Címlapsztori • Sztár

„Nem ugyanaz az ember vagyok, aki annak idején”: egy évtized után újra a képernyőn Varga Edit

Az ATV Híradójának új műsorvezetője tíz év után tért vissza a képernyőre, ami alaposan átrendezte a családjuk mindennapjait.
Varga Edit

A televíziós azonban cseppet sem bánja a változást, sőt: örül, hogy most végre ismét azt csinálhatja, amit igazán szeret.

„Bizonyos szempontból újdonság, másrészt viszont nagyon is ismerős érzés volt beülni a híradóba, és belépni a televízió épületébe. Már az első percben úgy éreztem, mintha csak tegnap álltam volna fel a műsorvezetői székből. Gyorsan visszaállt a régi ritmus, amit korábban is rettenetesen szerettem, valójában ez mindig több volt számomra, mint egy munka.”

„Már gyerekkoromban is arról ábrándoztam, hogy tévézni szeretnék”

„Sok mindent tettem is érte, de persze a szerencse is kellett ahhoz, hogy elérjem a céljaimat. Annak idején fájt a szívem, amikor el kellett köszönnöm a televíziótól, de szerencsére ez csak átmeneti volt, még ha hosszú időszaknak is tűnt.”

Így kellett történnie

Varga Edit
Tíz év után visszatért a képernyőre

Az elmúlt években akadt feladat bőven, hiszen férjével, Kóka Jánossal mozaikcsaládban élnek. Edit két nagyfia már 17 éves, közös gyermekük 10, János lányai pedig 31 és 16 évesek. A televíziózás azonban egy idő után egyre inkább hiányzott Editnek.

Ezt olvastad már? MTV stúdió, Tamási Eszter, Endrei Judit és Radványi Dorottya tévébemondók. Megnézem

MTV stúdió, Tamási Eszter, Endrei Judit és Radványi Dorottya tévébemondók

„Amikor abbahagytam a műsorvezetést, éppen csak megszületett a legkisebb gyerekem, a nagyobbak pedig még alsó tagozatosak voltak. A férjem korábbi házasságából született lánya is sokat volt velünk, így bőven akadt teendőm a család körül.”

„Én vittem az otthoni ügyeket, a háztartást, a gyerekek körüli feladatokat”

„Megszerveztem a logisztikát, gondoskodtam, és mivel nem nagyon kellett másfelé figyelnem, rengeteg energiát tudtam ebbe fektetni. Nem volt elvárás, hogy kifelé is »ragyogjak«, egyszerűen ez volt az életem fókuszában” – meséli a műsorvezető, aki szerint az elmúlt tíz év őt magát is formálta.

Varga Edit
Iker nagyfiai, Levente és Gellért már szinte felnőttek

„Bennem is történt valami, bár az évek alatt valamennyit vesztettem abból a magabiztosságból és könnyedségből, ami korábban megvolt bennem, amikor folyamatosan szerepeltem. Ugyanakkor rengeteg tapasztalat rakódott le bennem, és csendben épült valami sokkal szilárdabb.”

„Már nem ugyanaz az ember vagyok, aki annak idején eljött a televíziótól”

„Volt egyfajta belső újrarendeződés is. Nagyon sokat adtak a családommal és a gyerekeimmel töltött évek. Sok mindenben megerősödtem, új tapasztalatokat szereztem, tudatosabb lettem, és most sikerült visszatalálnom a szakmámhoz, talán önmagamhoz. Ennek így kellett történnie.”

Átalakult a családi rutin

Varga Edit
Közös gyermekük nemsokára 11 éves lesz

Nem titkolja, korábban is akadtak már lehetőségek a visszatérésre, ám egyik sem hozta elő azt az érzést, hogy itt az idő.

„Többször is kerestek már, de vagy nem éreztem szakmailag elég izgalmasnak, vagy egyszerűen még nem éreztem magamat készen a visszatérésre. Amikor viszont az ATV megkeresett, úgy éreztem, eljött a pillanat.”

