Volt idő, amikor egy tepsi frissen sült kalács még nem hétköznapi édességnek számított. Nem lehetett csak úgy leszaladni érte a pékségbe, és nem került minden reggel az asztalra. A jobb lisztet, a tejet, később a tojást is olyan alkalmakra tartogatták, amikor valóban volt mit megünnepelni.
Karácsonyra, húsvétra, lakodalomra sütöttek belőle, aztán ahogy változott és valamivel módosabb lett a paraszti háztartások élete, egyre gyakrabban előkerült szombat délutánonként is.
Talán ezért van valami különösen otthonos a régi kelt tésztákban. Ahogy a lisztes deszkán sorakoznak a kis cipók, a tálban dagad a letakart tészta, a sütőből pedig lassan elkezd kiszökni a piruló dió és az édes tészta illata. Akinek sütött ilyesmit a nagymamája, valószínűleg külön magyarázni sem kell.
Az egyik ilyen, mára kevésbé ismert sütemény a hajdúböszörményi, más néven böszörményi parasztkifli.
Ilyen volt a kalács nagyanyáink idejében
A kalács története jóval régebbre nyúlik vissza annál, mint amit ma klasszikus fonott kalácsként ismerünk. A Magyar Néprajzi Lexikon kalácsról szóló összefoglalója szerint a kalács a magyar paraszti táplálkozásban a kenyérnél jobb minőségű lisztből készült, és hosszú időn keresztül elsősorban ünnepi étel volt.
Karácsonykor, húsvétkor, illetve a családi ünnepek közül különösen a lakodalmakban jutott fontos szerephez.
Az Alföld egyes vidékein később már szombaton is készítettek kalácstésztát, amelyből nem feltétlenül csak klasszikus kalács sült: lepény és béles is készülhetett belőle. A régi paraszti háztartásban nem nagyon veszett kárba semmi, pláne nem egy jó adag megkelt tészta.
Ebben a világban találjuk a böszörményi parasztkiflit is. Egyszerűnek tűnik, mégis megvan benne minden, amitől egy hűvös novemberi délutánon nehéz csak egyetlen darabot megenni: puha élesztős tészta, lekvár és piruló dió.
A böszörményi parasztkifli receptje
Ahogy azt már megszokhattuk, ha valami régi, paraszti ételt keresünk, Borbás Marcsinál jó eséllyel megtaláljuk, így az ő receptje alapján készült böszörményi parasztkifli receptjét is. Nála birs- vagy baracklekvár szerepel, de egyes házaknál szilvalekvárral is készítették.
Borbás Marcsi változatában pedig nem egyszerűen finomliszt kerül a tésztába, hanem fele finomlisztből, fele réteslisztből álló, úgynevezett félfogós liszt.
Hozzávalók a tésztához
- 50 dkg finomliszt
- 50 dkg rétesliszt
- 5 dkg élesztő
- 25 dkg vaj
- 20 dkg kristálycukor
- 1 kávéskanál só
- 5 dl tej
- 2 tojás
A töltelékhez
- 1 nagy üveg birs- vagy baracklekvár
A tetejére
- 1 tojás
- 20 dkg durvára darabolt dió
- 15 dkg kristálycukor
Így készül a parasztkifli
- Két deciliter tejet langyosítsunk meg, keverjünk el benne egy evőkanál cukrot, majd morzsoljuk bele az élesztőt, és hagyjuk felfutni.
- Közben szitáljuk át a lisztet, morzsoljuk el benne a puha vajat, majd adjuk hozzá a felfutott élesztőt, a sót, a maradék cukrot és a megmaradt tejben elkevert tojásokat. Dolgozzuk össze az egészet puha, rugalmas tésztává.
- Amikor már szépen kisimult, letakarva hagyjuk kelni nagyjából egy órát, illetve addig, amíg legalább a kétszeresére nem nő. Ez az a rész, amit nem érdemes siettetni. A kelt tészta nem különösebben bonyolult műfaj, csak a saját tempójához feltűnően ragaszkodik.
- A megkelt tésztát borítsuk lisztezett deszkára, és osszuk öt részre. Formázzunk belőlük cipókat, majd ezeket is hagyjuk pihenni.
- Ezután minden cipót nyújtsunk vékony, kerek lappá, és osszunk nyolc cikkelyre. A háromszögek szélesebbik végére tegyünk egy nagyobb teáskanál lekvárt, majd tekerjük fel őket kifli alakúra.
- A kész kifliket kenjük meg felvert tojással, majd a tetejüket mártsuk a durvára vágott dió és cukor keverékébe. Sütőpapírral bélelt tepsiben még körülbelül 15 percig hagyjuk kelni, végül 180 Celsius-fokra előmelegített sütőben süssük őket szép pirosra.
Nem csak lekvárral lehet megtölteni
Ha egyszer már nekilátunk egy ekkora adag édes kiflinek, érdemes többféle töltelékkel is kipróbálni. Borbás Marcsi receptjében a birs- és baracklekvár mellett túrót és diókrémet is ajánl lehetséges töltelékként.
Ha viszont igazán novemberi hangulatot szeretnénk, maradjunk a lekváros-diós változatnál. Mellé egy nagy bögre tea vagy tejeskávé, és hirtelen egészen könnyű megérteni, miért sütöttek régen szombat délután kalácstésztát.
Nem azért érdemes elővenni ezt a receptet, mert minden régi étel jobb volt a mainál. Hanem azért, mert vannak receptek, amelyek egy darabka hétköznapi történelmet őriznek. A böszörményi parasztkifli pontosan ilyen: néhány teljesen hétköznapi alapanyagból készül, mégis volt idő, amikor ünnepet jelentett, ha az asztalra került.
És talán éppen ez benne a legjobb. Ma már nem kell ünnepnapig várnunk vele.



