Riport

Innen tudhatod, hogy lejárt telefonod szavatossága: ekkor már nem biztonságos az androidod használata

Egy androidos okostelefon sem tart örökké. A készülékeknek van egyfajta lejárati idejük, ami a szoftveres támogatáshoz kapcsolódik. Mit jelent ez pontosan?
Nő telefonnal

Egy okostelefon élettartamát nemcsak a hardver állapota határozza meg. Bár az alkatrészek – például az akkumulátor – idővel elhasználódnak, a készülék szoftveres támogatása is véget ér egyszer. A gyártók ugyanis egy idő után már nem adnak ki biztonsági frissítéseket, így a telefon ugyan tovább működhet, de egyre kevésbé lesz biztonságos a használata.

A német Utopia magazin szerint azonban könnyen ellenőrizhető, hogy a készülék még részesül-e biztonsági frissítésekben.

Kap még biztonsági frissítéseket a telefonod?

A legtöbb androidos okostelefon több éven át kap frissítéseket, de a támogatási idő gyártónként eltérő. Ennek egységesítése érdekében az Európai Unióban 2025 júniusa óta hatályos az Ökotervezési rendelet a fenntartható termékekről (Ecodesign for Sustainable Products Regulation).

Ennek értelmében a gyártóknak legalább öt évig biztosítaniuk kell a szoftverfrissítéseket azokhoz az okostelefonokhoz is, amelyeket már nem forgalmaznak. A szabályozás azonban csak a 2025 júniusa után megjelent készülékekre vonatkozik.

Első lépésként érdemes ellenőrizni, mikor érkezett a telefonra az utolsó biztonsági frissítés. Ehhez:

  • nyisd meg a Beállítások menüt,
  • válaszd a Telefon névjegye menüpontot,
  • majd keresd meg az Android-verzió vagy a Biztonsági javítás szintje menüpontot.

Ha az utolsó biztonsági frissítés több mint hat hónapja érkezett, előfordulhat, hogy a készülék már nem részesül hivatalos támogatásban.

Nő telefonnal
Lehet hogy már lejárt a telefonod szavatossága Forrás Adobe Stock

Hol található meg a telefon tényleges támogatási ideje?

A pontos támogatási időt internetes adatbázisokból lehet megtudni, például az endoflife.date oldalon. Itt a gyártó kiválasztása után megjelenik azoknak a telefonoknak a listája, amelyekhez még érkeznek biztonsági frissítések, valamint az is, meddig tart a támogatás.

A telefon pontos modelljét a Telefon névjegye menüpontban találod meg, például: Samsung Galaxy A17.

Egyszerűen rá is kereshetsz a telefon típusára egy keresőben, például:

  • „Fairphone szoftverfrissítés meddig”
  • „Samsung Galaxy A17 szoftvertámogatás vége”
  • „végső biztonsági frissítés”

Ez is érdekelhet

Miért fontos a lejárati idő?

Az androidos készülékek szoftverfrissítéseiről a gyártók – például a Google, a Samsung vagy a Fairphone – gondoskodnak. Amikor ezek a frissítések megszűnnek, a telefon eléri a szoftveres támogatás végét. Különösen a biztonsági frissítések hiánya jelent problémát, hiszen ezek javítják azokat a sérülékenységeket, amelyeket a kiberbűnözők kihasználhatnak.

Ha már nem érkeznek ilyen javítások, a készülék egyre sebezhetőbbé válik.

Használható még a telefon a támogatás lejárta után?

A német Szövetségi Információbiztonsági Hivatal azt javasolja, hogy az okostelefonokat mindig tartsuk naprakészen. Egy androidos telefon a támogatás megszűnése után általában továbbra is működik, azonban a biztonsági hibákat már nem javítják, ezért idővel egyre nagyobb kockázatot jelent a használata.

Éppen ezért érzékeny adatok kezelésére már nem ajánlott használni. Nem célszerű rajta:

  • internetes bankolást végezni,
  • online vásárolni,
  • vagy más olyan szolgáltatást használni, amely személyes vagy pénzügyi adatokat kezel.

Ellenkező esetben fennáll a veszélye annak, hogy az adatok illetéktelen kezekbe kerülnek.

Nem kell azonnal kidobni

Környezetvédelmi szempontból nem érdemes azonnal megválni egy már nem támogatott készüléktől. Ha nem használod bizalmas adatok kezelésére, számos más feladatot még elláthat. Például használhatod:

  • zenelejátszóként,
  • videók nézésére,
  • e-könyvek olvasására,
  • vagy akár tartalék készülékként.

Mire figyelj új telefon vásárlásakor?

A szakértők azt javasolják, hogy már vásárlás előtt nézd meg, meddig kap biztonsági frissítéseket a kiszemelt készülék. A hosszabb támogatási idő nemcsak biztonságosabbá teszi a használatot, hanem hosszú távon pénzt is megtakaríthat.

Érdemes fenntarthatóbb modelleket választani:  jó alternatívát jelenthetnek a használt androidos telefonok is, feltéve, hogy még elegendő ideig részesülnek biztonsági frissítésekben. Ha a saját készüléked már elérte a támogatási idő végét, de nincs rá szükséged, eladhatod vagy jótékony célra is felajánlhatod.

Az okostelefonok ugyanis számos értékes nyersanyagot – például ritkaföldfémeket – tartalmaznak, amelyek újrahasznosíthatók.

Ajánlott videó

Előfizetés

Fizessen elő magazinunkra!

RÉSZLETEK