Címlapsztori • Sztár

Rosszul lett élő adásban Gryllus Dorka, végre elárulta, mi az oka: „Kétségbeejtő, amikor az ember nem tudja, mi történik vele”

Gryllus Dorka hétfőn reggel, az RTL Reggelijében lett rosszul, azóta egy ország találgatja, hogy mi történt vele. A színésznő végre elmondta az igazságot, hiszen a menopauza megérdemli a megértést.
gryllus dorka

Mint a Meglepetés elsőként megírta, hétfőn reggel élő adásban lett rosszul Gryllus Dorka. A színésznő az RTL Reggelijének vendége volt, ahol Barabás Évi faggatta az aktuális munkáiról és a családjáról. Dorka nem sokkal az interjú kezdete után rosszul lett, remegett, elfelejtette még Évi kérdéseit is, válaszolni sem tudott, a műsorvezető pedig végül berekesztette az interjút.

Azóta túlzás nélkül állíthatjuk, hogy egy egész ország aggódott a színésznőért, több tucat lap foglalkozott vele, többek között laptestvérünk, a Story és az NLC is. A pontos okot azonban senki nem tudta eddig. Dorka és Évi ugyanis összejátszott, egy nagyon is nemes ügy érdekében, mégpedig azért, hogy felhívják a figyelmet a menopauza tüneteire és arra, hogy mennyire fontos egy 50-es nő életében a támogató, szeretetteljes közeg.

Nemes ügy érdekében játszotta el a menopauza tüneteit

 

„Köszönöm ezt a rengeteg szeretetteli támogatást, amit kaptam tőletek az elmúlt héten, nagyon jól esett. Nagyon sokan írtátok, hogy velem is megtörténik, velem is megtörtént, pontosan tudom, hogy mit érzel.

Mert ez egy 50-es, menopauzában lévő nővel bármikor megtörténhet.

Ezért is vállaltam el a DM felkérésére ezt az akciót a reggeli műsorban, a Menopauza megérdemli a megértést-kampányban, hogy megmutassuk ezeket a tüneteket, hogy egy nővel bármikor előfordulhat, hogy elönti a víz, hogy elfelejti a gondolatait, bármikor előfordulhat, hogy elkezd remegni. Előfordulhat, hogy nem tud aludni éjszaka, ezek mind a menopauza tünetei” – kezdte Dorka, majd kösznetet mondott Barabás Évinek és az RTL csapatának, hogy megmutathatták egy országnak, hogy mi az a megértő szeretet, amire egy nőnek egy ilyen helyzetben szüksége van.

„Az ember ilyenkor nagyon elveszettnek és kicsinek érzi magát

és az még kétségbeejtőbb, amikor az ember nem tudja, mi történik vele és a környezetétől nem egy támogató visszajelzést kap, amitől az egész helyzet csak egyre rosszabb lesz. A DM oldalán a jövőben rengeteg edukatív tartalmat fogtok találni, hogy megértsük a menopauza hatásait és szeretnének ezzel is kapaszkodót, fogódzkodót adni a menopauzában lévő nőknek és a környezetüknek, családtagjaiknak. Hogy hogyan tudunk együtt átjutni ezen a nehéz időszakon” – folytatta az 53 éves színésznő.

Dorka emlékeztetett, október 18-a a menopauza világnapja, eredetileg akkor szerette volna kitenni a mostani, a rosszullétété megmagyarázó videót, de olyan sok komment érkezett a hírhez, hogy nem tudtak addig várni.

„A menopauza megérdemi a megértést, és ennek első lépése, hogy beszéljünk róla.”

Erős nőt választottak a szerepre: DM Menopauza – Megérdemli a megértést kampány

A DM Menopauza – Megérdemli a megértést kampányában azért választott egy erős és figyelemfelkeltő kampánymegoldást, mert, bár az élet természetes velejárója, a hőhullámokon túl alig beszélünk a menopauzáról, a kevésbé ismert kognitív tünetei mint az agyköd, kialvatlanság, nem kapnak elég figyelmet, a társadalmi edukáció és a támogatás hiánya pedig a nőket sokszor lehetetlen helyzetekbe kényszeríti. 

Így sokaknak úgy kell megküzdenie az ezzel járó változásokkal, hogy közben a környezetük sem feltétlenül érti, min mennek keresztül.

Ezt a számok is bizonyítják

Az Ipsos 2022-es Global Views on Menopause kutatása szerint Magyarországon a menopauza a legkevésbé komfortosan megbeszélhető témák közé tartozik, és különösen nehéz róla barátokkal beszélni. 22% – Ennyien érzik komfortosan magukat, ha a menopauzáról kell beszélniük a barátaikkal és otthon. A 33 vizsgált ország közül ez az arány Magyarországon volt a legalacsonyabb.

A Menopauza megérdemli a megértést kampány célja az volt, hogy közelebb hozza ezeket a nehéz tapasztalatokat azokhoz is, akiket személyesen nem érint, és beszélgetést akartunk elindítani arról is, hogyan viszonyulunk azokhoz a nőkhöz, akik ezeket a tüneteket élik át. Mert a megértéshez nemcsak több információra, hanem több empátiára és támogatásra is szükség van.

Annak nagyon örülünk, hogy a Reggeli után rengeteg nő kezdett beszélni a tünetekről és megvédte Dorkát és egymást, sőt sok esetben családtagok is megosztották a történeteiket.

Nem akartak senkit megtéveszteni

gryllus dorka
A színésznő nagyon furcsán viselkedett az RTL reggeli műsorában – nemes ügy érdekében vállalta (Forrás: RTL)

A kampány célja nem a megtévesztés volt, senki sem látta előre, hogy a kezdeményezés ekkora visszhangot vált ki, és ilyen sok embert késztet majd arra, hogy megossza a saját tapasztalatait. Ebben az érzelmekkel telített párbeszédben azonban sok kritika és számonkérés érte mind Dorkát, mind Évit, ez a rájuk irányuló figyelem egyáltalán nem volt célunk, számunkra az a legfontosabb, hogy őket megvédjük – hiszen közös célunk volt, hogy kiálljunk egy olyan ügy – a menopauza – mellett, ami sokakat érint, komoly következményei vannak, de mégis tabunak számít. 

Reméljük a mostani érdeklődést és figyelmet most már a menopauzával kapcsolatos tudás bővítésére és a nők valódi támogatására fordíthatjuk.

Így a dm-nél a következő hetekben lehet majd beszélgetni többek között Koch Mária menopauza szakértővel is a DM social csatornáin, és itt az RTL-en is rengeteg edukációs tartalommal készülünk, amelyek nem csak a jól ismert tünetekkel foglalkoznak.

Támogatott tartalom.

Ajánlott videó

Előfizetés

Fizessen elő magazinunkra!

RÉSZLETEK