Lélek Sztárok

Egyik napról a másikra került süllyesztőbe: albérletben lakott és olcsó ételeket evett Benny Hill

Az egykor ünnepelt komikust a szórakoztatóipar szinte egyik napról a másikra leírta. A pufók képű sztár nem élte túl a mellőzöttséget. De vajon mi volt a bűne?

Televíziós műsorai évtizedeken át nemcsak Európában, de a tengerentúlon is hódítottak. Amerikában még jobban odavoltak érte, mint szülőhazájában, Angliában. Itthon is kacaghattunk rajta – méghozzá Gálvölgyi János tolmácsolásában. Aztán Benny Hill egyik napról a másikra eltűnt. Nem készültek új műsorai, és a már meglévőket sem játszották többé a tévében.

Michael Jackson is nagy rajongója volt

A különböző nőjogi szervezetek ugyanis egyre hangosabban kezdték kifogásolni a szeméremsértő vicceit, a jeleneteiben szereplő lenge ruhás, tárgyiasított lányokat. A mozgalom a 90-es évek elejére begyűrűzött, és Benny Hill előtt bezárultak az ajtók. Hirtelen számkivetetté vált, ami magával hozta számára előbb a magányt, majd a betegséget. Ráadásul Benny egyáltalán nem értette, hogy mi történik vele.

„De hát évtizedeken keresztül ugyanezekkel a poénokkal dolgoztam, nem tudom, mi lett most hirtelen az emberek fejében” – hangoztatta akkoriban a megmaradt barátainak.

Nem akarta megérteni, hogy a világ és a közönség gondolkodásmódja megváltozott, neki is változtatnia kellene a poén­jain. Helyette súlyos depresszióba esett, és bezárkózott a londoni lakásába. Többen próbálták ebből az állapotból megmenteni. Köztük a popsztár Michael Jackson, aki a dundi humorista nagy rajongója volt. A szívinfarktuson átesett Bennyt meglátogatta, és arról győzködte, jönnek még jobb idők, ki kell találni valami új dolgot. Csakhogy ő nem akart megújulni.

A dundi fiú nem volt sztáralkat, mégis sikeres lett

Egy letűnt korszak utolsó mohikánjaként siratta korábbi sikereit, és hagyta, hogy a munkássága tabuvá váljon a világ számára. Utolsó éveiben már nem törődött semmivel. Elhanyagolt külsővel egy koszos lakásban töltötte nap­jait. Feleslegesen halmozott fel vagyont, otthona tele volt kifizetetlen számlákkal és rendezetlen ügyekről árulkodó papírokkal.

Visszakérte szerelmétől a jegygyűrűt

Egész életében különös ember volt. Hiába vették körül a tévéstúdióban szebbnél szebb nők, soha nem nősült meg. Nem egy interjúban feltették neki a kérdést: miért él egyedül?

„Úgy kell elképzelni ezt a dolgot, mintha egy csokoládégyárban dolgoznál. Olyan sok csokit látsz magad körül, hogy közelebbről már nem is akarod megnézni” – ütötte el diplomatikusan a kérdést, majd hozzátette, ő nem szexbombát, csakis egyszerű, visszafogott nőt akarna maga mellé. Életében egyszer akadt komoly kapcsolata: Doris Deal, a Windmillben dolgozó táncosnő volt a szerencsés. Őt eljegyezte, aztán az utolsó pillanatban meggondolta magát, és visszakérte a jegygyűrűt, mondván, hogy még nem áll készen a házasságra. Ezek után nem csoda, hogy a nő soha többé nem akarta látni.

A történetnek híre ment, és amikor jóval később megpróbált udvarolni egy másik hölgynek, az a múltra hivatkozva hárította a közeledését. Nem akart csalódni, Benny pedig végérvényesen magára maradt. Hiába keresett a műsoraival sok pénzt, híresen zsugori volt. Megengedhette volna, hogy luxusban éljen, ehelyett egy szerény, külvárosi albérletben lakott. Soha nem járt étterembe, szupermarketben vásárolt, és olcsó, mirelit ételeket evett. Kocsija nem volt, taxiba sem ült, jellemzően barátok fuvarozták – így legalább a benzinpénzt is megspórolta. Amikor az édesanyja pénzt kért tőle a házának felújítására, visszakérdezett: mégis minek? Azt is pazarlásnak érezte. Ehhez képest a mama halála után az ingatlanból valóságos szentélyt csinált. Rajta kívül senki nem léphetett be oda, és egy tárgyat sem engedett arrébb tenni.

Holtában is megalázták: feltörték a sírhelyét

A fiatalon még nincstelen Hill katonaként részt vett a második világháborúban, ott volt a normandiai partraszállásnál. Mivel semmihez nem értett, ráadásul kétbalkezes is volt, parancsnokai kitolásból szerelőnek osztották be – sok hasznuk nem volt belőle, de legalább jókat nevettek rajta. Akkoriban nem sokan fogadtak volna arra, hogy a félénk, dundi fiúból egyszer világsztár lesz. Ha eltávra engedték, meghallgatásokra járt, nem túl nagy sikerrel, amiből arra a következtetésre jutott, művésznevet kell választania, mert Alfred Hawthorne Hillként nem lehet befutni. Így született meg Benny, és ezzel együtt egy esendő figura, aki már képes volt nyomot hagyni a hallgatóságban.

A háború után került először képernyőre, és néhány évvel később már a legbefolyásosabb médiaszemélyiségek között tartották számon. A halála után 7 millió angol fontos vagyona – szülők és testvérek híján – unokaöccsére és unokahúgára szállt, akikkel életében csak egyszer-kétszer találkozott. A fantasztikus hagyatékról több pletyka szárnyra kapott, így a humoristát holtában is megalázták: feltörték a sírhelyét, mert azt hitték, drága ékszereket temettek mellé. Hogy valóban így volt-e, sosem derült ki.

Fotó: Gettyimages, Profimedia

Balázs Klári címlapfotózás

Gidamentés

Szofi a gólya

Csomagolásmentes üzlet

Iain Lindsay Britt nagykövet üzenete