Hatodik érzékéről mesélt Halász Judit: „Mint a villámcsapás, úgy értek ezek a helyzetek”

Az ezotéria úgy tartja, hogy az anyáknak különösen erősek a megérzéseik. Ön, mint édesanya, hogyan vélekedik erről?

Hiszem, hogy minden édesanya megtapasztalta már azt a láthatatlan köteléket, amely a gyermekéhez fűzi, és amelynek révén akkor is megérzi a gyermeke örömét, bánatát, ha épp egy másik kontinensen tartózkodik. Ahogyan én is megéreztem, amikor a fiam és a családja még Amerikában éltek.

Azt mondják, hogy a női agyban a beleélésért, transzszerű tudatállapotokért felelős terület sokkal fejlettebb, mint a férfiaké. Önnek, hogyan működik a hatodik érzéke?

Ebben a témában nem vagyok járatos, de én is azok közé tartozom, akik néha megsejtik, mi fog történni egy-két pillanat múlva. Például valakire gondolok, és az illető felhív telefonon. Bármennyire is jók a megérzéseim, mégis dominál a Mérleg jegye, mert én nehezen tudok dönteni. Összességében inkább ilyenkor a józan eszemre hallgatok, és később rendszerint mindig bebizonyosodik, hogy az ösztöneim alapján kellett volna cselekedni.

Volt már déja vu élménye?

Nagyon sokszor megtörtént, emberekkel és helyzetekkel kapcsolatban is. Mint a villámcsapás, úgy értek ezek a helyzetek. Mintha valamikor már átéltem volna ezeket a történéseket, mintha ebben a helyzetben már lettem volna, mintha ezen a helyen már jártam volna. Tapasztalatból tudom, hogy a déja vu-t gyakran egy furcsa, szokatlan, leírhatatlan érzés előzi meg. Utána jön az ismerősség érzése.

A déja vu-vel az a baj, hogy az ember ugyanolyan gyorsan el is felejti, mint az éjszakai álmokat.

Az ezotéria szerint azért jöhetnek létre ilyen élmények, mert korábbi életünkben már jártunk ott, vagy az illetővel találkoztunk.

Vagyis a reinkarnációról van szó? Sokan hisznek benne, talán azért, mert ez megkönnyíti a mostani, földi életüket. Hiszen jobban elfogadható az elmúlás, ha úgy gondolkodunk, hogy talán lehetőségünk van arra, hogy a szeretteinkkel nem csak a mostani létben, hanem majd valamikor, a jövőben újra együtt lehetünk. Ha ezen a témán komolyabban szeretnénk elgondolkodni, ahhoz nem egy-két órára, hanem fél életre lenne szükség.

Ez is érdekelhet: Honnan tudjuk, mi a dolgunk ebben az életben?

Hisz a pozitív gondolkodásban?

Azok közé tartozom, akik a minden rosszban van valami jó igazságában hisznek. Vagyis összességében optimistán gondolkodom.

Gyakorolta már a vonzás törvényét?

Szerintem nem elég erősen gondolni valamire, tenni is kell érte. Azt tapasztaltam, hogy a vonzás törvénye a gyerekeknél működik tökéletesen. Talán azért, mert ők rendelkeznek azzal a három képességgel, amelyek a felnőttekről már lekoptak. A gyerekek még tudnak tiszta szívből vágyni valamire, ők képesek helyesen kérni, tökéletesen meg tudják fogalmazni, ha nem szóban, talán gondolatban, hogy mit szeretnének. És hisznek abban, hogy amire vágynak, az teljesülhet. Persze a gyerekkor is magában hordozza a lehetőségeket, de a környezet segítségére nekik is szükségük van.

Babonás?

Igen is, meg nem is, komolyan veszem, de ki is nevetem sokszor. Sok színházi babonát ismerek, amelyeket nagy elődeimtől lestem el, vagy tanultam. Ez félig-meddig hozzá tartozik a színházi illemhez, akkor is, ha sokszor nevetgélünk rajta, de azért mindannyian betartjuk. Soha nem fogom elfelejteni, kezdő színésznő voltam, amikor jó kedvem volt, és fütyörészve mentem be a színházba. Sulyok Mária falrengető hangon elkiáltotta magát: ki fütyül? Széles mosollyal, mentem be hozzá: Én voltam! Mérgesen teremtett le: Ne merj többet a színházban fütyülni! Elfütyülöd a sikert!

Önnek mi a babonája?

Annak ellenére, hogy a cicákkal nincs semmi bajom, nem szeretem, ha egy fekete macska átmegy előttem. Ha ez megtörténik, félre állok, megvárom, míg valaki elmegy mellettem…

Van talizmánja?

Ebben a témában is furcsa kettősség él bennem. Nem viselek magamon olyan tárgyakat, amelyekről azt mondják, hogy szerencsét hoz, vagy megóv a bajtól. Van néhány tárgy, amelyeknek én adtam jelentőséget, és mindegyiknek más szerepe van az életemben.

Ezekhez ragaszkodom, és nem szívesen beszélek róluk, mert közhírré tennék velük való kapcsolatomat, a titkaimat.

Szokott éjszakánként álmodni?

Igen, rendszerint a hajnali órákban álmodom, de sajnos ébredés után már nem emlékszem rájuk. Viszont egyetlen, gyermekkori álmot nem felejtek el: fahídon megyek keresztül, ami alatt a sárgás-vörös lángok magasra csapnak. De átérek. Fogalmam sincs, hogy ez mit jelent, és az életemben sem történtek olyan dolgok, amelyekre rá lehet fogni, hogy az álom előre jelezte. Ezt az álmot azzal magyarázom, hogy én háborús gyerek vagyok. Akkor születtem, amikor még dúltak a harcok, és talán abból az időből származik ez a – nem is emlék, talán csak félelemérzet.

Hisz az angyalokban?

Ha angyalokról van szó, akkor először a karácsony jut eszembe, A gyerekkor, amikor az angyalkák díszítették a fát, és hozták az ajándékokat, aztán amikor befejezték, csöngettek, hogy be lehet menni. Hát hogyne volnának angyalkák! Hiszen hozzátartoznak az életünk legszebb pillanataihoz. De szeretem Raffaello festményeit, különösen a Sixtusi Madonna képéről ismert, bűbájos angyalkáit, meg a puttókat. Illetve az angyalokról úgy gondolom, hogy karnyújtásnyira vannak, amikor repülőgépen ülök. Amikor a felhőkön átsüt a nap, az jut eszembe, hogy innen figyelnek bennünket. Biztos ők is kíváncsiak!

Szokott kérni az angyaloktól?

Jajj nem! Ha problémám van, akkor általában önmagammal folytatok vitákat, és minden oldalról megvizsgálom azt a helyzetet, amelyben vagyok. És ha sikerül megoldanom, hát… Jó lenne hinni, hogy az angyalok segítenek!

Ez is érdekelhet: Halász Judit és Bálint András: „Összetartoztunk, mégis elváltak az útjaink”

Fotó: tv2