is tökéletes választás ilyenkor egy tavaszi sétához:
Tóth Árpád sétány
A Halászbástyától pár percre található sétányt csaknem 60 japán díszcseresznye díszíti, amik április elején teljes pompájukban ragyognak. Ha elkerülnéd a tömeget, akkor ajánlott korán reggel érkezni.
Gellért-hegy
Ravasszal a virágzó fák és a város látképe együtt nyújtanak felejthetetlen élményt.
ELTE Füvészkert
Piknikezhetsz a fák alatt, miközben izgalmas kulturális programokon is részt vehetsz. Idén kiemelt figyelmet érdemel a két kiemelt hétvége, az egész családnak ideális kikapcsolódás lehet.
Budai Arborétum
Itt a virágzás akár március közepétől egészen május közepéig is kitarthat, ráadásul nemcsak a cseresznyefákban, hanem más tavaszi növényekben is gyönyörködhetsz.
Ha kevésbé ismert helyszínt keresel, akkor érdemes felkeresni a Millenáris Parkot, a Blaha Lujza teret vagy a zuglói Japánkertet is. Mind a három helyen április 18. napján külön programokkal készülnek.
Ez is érdekelhet
Vidéken is mesébe illő a cseresznyefa virágzás
Vidéken is számos helyen élvezheted a virágzó cseresznyefák szépségét.
Nagykörű
Ezt a települést nem véletlenül hívják Magyarország cseresznyéskertjének. A több száz hektáros ültetvény ugyanis tavasszal lenyűgöző látványt. Akár egész napos családi program is lehet az ikonikus helyszín felkeresése.
Szegedi Füvészkert
Mint tudjuk, Szeged az ország egyik legnapfényesebb városa, vagyis sokszor itt korábban megkezdődik a virágzás. A színes növények kavalkádja csodás tavaszi hangulatot teremt.
Sárospatak
A görög katolikus templom környékén szintén gyönyörű cseresznyefák virágoznak áprilisban. Ideális hely egy nyugodt sétához.
Vigyázz!
Bár a virágzó fák látványa mindenkit elkápráztat, de fontos, hogy kutyasétáltatás közben óvatosak legyünk. A lehullott szirmok kedvenceink számára ugyenis mérgezőek lehetnek.
Fotó: Getty Images