„A kisebbik gyerekem felső tagozatos lett, a nagyobbak pedig már az érettségire készülnek”

„Így most már rám is egészen más módon van szükségük. Nyilván továbbra is fontos szereplő vagyok, de már nem feltétlenül úgy, hogy fizikailag folyamatosan jelen legyek az életükben. Így szerencsésen találkozott a lehetőség és a bennem megérett vágy, hogy újra aktívan dolgozzak, híradózzak” – mondja Edit, akinek visszatérésével a családi életük is átrendeződött.

„Lehetetlen most mindenre ugyanannyi figyelmet fordítani, így még kapkodja mindenki a fejét. Volt egy megszokott életünk, és egy csomó olyan dolog, amit korábban természetes volt, hogy megcsinálok, most viszont nem feltétlenül fér bele.”

„Olyan típus vagyok, aki sok mindent magára vesz, és kevés feladatot delegál”

„Mostanában azonban egy kicsivel többet beszélgetünk a vacsoraasztalnál arról, hogyan tudnánk újraszervezni a mindennapokat. A családtagok is látják, hogy ez most egy új helyzet, úgyhogy megoldjuk.”

Könyvkiadót vezet

Amíg nem volt képernyőn, saját vállalkozást indított.

„Az elmúlt években a család mellett szerettem volna szakmai kihívást is, ezért négy éve elindítottuk a saját független könyvkiadónkat.”

„Jó érzés, hogy olyasmivel foglalkozom, ami értékteremtő és amiben hitelesnek érzem magam. Elsősorban olyan könyveket adunk ki, amelyek társadalmi ügyeket dolgoznak fel, fontos témákat hoznak közelebb az emberekhez, és amelyekről keveset beszélünk. Ha ezzel akár csak egy kis szeletét is formáljuk a közbeszédnek, az számomra kifejezetten lelkesítő és inspiráló.”

Egyensúlyra törekszik

A családi élet újraszervezésével együtt a gyerekek önállóságának is nagyobb szerep jut, amire Edit édesanyaként egyébként is tudatosan figyel.

„Egyre inkább az önállóságra nevelést tartom fontosnak, édesanyaként erre figyelek”

„A munkába állás ezt a folyamatot most fel is gyorsítja, főleg a legkisebbnél. A nagyobbak már nagyjából önjáróak, persze fiúk, így még továbbra is szeretik, ha van körülöttük valaki, aki gondoskodik róluk, de már sokkal kevésbé igénylik.”

„Nagyszerűen egyengetik a saját napjaikat. Én talán inkább támaszként vagyok jelen mellettük, akivel meg lehet beszélni a tanulással, a mindennapokkal kapcsolatos döntéseket, de akár a távolabbi terveiket is.”

Ez is érdekelhet

Ahogy az élet más területein, az anyaságban is arra törekszik, hogy a maximumot nyújtsa.

„Mindig volt bennem egy erős szándék, hogy ezt igazán jól csináljam. Talán kicsit szigorúbb vagyok, és kontrolláltabb a kelleténél. Amikor elváltam a két nagyobbik gyermekem édesapjától, azt éreztem, hogy egyszerre kell határozottnak és következetesnek lennem, miközben gyengéd, támogató és szeretetteljes anyuka is szerettem volna maradni.”

„Ez nem mindig volt egyszerű, de a legjobb tudásom és szándékom szerint próbáltam helytállni”

„Mindhárman okos, ambiciózus, talpraesett fiúk, én pedig igyekszem megadni nekik a kellő szabadságot, ugyanakkor ott lenni mellettük, amikor szükséges. Ma már próbálom az élet minden területén megtalálni az egyensúlyt: hogy figyeljek a gyerekekre, a férjemre, de azért magamra is.”

„A sport például sokat segít abban, hogy fizikailag és mentálisan is karban tartsam magam, és arra is törekszünk, hogy a férjemmel kettesben is töltsünk időt. Bár ő biztosan azt mondaná, hogy még mindig keveset utazunk együtt” – teszi hozzá nevetve.

Ajánlott videó

Előfizetés

Fizessen elő magazinunkra!

RÉSZLETEK