Bár még csak november van, de bizonyára nem vagyok egyedül azzal, hogy egyre gyakrabban villan eszembe, mindjárt itt a karácsony. A szenteste menüjén nem szoktam hosszan gondolkozni, hiszen sok éve, évtizede ugyanaz kerül az asztalra. Nem tartozom azon lelkes karácsonyozók közé sem, akik már kora ősszel, úgymondd, „készen vannak”, mint például a húgom. Ő már év elejétől gyűjtöget, keresgél, lehet, még nem tudja, ez vagy az kié lesz, de gyűlnek az apróbb, nagyobb ajándékok. Velem könnyű dolga van, mert mióta a könyvek egyre drágábbak, valami újdonsággal „leptetem meg” magam. De nem a családom ajándékozásáról szeretnék most mesélni. Illetve most nem is mesélni, hanem egy jó ötletet adni.
A szűkebb és tágabb környezetemben jó ideje tapasztalom, hogy a nagyszülők bizony olykor erőn felül ajándékoznak. Mert úgy érzik, legalább karácsonykor lepjék meg az unokákat valami ma divatos dologgal. Valahogy úgy gondolják, hogy a gyerekek a drága kütyüknek örülnek majd a legjobban. Mi lenne, ha ezeknél egy sokkal értékesebb ajándékkal lepnék meg a gyerekeket? Hogy mi lenne ez a sokkal értékesebb? A család története! Persze most nem arra gondolok, hogy kezdjék el kutatni a családfát, volt-e „hét szilvafa” az elődök birtokában. Vagy hogy az ükapának volt-e kutyabőrös nemesi címere. Hanem hogy például a nagymama, dédmama milyen kisgyerek volt, hogy a nagypapa, dédpapa szeretett-e iskolába járni. És később milyen felnőttek lettek ők? Milyen örömöket és bánatokat éltek át? Minden családban vannak szájhagyomány útján terjedő történetek, amin olykor sírnak, vagy amelyiken jókat derülnek, még több évtized elteltével is.
Hogy miként jutott eszembe ez az „írd a családod történetét” ötlet? Sajnos, nekünk már nem élnek sem a szüleink, sem a nagyszüleink. Hányszor, de hányszor nézünk egymásra a húgommal: „látod, ezt sem, meg ezt sem meséltettük el Anyuval vagy Mamukával”. Aki átélt hasonlót, tudja, milyen szívfájdító, hogy már nincs kitől megkérdezni. Legnagyobb örömömre néhány kedves ismerősöm elfogadta az ötletet, és már elkezdte a családja történetét lejegyezni. Jót mosolyogtam, mert egyikük három példányban írja, hiszen a három unokája van.
Szeretettel: Judit
Endrei Judit többi írását ide kattintva tudja elolvasni.
