Lélek Sztár

Korhatártalanul Endrei Judittal: Érdemes panaszkodni?

Jó hírem van! A panaszkodás is szokás, amin lehet változtatni. Kezdhetnénk rögtön azzal, hogy megfigyeljük magunkat, hogy például miket mondunk siránkozás közben.

Időnként magam is hajlamos vagyok egy kis nekikeseredésre, velem is előfordul, hogy térdig lóg az orrom. És ilyen hangulatban persze könnyen kibukik belőlem is, hogy „á, ez se fog sikerülni”, vagy éppen „úgyis kilátástalan minden”, ezért aztán „minek egyáltalán nekifogni”… A minap egy panaszos szóáradatomra idősebb, bölcs barátném nagyon röviden csak annyit mondott: „Ne kössük meg a Jóisten kezét…!” Ez a mondat egy pillanat alatt helyrebillentett. Ami persze nem azt jelenti, hogy azóta nem hagyta el panaszszó a számat. De érdemes-e, szabad-e panaszkodni? Vannak, akik már reggel, saját maguknak panasszal kezdik a napot, aztán találkoznak valakivel, és neki folytatják. Persze, hogy jó az adott pillanatban kiengedni a gőzt, hiszen úgy érezzük, hogy a sérelmeink megoldódnak tőle, de legalábbis könnyebb lesz a lelkünknek. Ez egy természetes emberi érzés, amitől senkinek sem kell szégyellenie magát. De a folyamatos sopánkodás megronthatja a hangulatunkat és átformálhatja a gondolatainkat. Ez pedig már felesleges. Ha inkább felhagynánk vele, vagy legalább visszafognánk magunkat, rengeteg gondolatunk szabadulna fel, amit másra fordíthatnánk.

Jó hírem van! A panaszkodás is szokás, amin lehet változtatni. Kezdhetnénk rögtön azzal, hogy megfigyeljük magunkat, hogy például miket mondunk siránkozás közben. Milyen szófordulatokat használunk, és egyáltalán, milyen események váltják ki. Ugyanakkor a panaszkodás – ismétlem, csak mértékkel – segíthet abban, hogy gyorsan kiadjuk magunkból azokat a nehéz érzéseket, gondolatokat, amelyek éppen feszítenek. Bevallom, én is ide tartozom. Gyorsan elmesélem a húgomnak, dohogok egy sort, és a legtöbb esetben túl is vagyok rajta. Közben pedig a bennem lévő stressz is lecsökken, még akkor is, ha nem feltétlenül oldódik meg a helyzet, ami előidézte. A teljesen panaszkodásmentes életet nem tudom elképzelni, de törekedjünk arra, hogy a kesergést kövesse valami, ami pozitív irányba mutat. Végül, hallgatóként érdemes elfogadnunk azt, ahogy a másik épp érzi magát, de nem tanácsos beállni mellé a negativitásban. Ilyenkor azzal segíthetünk, ha semleges vagy inkább pozitív gondolatokat teszünk hozzá a meghallgatott történethez.

Szeretettel: Judit

Endrei Judit többi írását ide kattintva tudja elolvasni.