Ma megint mesélős kedvemben vagyok, de csak a „mesém” végén tudjátok meg, miért jutott eszembe a következő kis történet. Kora tavasszal kirándulni mentünk, és mivel szeles volt az idő, az előszobában lévő sapka-sál tárolására szolgáló kosárból szerettem volna kihalászni az egyik kedvenc, ősrégi sapkámat. A lányaimtól örököltem, még ők is gyerekek voltak, amikor viselték. És ez bizony régen volt! Sapka, sapka, nem foglalkozom én azzal, hogy már bojtosodik, rojtosodik, de még azzal sem, hogy itt-ott foszlik. Szeretem, és kész!
Szóval, a kedvenc kis csíkos sapkámért nyúltam, de sehol nem találtam. Végigkotorásztam a kosarat, még ki is borítottam, az autó hátsó ülésén is kétszer megnéztem, sehol semmi. Így hát be kellett érnem egy újabb, szebb, de olyan semmilyen sapkával. Gyaloglás közben dohogtam még egy sort, hogy hova is tehettem a kedvenc satyakot. És akkor észrevettem, hogy a húgom meg a lánykám szeme összevillan. Csak nem ti tüntettétek el?! Ó, nem, ők biztosan nem! Megnyomhatom az orrotokat? Ezt pont úgy kérdeztem, mint Anyukám gyerekkoromban, ha tudni akarta, füllentettem-e. Végül mégis elárulták, összeesküvést szőttek, már nem bírták nézni, hogy egy „ilyen” ócska, kopott sapkában megyek ki az utcára. A következő áldozat egy lila kabátka volt. Ott nem volt lehetőség ilyen titkos manőverre, de a húgom addig rágta a fülem, hogy ez milyen csúnya, milyen kopott, hogy mehetek ki így az emberek közé… Próbáltam a kabát védelmére kelni, hiába hajtogattam, hogy ennek éppen ez a patinája, és hogy annál értékesebb, minél régebbi, ő hajthatatlan maradt. Megadtam magam, ezért most már a lila kabátka egy rongyos zsákban lapul…
És most jön a mesének az a része, amiért mindezt leírtam. A napokban egyre gyanúsabb jeleit észlelem annak, hogy családom tagjai már kiszemelték a következő áldozatot. A kedvenc, öreg, kissé kopott hátizsákomat. Attól szeretnének megszabadítani, amivel bejártam a fél világot, ami nélkül ma sem indulok el gyalogolni. Nagyon hozzám nőtt, igen praktikus, és egyébként is, lelke van. Ezért most úgy döntöttem, résen leszek. Még az is lehet, hogy éjjel is az ágyam mellé teszem, de nappal sem veszítem szem elől. Hiszen a szeretteim mindenre képesek…
