Uncategorized

A bántalmazás arcai (x)

Amikor arra gondolunk, hogy valaki bántalmazott, először főleg a fizikai bántalmazásra és a párkapcsolati konfliktusokra gondolunk. Pedig a bántalmazásnak rengeteg arca van. Krisztina története a Magyarországon is létező modernkori rabszolgaságról szól, és arról, hogyan lehet megfelelő segítséggel mégis új életet kezdeni.

Krisztina 45 éves, gyerekkorát egy vidéki kisvárosban töltötte szüleivel és nővérével. Nem sok mindenre emlékszik, azt mondja, amíg a szülei éltek, addig jó volt minden. Évekig egy gyárban dolgozott, közben férjhez is ment. A házassága rövid ideig, pár hónapig tartott. Később is csak rövidebb párkapcsolatai voltak, gyermeke nem született.

Elmondása szerint a problémák főleg szülei halála után kezdődtek, amikor egy Budapesthez közeli településre költöztek a nővérével és annak lányával. Ekkor már 38 éves volt. A szülői házat eladták, ő azonban pénzt nem látott belőle. Időközben leszázalékolták, enyhe mentális zavarral küzd. A településen albérletben laktak, a helyi pékségnél kaptak munkát. Krisztina soha nem kapott fizetést, ugyanakkor minden éjjel 12 órát foglalkoztatták, „Lemezeket pucoltam”- mondta. A nővére vette fel a fizetését, nála nagyon ritkán volt pénz. Néha 400 Ft-ot kapott a 12 órás munkáért nővérétől. Mikor intézményünkbe került, akkor szembesült vele, hogy a rokkantsági ellátása is jóval több, mint amit a nővére elmondott neki. Az ellátását szintén elvették tőle.

Sehova, még a helyi boltba sem járhatott. Testvére és annak lánya rabszolgasorban tartották. Egy alkoholos veszekedés után, januárban, a tél közepén Krisztinát nővére kirakta egy reklámszatyorral az utcára. Pár darab ruha, személyi igazolvány és 15 000 Ft volt nála. Reggel beült az orvosi rendelőbe, az egyetlen olyan helyre, amit ismert, nem tudta hová menjen. A rendelőben értesítették a területileg illetékes családsegítőt, akik hozzánk, az Üdvhadsereg egyik intézményéhez hozták Krisztinát.

Teljesen tájékozatlan, nagyon zárkózott, csendes és bizonytalan volt. Sohasem járt még Budapesten. Azt sem tudta hogyan kell buszjegyet venni, hogyan kell érvényesíteni. Önállóan nem tudott tájékozódni, önbizalmától teljesen megfosztva érkezett, saját zárt világában élt. Ma már az Üdvhadsereg egyik intézményében él, van munkája, félretett pénze, nincs konfliktusa senkivel. Hamarosan tervezi a kiköltözést.

Kétszer annyi a nő a hajléktalanok között, mint korábban. Sokan súlyos bántalmazások után kerülnek utcára. A hajléktalan-ellátó helyekre a nők nem szívesen mennek be, ezért Budapesten több hajlék nélküli nő él az utcákon, mint amennyi a szállókon. Az ellátásban nincsenek speciálisan a női hajléktalanok részére kialakított, bejáratott kivezető utak. Példa értékű kivételek az Üdvhadsereg Szabadegyház Magyarország által üzemeltetett rehabilitációs otthonok.

Lányok, akik intézetben nőttek fel és onnan kikerülve csak az utca maradt nekik. Nők, akik egy válás után kerülnek egyszerűen az utcára. Asszonyok, akik családon belüli erőszak áldozatai. Sokan, akár gyerekkel is, az utcára menekülnek erőszakos partnerük elől. Nagyon nehéz helyzetben vannak ma Magyarországon azok a nők, akik a több éves, akár évtizedes hajléktalan létben elszenvedett sérelmeket, bántalmazásokat, megaláztatásokat szeretnék feldolgozni. Az Üdvhadsereg Szabadegyház által működtetett intézményekben számos jó példa van az újrakezdésre. Itt elsősorban olyan aktív korú, munkaképes, egészségi, pszichés és szociális állapotukban visszafordítható módon károsodott nőkkel foglalkoznak, akik önként vállalják rehabilitációjuk érdekében az együttműködést. A női lakóknak rendszeresen szerveznek olyan programokat, melyek segítséget, iránytűt adhatnak belső motivációik feltárásához és külső körülményeik megváltoztatásához.

Kérjük ajánlja fel adója egyházi 1%-át az Üdvhadsereg Szabadegyház számára! Így együtt segíthetünk az újrakezésben! Technikai számunk: 0176

Akciós előfizetések ajánlatunk

Balázs Klári címlapfotózás

Gidamentés

Szofi a gólya

Csomagolásmentes üzlet

Iain Lindsay Britt nagykövet üzenete