Szeretem figyelni a környezetemben élőket, gyűjteni a tapasztalatokat, ki hogyan éli meg az idősödés mindennapjait. Véleményem szerint az a legfontosabb, hogy amikor valaki nyugdíjba megy, maga találja ki és meg azokat az elfoglaltságokat, amikkel majd eltölti az idejét. Legalább ilyen fontos, hogy elsősorban a saját közegében, korosztályában keressen és találjon társaságot, mert akkor biztos, hogy nem magányosodik el.
Hogyan jutottam erre a gondolatra? Mostanában több barátnőmmel, közeli ismerősömmel beszélgetve, bizony egyikük-másikuk is panaszkodott, hogy sokkal kevesebbet látja az unokáit, mint korábban, amikor azok kicsik voltak. Ha jönnek is, csak beugranak, és már rohannak tovább. Gyakran érzik úgy, hogy a felnőtt gyerekeik is mindig sietnek, nem érnek rá. Ráadásul ettől olykor a gyerekeiknek lelkiismeret-furdalásuk van, hiszen tudják, többet kellene foglalkozni a szülőkkel. Az fogalmazódott meg bennem, hogy elsősorban mi magunk könnyíthetjük meg a gyerekeink helyzetét azzal, ha nem akarunk folyton a „nyakukon lógni”, ha nem várjuk el, hogy naponta telefonáljanak, beugorjanak. Lehet, külön témát érdemelne – és le merem írni –, ugyanakkor a gyerekeink se várják el, hogy amikor éppen „füttyentenek”, a nagyszülők hagyjanak ott csapot-papot, mondjanak le színházat, programot, mert például az unokákra kell vigyázni. Érdemes ebben is keresni az egyensúlyt.
De térjünk vissza a fő témánkhoz, hogyan alakítsuk ki az életünket az idősödés éveiben. Rögtön a nyugdíjba vonulás után kezdjünk magunknak társaságot, közösséget találni, ha korábban erre nem volt időnk, energiánk. Ha nincs a közelünkben nyugdíjasklub, olvasókör, sportklub stb., akkor alakítsunk ki mi magunk egy aktív, tevékeny kis közösséget. Lehet ez egy könyvtáron belüli könyvklub, kézimunkakör vagy egy kis gyalogló közösség is, sőt létrehozhatunk olyan társaságot, akikkel egymást „okosítjuk” a saját magunk előadásaival, melyek során a tudásunkról, érdekes hobbinkról beszélhetünk… Természetesen ez nem jelent elszakadást a családtól, dehogy, csak kicsit tehermentesítjük őket a „kötelező” törődéstől, illetve a magunk szabadságát teremtjük meg, ami ebben a korban sokunk számára az egyik legnagyobb érték.
