„Különváltunk, de azóta is egy család vagyunk, így érzelmileg mindig is közel lehettem a lányomhoz – kezdi a történetüket Pintér Tibor. – Persze, ehhez kellett Janza Kata nem mindennapi bölcsessége és intelligenciája. Én akkoriban zöldfülű voltam, hogy mi szétmentünk, az kódolva volt. Hálás vagyok a volt feleségemnek, mert csodálatosan nevelte Jankát, akitől sosem hallottam vissza, hogy rossz szülő vagyok, pedig nem mindig voltam jó. Követtem el hibákat, és nem tudtam mindig a lányom mellett lenni, azonban az idő, amit együtt töltöttünk, csodás volt, mély beszélgetésekkel, sok kacagással, és ott tudtuk folytatni, ahol abbahagytuk.”
Ezen a ponton Janka is megszólal: „Szerintem az, hogy valaki jó apa, vagy sem, nem az együtt töltött órák mennyiségén múlik, hanem hogy látja-e, ismeri-e a gyereke lelkét, tudja-e és foglalkozik-e azzal, hogy éppen miben vagyok. Apa ebből a szempontból jelesre vizsgázott. Néhány éve volt egy komoly krízisem, ami oda futott ki, hogy a jó eredményeim ellenére otthagytam a jogi egyetemet, és elkezdtem színészetet tanulni. Ezzel kapcsolatban anya mellett ő volt a legfontosabb támogatóm. Elmondta, nagyon frusztráló lehet nekem, hogy két ilyen karakteres színész mellett nőttem fel, de ideje, hogy most már megtudja a világ, ki az a Pintér Janka! Ez akkor nagyon sok erőt adott. Azóta már Marosvásárhelyen, a Színművészeti Egyetemen tanulok, önállósultam, a saját utamon járok, és jól érzem magam a bőrömben.”
Fotó: Mohos Angéla, Birton Szabolcs
