Könyves Kálmán királyunk bölcs volt, de egyben tévedett: boszorkák mégiscsak vannak! Veronika nagymamája, Varga Katalin író, akinek nem volt rézből az orra, és nem lovagolt seprűnyélen, sőt, magába zárkózó, írógép előtt ücsörgő nő volt, verseivel mindenkit elvarázsolt. Unokájára viszont elég csak ránézni, a szemébe nézni, azonnal a hatása alá kerülünk. Ez a családi boszi vonás meghatározta az ő életét is, meséket ír, színházat csinál az aprónépnek, dalolgat, szerencsére szépen, így nem égetik meg. Veronika szerint egy hétköznapi nőnek nincs is más lehetősége a teremtésre, csak a mesélés és a gondoskodás, ezáltal különlegessé válhat, jó boszorkánnyá. A hétköznapi férfiak előtt is ott a lehetőség, hogy mágus, sámán vagy varázslóvá váljanak, de ez jóval ritkább. Neki szerencséje volt, amikor megismerkedett a férjével, Mogyoró Kornéllal – akinek már a neve is olyan, mint egy Lázár Ervin-mesehősnek – profi mágus, az ütőhangszerek mestere. Találkozásuk sem volt másmilyen, mint ahogy a tündéreknél szokás, a balga férfi belenézett Veronika szemébe, azonnal szerelmes lett. Ami akkor kiszaladt a száján, puszta ténymegállapítás volt: te boszorkány vagy. Azon, hogy első gyermeküknek a szülők a Mogyoró Virág Alma nevet adták, már nem is csodálkozunk.
Hol a lélekben a határ?
A gyermekek lelke feletti hatalom felelősséggel jár, tudja ezt Veronika, de ezt a felnőttekkel kapcsolatban is igaznak érzi, hogy van egy határ, amit nem szabadna átlépni. Ő mégis megtette, delejt bocsájtott ki, amikor a férjével találkozott, holott ő boldog kapcsolatban volt mással. Utólag szentesítve lett, gyümölcsöt hozott, de akkor tudta, hogy veszélyes vizeken járt. Talán ezért sem taposott bele soha a gyerekek világába. Ez nem azt jelenti, hogy nem figyelmezteti őket. A Gőgös Gúnár Gedeon színpadi változatába írt egy mesét a gonosz varázslóról, aki jön, pont most jön… a gyerekek szeme elkerekedik, itt is van, de már sassá változott, és elragadja azt, ami kedves nekünk, a könyvet. Ebben az esetben egyet tehetünk, összefogunk a gonosz ellen. Ilyenkor közösen kiabálják ezer torokból, tapsolnak, hogy nem félnek tőle, s elűzik. Persze, hibákat is vét, gyakorta felemás zokniba jár, s elfelejti, hogy őt a picik figyelik, utánozni fogják. Tarján Veronika tisztában van azzal, hogy a határt sokan átlépik a kollégái közül, a gyerekhakni a legjobban fizetett kontármunka, egy nap alatt minél többet, kamuzni folyamatosan lehet.
A gyerek
Viccesnek érzi Veronika, hogy bár mindig is a gyerekek között érezte jól magát, nem gondolt arra, hogy egyszer neki is gyereke lesz. Ő mindig is gyerek akart maradni, a mesékben érezte jól magát. Amikor nagyobb lány lett, míg a többiek cigiztek, ő megkereste a legkisebbeket, és ösztönösen tartott nekik egy drámafoglalkozást az udvaron. Most is a gyerekek pajtásának érzi magát, azzal a plusszal, hogy felnőttként titokban irányítani is tudja őket. A probléma nem ez volt. A gyerekek továbbra is pajtások maradtak, de közben megszületett Virággal együtt az anya is. Meg is ijedt tőle, váratlan volt, úgy érezte, képtelen rá. Hat hónapig tartott. Hál’ istennek az élet körforgása, a munka eltüntette sötét szorongását. Énekelt is erről egy dalt, az új lemezen Gyöngy a címe. Volt az ő életének is egy gyöngysora, ami Virág születésével szétesett, pánikba esett, majd lassan hozzálátott egy másik gyöngysort fűzni. Egy év alatt sikerült újra fűzni az életét, s rajta ragyog már Virág is.
A titkok kulcsa
Varga Katalin zárkózott nagymama volt, de azért mindent elkövetett, hogy az unokák a hatalmába kerüljenek. Titkos, sötét szobát alakított ki a Közraktár utcai lakásában, ahova csak úgy tudott bejutni az unoka, ha ismerte és használta a rejtjeles csengetést. A lakáson belül is jelek és útjelző táblák figyelmeztettek a helyes irányra. A macskájának éppúgy szerepe volt ebben a valóságos mesevilágban, mint a virágoknak vagy bármely elvarázsolt tárgynak. A gyerekekre várt a feladat, hogy megfejtsék a rejtvényeket, hogy tovább szőjék a történetet, túljussanak a próbákon. Nyaranta volt a legizgalmasabb, ilyenkor két hétre a markába kerültek az unokák, és ő felszabadította a fantáziájukat. Úgy mesélt nekik, hogy észre sem vették a veszélyt. Veronikát élete végéig elkísérte, az utolsó tíz évben velük is élt, így szakmai tanácsadóként is segített karrierjében.
Belső kuckó
Amennyire szerencsés csillagállás, hogy két művész egymásba szeret, annyi veszélyt is rejt magában. Vajon Veronikának maradt-e olyan kuckója, ahol egyedül lehet? Megnyugtat minket, hogy bár férjével számtalan produkcióban lépnek fel közösen, Kornélnak is van egy jazzes és világzenei tudata, másokkal koncertezik, de Veronika sem hagyta abba az Apró Színházat, pont azért, hogy maradjon valami az integritásából. Tudják, hogy fontos némi különállás, hiába élnek és dolgoznak együtt. A mese világba való menekülés is az volt, maradt. Csak így születhetnek meg benne a dalok. Sorsában azt, hogy Budapesten született, mégis Tatárszentgyörgyön, falusi kislányként nőtt fel, karmának tekinti. Most a fővárosban is a Pozsonyi utcát, ahol élnek, szigetnek éli meg. Hiába, a boszorkányságnak ára van.
