Néhány éve még ő volt az első és az egyetlen pisztáciatermesztő, de a helyzet mára megváltozott. Első helyét őrzi ugyan, de a termesztők száma egyre nő.
„Az idei évtől támogatottá vált a pisztácia, a gránátalma meg az olajbogyó termesztése. De még kevés a tapasztalat, hiszen a pisztácia lassan érik – mondja Badics László. – Van száz fám, de a legidősebbek is csak tizenkét évesek, azok már mutatnak valamit. Mindenesetre elindult az érdeklődés, sokan rámozdultak, akárcsak az olajfákra.”
Kudarccal kezdődött
„Tizenöt éve már foglalkoztam növényekkel, de csak házi kerti szinten – meséli László. – Köveskálon az anyósomé volt ez a föld, amit a feleségemnek ajándékozott. Valójában nem nagyon érdekelt bennünket, de úgy gondoltuk, megnézzük, mire lehet használni. Hát jó, ültessünk pár fát, aztán egyre többet. Datolyaszilvával indultunk, hatszáz fával, de 2018 márciusában szinte az összes kifagyott, mert mínusz 18 fok volt. Ritkán, de van ilyen.
A globális felmelegedés érződik, de olykor előfordulnak fagyos éjszakák. Mi pont megkaptuk. Akkor váltottunk, de kíváncsiságból pisztáciát is ültettünk, és azok gond nélkül átvészelték a hideget. Most már huszonvalahány fajtánk van.
A pisztáciának ugyanis nem csak az az egy fajtája létezik, ami a boltokban kapható.”
László mezőgazdasági szak-ipari középiskolát végzett, de aztán másfelé fordult az érdeklődése. Történelemtanári, mentálhigiéniai-pszichológiai végzettsége is van.
„Szereztem három diplomát, de egyiket sem használom – meséli mosolyogva. – A mezőgazdasági iskola után azt mondtam magamnak: soha többé! Visszaemlékezve már sajnálom, hogy a kertészeti órákon nem figyeltem eléggé. Valami nyilván ragadt rám, de inkább a gyerekkorom volt meghatározó. Fontos emlék, hogy kimegyek a kertünkbe – és ez más kertekre is jellemző volt –, és a fáról eszem a gyümölcsöt.
Olykor csak öt, de jobb esetben akár húsz fajtát is. Ez régen nem volt ritkaság. Nálunk is volt tízfajta körte, alma, szilva. Ezt az élményt kerestem, először csak kiskerti körülmények között. A területem most is hasonlít egy kiskertre, de ez már két hektár, húszezer négyzetméter, van rajta ötszáz fajta gyümölcs, és ez évről évre csak több lesz.”
Ez is érdekelhet
Anyósa örökségét varázsolta édenkertté Badics László: Köveskálon nő a magyar pisztácia
A változatosság gyönyörködteti
Lászlónak nem szegte kedvét az első rossz élmény, mindennel kísérletezik, olyan gyümölcsökkel, amiknek a nevét sem hallottuk. A datolyaszilvában, vagy csúnyább nevén kakigyümölcsben – aminek az íze a sárgabarackéra hasonlít – sok izgalmas lehetőséget lát. De ültetett idén nyugati szamócafát, kínai datolyát – más néven jujubát –, brazil guavát, azaz mirtuszdiót, japán naspolyát, indián banánt, pekándiót is.
„Varietas delectat, vagyis: a változatosság gyönyörködtet – állítja –, ami azért is jó, mert ebben a munkában is ki lehet égni. Amikor az ember már tizenöt éve csinálja, és éjjel-nappal ezzel foglalkozik, hiába szereti nagyon, kell a változatosság.
Ha monokultúrám lenne, vagyis, mondjuk, csak almát termesztenék, abba már beleuntam volna.
A lelkesedésemet a változatosság tartja ébren. A különlegességek is ezért vonzottak, kihívást éreztem bennük. Így is van tízfajta almám, körtém, négy-öt fajta őszibarackom is. De ebben is keresem a különlegességeket: van például csillag alakú almám, japán körtém, rózsaszín bélű, csíkos körtém.”
Fiataloknak való a pisztácia-termesztés
Amikor elvégezte a mezőgazdasági iskolát, nem volt trendi növénykertésznek állni. Most már egyre inkább az, a fiataloknak menő a hiper-szuper traktoron ülni, de László nem a kertjéből él, hanem a nyomdaiparban dolgozik. Mindent menet közben tanult meg.
„Mindenki végigmegy a folyamaton: az elején még nem tudunk semmit. Tanulunk, beleássuk magunkat, kialakul bennünk a tévképzet, hogy már mindent láttunk, aztán jön a meglepetés, hogy még mindig nem tudunk semmit.
Tíz-tizenöt év elteltével már önkritikusabbak vagyunk, bár akkor már tényleg többet tudunk.
A pisztácia félreismert növény, a mai napig doktori állásfoglalások meg cikkek keringenek a neten arról, hogy néhány fokos fagytól kipusztul. Ennek épp az ellenkezője igaz. Sem a téli, sem a tavaszi fagy nem károsítja. Régebben talán az lett volna a probléma, hogy több volt az eső. Bármilyen szomorú kimondani, a pisztácia szempontjából Magyarország még nem eléggé sivatag.”
Régebben az volt László terve, hogy a kertjéből fog majd megélni, de ez még nem valósult meg. Túl sok veszély leselkedik a növényekre. Jönnek a kabócák délről, és pusztítják a szőlőt. Kifagyhat az ültetvény. Szilvahimlő támadja az ősi magyar besztercei szilvát.
Nem igaz, hogy a régi gyümölcsfák mindennek ellenállnak. Újítani kell. De amit lehet, érdemes megőrizni. László kertjében van házi berkenye, amit az örökkévalóság fájának neveznek, és terem több mint tízfajta naspolya is.
„Most már kicsit rentábilis a kert, de megélni nem lehet belőle. Idősebb lettem, a pisztáciának pedig sok idő kell, amíg termőre fordul. Ötvennégy éves vagyok, a pisztáciatermesztés fiatalabbaknak való. Igaz, a nagyapám ültetett diófát nyolcvanévesen is. Minden évben nagy élménynek számítanak a Szedd magad! szüretek, ahol a látogatók kipróbálhatják az élményt, hogy milyen csodás is fáról enni a gyümölcsöt, megismerni a különlegességeket, és közben gyönyörködni a Káli-medencében.”
A pocok a „legjobb barátja”
„A szilva nem jött be, de még sok minden robbanás előtt áll, a füge, a som, a datolyaszilva, a mandula – meséli László. Nem permetezünk, a permakultúra elvei szerint gazdálkodunk, a biodiverzitást részesítjük előnyben. Ez ki is alakult, élő ökológiai rendszer működik, rengeteg levelibéka, giliszta, madár van itt, nagy a pezsgés.
A monokultúrában mandulát termesztők mindig panaszkodtak, hogy a madarak leeszik a termést, én meg rájöttem, hogy a pocok, amit általában kártékonynak tartanak, nekem a legjobb barátom. Ha sok pocok van egy területen, akkor van mit enniük a ragadozó madaraknak. Sólyom, ölyv, gólyák, macskák ritkítják a pockokat.
A zöld lombszöcskék, sáskák ellen a felszaporodó gyíkállomány segít. A rózsabogarak lárvái a talajjavításban segítenek, igaz, amikor már kikelnek, ellephetik a fügét és a sárgabarackot, úgy néznek ki, mint egy zöld diszkógömb. Szerencsére a pisztáciát nem eszik még a madarak.”
Fotó: Kurcz Orsi
