Emlékszel még, mennyiért ebédeltünk ötven évvel ezelőtt egy kisvendéglőben vagy az üzemi étkezdében? Elég elővenni egy korabeli étlapot, és az akkori vendéglátás atmoszférája azonnal visszatér. A számok ma már hihetetlennek tűnnek, mégis a korszak gazdasági logikáját tükrözték.
Milyen volt az étlap itthon a hetvenes-nyolcvanas években?
A legtöbb helyen rövid, áttekinthető kínálat fogadott. Nem a vendégek változatos igényei, inkább a tervgazdaság által biztosított alapanyagok határozták meg, mi kerülhet a konyhára. A kreativitás mozgástere szűk volt, a szakácsok azzal dolgoztak, ami jutott.
A menük lényege az egyszerű és laktató fogásokban rejlett, akárcsak, ha otthon főzött valaki. Ez volt a „gulyáskommunizmus” hétköznapi konyhája: rántott sertésszelet, sertéspörkölt galuskával, brassói, töltött paprika, főzelékek, és persze nokedli vagy krumpli.
A zöldség frissen, salátaként alig jelent meg, „savanyúság” formában viszont annál inkább, például ecetes uborka, csalamádé vagy vegyes vágott. A korszak közétkeztetését bemutató cikkek és fotóarchívumok is ezt a világot idézik fel, a „önki” önkiszolgáló éttermekkel és az üzemi étkezdékkel együtt.
Miért volt ennyire egyforma a kínálat?
A vendéglátás a szocialista nagyüzemi logikához idomult, az ellátás stabilitása volt a cél, nem a gasztronómiai változatosság. A munkahelyi menzák és a városi „önkik” 15–20 perc alatt bonyolították le az ebédet, a gyorsaság és az olcsóság számított, nem az élmény.
A korabeli leírások szerint a II. osztályú éttermi árakhoz igazodtak az önkiszolgáló helyek: például a rántott sertésszelet 13,20 Ft volt, a sertéspörkölt galuskával 10,20 Ft, a bácskai rizseshús nem került többe, mint 10,20 Ft.
Mennyit érnek ma a korabeli menüárak?
Halászlé 8 forintért, szalontüdő 6,50-ért: emlékszel még, milyen volt 50 éve étteremben ebédelni?
Amikor régi étlapfotót látunk, a mai szem azonnal a számokra, a forintokra fókuszál. És valóban, vannak tételek, amelyek ma szinte tréfának hatnak. Ám az igazi képhez hozzátartozik, hogy a vendéglátásban az árak sokszor állami támogatásokkal, hatósági logikával születtek, és nem piaci alapon.
A hús, főként a marha és a különlegességek a hétköznapi fizetéshez mérten drágábbnak számítottak, sokan a hét közben beérték egy kiadós pörkölttel vagy egy főzelékkel.
Ezek is érdekelhetnek
Hogyan lehet „mai pénzre” átszámolni?
A legegyszerűbb és leglátványosabb módszer, ha a korabeli árakat bérarányosan vizsgáljuk, vagyis megnézzük, hányszorosára nőtt a havi bruttó átlagkereset, és ezzel a szorzóval vetjük össze a régi tételeket.
- 1967-ben például a KSH adatai szerint a nemzetgazdasági havi bruttó átlagkereset 1 915 Ft volt.
- 2024-ben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók havi bruttó átlagkeresete éves átlagban 646 800 Ft.
Ez nagyjából 338-szoros bérszorzót jelent. Ennek alapján a fent idézett 1967-es II. osztályú éttermi árak „mai bérarányos” megfelelői így néznének ki:
- Rántott sertésszelet 13,20 Ft: ma kb. 4 458 Ft
- Sertéspörkölt galuskával 10,20 Ft: ma kb. 3 445 Ft
- Bácskai rizseshús 10,20 Ft: ma kb. 3 445 Ft
- Töltött paprika 11,40 Ft: ma kb. 3 850 Ft
- Sült virsli burgonyával 11,40 Ft: ma kb. 3 850 Ft
Fontos megjegyzés, hogy ez nem inflációs átszámítás, hanem bérarányos összevetés, amely jól érzékelteti a hétköznapi fizetéshez viszonyított „megengedhetőséget”. Az árszintek alakulását külön mutatná meg a fogyasztói árindex, amely az 1985 utáni évekre részletesen elérhető a KSH tábláiban.
Mi a helyzet a nyolcvanas évek közepével?
1985-ben a havi bruttó átlagkereset 5 961 Ft volt. 2024-ben ugyanez 646 800 Ft. Ez kb. 108,5-szeres szorzó. Vagyis egy 1985-ös 25 Ft-os üzemi menü főétele bérarányosan ma kb. 2 700 Ft körül lenne – nagyjából ott, ahol a hétköznapi ebédmenük alsó-középső sávja jár.
Valószínűleg nagyon kevés helyen fogsz ma ennyiért megebédelni, és ez nem véletlen, hiszen mint fentebb írtuk, az 50 évvel ezelőtti alacsony éttermi árakba bizony bele kell kalkulálni a szocialista támogatási rendszert is.
Természetesen az akkori támogatási rendszer, a minőség és az alapanyagellátás miatt ez nem egzakt árszámítás, inkább csak egy érzékletes példa..
Zöldek helyett savanyúság: hús és keményítő főszerepben
A modern szem számára feltűnő, mennyire kevés a friss zöldség és saláta a korabeli étlapokon. Savanyúság volt, kompót volt, könnyű fogások kevésbé. A tányéron többnyire sertéshús, krumpli, tészta és sűrű mártás találkozott, a vasárnapi ebéd kikezdhetetlen rendje a húsleves és rántott hús duója volt.
Nem csak romantika: a retró éttermek ma is működnek
A retró éttermek, bisztrók – legyen az egy igazi kifőzde, hentes, pecsenyesütő vagy egy klasszikus magyar konyhához hű vendéglő – ma nem pusztán nosztalgiát árulnak. Sokan a kiszámítható ízeket, a tartalmas fogásokat keresik, szemben a nemzetközi kínálat robbanásszerű terjedésével.
A retró irány ugyanúgy része a mai gasztrokultúrának, mint a fine dining vagy az ázsiai street food. Erről több hazai válogatás és képgaléria is mesél – a Fortepan fotóarchívum pillanatai pedig segítenek „beleállítani” a múltba ezt az élményt.
Fotó: Fortepan / Bauer Sándor, Fortepan / Chuckyeager tumblr, Fortepan / FŐFOTÓ
