Balettművész akart lenni, de sem az alkata, sem a tehetsége nem engedte, hogy az álma valóra váljon. Ám ahelyett, hogy becsapta volna a művészbejáró ajtaját, szélesre tárta, és a komédia színpadán találta magát, hiszen ahol megfordult, ott nevetés harsant. És nem csupán ezért szerették az emberek. Lenke, vagy ahogy a barátai becézték, Lencsi valódi énje is olyan volt, mint amit kifelé mutatott: örök optimista, aki mindenre tudott egy viccet.
Hálás volt Törőcsik Marinak
A mindig lelkes színésznő híre hamar terjedni kezdett az országban, főnökei, kollégái szerettek vele dolgozni, közönsége pedig sorra látogatta bemutatóit. Lencsi viszont sokáig nem tudta, milyen komoly szerepben lenni, nem kis meglepetésére ez Maár Gyulának is szemet szúrt, akit nem hagyott nyugodni a kíváncsiság, hogy vajon milyen lehet a drámai Lencsi, ezért feleségével, Törőcsik Marival meghívta ebédelni.
„Egyszer csak hív Maár Gyula, hogy lejönnék-e hozzájuk, itt ülnek a Gerbeaud-ban. Mondom magamban, mi az, hogy jövök, mindjárt le is ugrom az erkélyről. Kiderült, hogy a Teketória című filmben két hosszú jelenetet is szántak nekem Mari partnereként. Örökké hálás vagyok érte, hogy meg tudtam villantani a drámai énemet is” – mesélte egy interjúban. Ezzel valóra vált a művésznő nagy álma, kipróbálta magát egy komoly produkcióban is, de ahogy véget ért a forgatás, már újra a komédiák királynőjeként állt a színpadon.
Honthy Hanna majd bepisilt a humorától
Az életvidám nő körül mindig akadt egy barát, akivel együtt bolondozott. Szoros kapcsolatban állt Straub Dezsővel, Verebes Istvánnal, Csala Zsuzsával és Honthy Hannával. A kor ünnepelt színésznőjével például egy jókor elsütött poén miatt annyira nevettek, hogy képtelenek voltak továbbmenni az úton.
„Egyszer együtt sétáltunk, hirtelen megálltam az utca végén, és azt mondtam neki: »Nagyságos asszony, vigyázzon, mert a járda fog következni!« Ezen annyira nevetett, hogy csaknem összepisilte magát. Nagyon szeretett engem, sokszor vendégeskedtem a villájában. Emlékszem, még a Mátrában is voltunk. Csak az volt a gond, hogy ő imádott nyitott ablaknál aludni, fején angórasapkában. Én meg majd megfagytam, olyan hideg volt” – emlékezett a régi szép időkre.
Szórakozottságát Csala Zsuzsa is sokszor élvezte, akivel egyik évben összesen 11 helyen léptek fel szilveszter este, és jókedvükben annyira megfeledkeztek magukról, hogy véletlenül arra a színpadra álltak ki, ahol egy szovjet darabot vártak az orosz katonák, így viszont egy szót sem értettek a két művésznő játékából. Straub Dezső később azt nyilatkozta híresen jó kedélyű kollégájáról: ő volt a derűkirálynő, a szórakoztatás királynője.
Halála után sem engedte el a férjét
Nemcsak barátainak és a közönségnek adott végtelen jókedvéből, a legtöbbet szerelmének, Kozák László színésznek ajándékozta. Miután Lencsi hamar elvált első férjétől, az olimpiai bajnok vízilabdázó Lemhényi Dezsőtől, és felismerte, hogy nem volt több fiatalkori fellángolásnál, egy váratlan pillanatban rátalált az igazi szerelem, melyről mindig boldogan mesélt. Azt is elárulta, hogy Laci tehetsége igazi fokmérő volt számára.
„Sosem tudtam volna tehetségtelen férfival bemenni a hálószobámba… Laci egyszerűen levett a lábamról! Megnézett engem A szabin nők elrablásában, az első sorban ült, és az előadás után egy doboz bonbonnal üzent, hogy megvárhat-e a kapunál. Én meg azt üzentem vissza, hogy megvárhat. Majdnem ötven évet töltöttünk együtt. 13 év volt köztünk a korkülönbség, de nem ütközött ki, sőt közös volt a gondolkodásmódunk, mind a ketten dunántúliak voltunk, egy ízlésünk volt, együtt jártuk a világot, mindenben a szépet láttuk. A házasságból egy fiunk született.”
A színésznő a férfi halála után is beszélt férjéhez. Erről a barátai is beszámoltak, amikor a beteg művésznőt meglátogatták otthonában, ő pedig csak beszélt és beszélt, de nemcsak a vendégeihez, hanem elhunyt szerelméhez is.
Lenke még sokáig nevetette volna pályatársait és rajongóit, de nyolcvanon túl annyira elhagyta az ereje és az egészsége, hogy már nem vágyott színpadra. Amikor mégis feléledt benne az emberek utáni vágy, akkor odaült az ablakhoz, és a távcsövén keresztül leste a Nagymező utcában sétálókat. Élete utolsó heteit kórházban töltötte. 90 éves volt, amikor elment.
Fotó: Ványi Ákos, Archívum, Szabolcs László, Mti
