Hihetetlen, de Sasvári Sándor kisebb-nagyobb megszakításokkal immár 37 éve alakítja Jézus Krisztus szerepét a Jézus Krisztus Szupersztárban. Idén búcsúzik el a főszereptől, ami olyan sokat formált a jellemén és olyan sok mindenre megtanította. Úgy érzi, abban, hogy jól alakult az élete, jelentős szerepet játszott a hite.
A sors is Jézusnak teremtette
„1986-ot írtunk, én akkoriban a Rockszínház tagja voltam – kezdi Sándor. – Éppen az Akácfa utcai próbateremben gyakoroltunk, amikor Szikora János rendező az ajtóból végignézett a társaságon, majd rám mutatott: ki az a srác? Mondták neki: ő Sasi, jól énekel, jól táncol, színészi képességeknek sincs híján. Erre azt mondta: ő lesz Jézus! Ezt hamarosan kiírták a próbatáblára, ami óriási felelősséggel járt. Mindent elkövettem, hogy méltó legyek a szerephez. Elénekeltem, és ennyi év távlatából sem tűnik úgy, hogy rosszul, de az évtizedek alatt rengeteget ért bennem a szerep, és általa nagyon közeli kapcsolatba kerültem az égiekkel, ami meghatározóvá vált, értékrendet adott.” Sándor a feleségét, Ildikót is a darabnak köszönheti.
„A Jézus egyik felújító próbáján ismertem meg. Stúdiós volt, 19 éves és gyönyörű. Elhívtam vacsorázni, és azóta is együtt vagyunk. Az első két évben itt laktunk, szó szerint az istállóban, egy szoba-konyhás kis lakásban, amit egy tolóajtó választott el a lovaktól. Hideg telek voltak, de összebújtunk, fűtött a szerelem, lett egy kutyánk is, ír szetter, csodás időszakot éltünk meg. Aztán megszületett Léna lányunk és piciként magunkkal vittük Németországba, ahol én akkoriban játszottam, ami óriási dolog volt. Emlékszem, ahogyan egy ottani erdőben futva – a fülemben walkman – úgy koncentráltam a szövegtanulásra, hogy nekimentem egy fának. Nem volt könnyű ezen a pattogósnak, szenvtelennek tűnő nyelven énekelve érzelmeket átadni, de később megszoktam, megszerettem, és rájöttem, mindegy milyen nyelv, a tartalom a lényeg, amivel a szöveget megtöltöm. Volt szerencsém angolul és németül is rengeteget énekelni Európa számos színpadán. Miután hazajöttünk Németországból, felépült a házunk Csömörön, ahol ma is élünk, neveljük a fiatalságot, lovaglásra, magyarságtudatra oktatjuk őket, és táborokat tartunk, amiből az egész család kiveszi a részét” – meséli a családfő.
Hajnalban is felkel a lányaiért
A lovak és a természet szeretetét gyerekkorából hozta. „Kis korom óta van ez a kattanásom, hogy a lovak nagyon fontosak – mondja nevetve. – Sosem feledem, ahogy kisfiúként először futószáron, majd anélkül, vágtakörben, később terep-lovagláson pattanhattam a nyeregbe, és a helyzet odáig fajult, hogy végül díjugrató lettem. Az első saját lovacskámat, Csibészt Dombóvárról hoztam, igyekeztem minél több dologra megtanítani, és együtt kezdtünk versenyezni. Persze hamar kiderült, ő erre nem alkalmas, ettől függetlenül nagyon közel maradtunk egymáshoz. Volt, hogy hétvégén elmentünk vidékre barangolni, akkor szerettem meg nagyon a természetjárást, ami a mai napig fontos egyensúlyt teremt a lelkemben. Mi a családommal úgy élünk, hogy igyekszünk távol tartani magunkat a stressztől, lehetőséget teremteni az együttlétre, a kikapcsolódásra. Rengeteget vagyunk az állatok között, a jó levegőn, mozgunk, a feleségem még többet is, mint én, hiszen bodyartoktató, személyi edző és profi sminkes, nap mint nap elmondom neki, hogy még mindig milyen bámulatos formában van. Nem bánom, hogy nálunk – kivétel a kutya, a lovak és én – teljes a nőuralom. Nagyon szeretem, hogy a feleségem és a két lányom is itt van a közelben. Remélem, egyiket se viszi el egy nap valami ausztrál pasi. Egyébiránt nem vagyok szigorú apa. Sosem volt rá szükség. Az értékrend, amit a lányoknak átadtunk, elég ahhoz, hogy biztonságban tudjam őket. De akár hajnal háromkor is szívesen felkelek, és elmegyek értük a buliba” – mondja mosolyogva.
Lehetett volna világsztár
Szerencsésnek érzi magát, mert a pályája során szinte minden legendás szerep megadatott neki a világ musicalszínpadjain. Akár Jézus, akár a Fantom, akár Jean Valjean bőrébe bújva láthattuk, sosem izgult. A takarásban keresztet vetett, majd eggyé vált a szereppel. Egyszer Cameron Mackintosh, a világhírű brit színházi producer marasztalta: maradjon, vesse meg a lábát Londonban. A Fantom kapcsán többször találkozott Andrew Lloyd Webberrel is.
„Az akkori rendszerben és körülmények között nem volt lehetséges, hogy kiköltözzek Angliába. Megelégedtem azzal, hogy a hőskorban körbeturnézhattam Európát. A színházi csapattal úgy éltünk, mint a királyok: medencés szállodákban laktunk, és csak az itt és most számított. Mégsem bánom, hogy az a korszak véget ért. Ha folytatom azt az életvitelt, most nem lenne egy ilyen gyönyörű családom, akik számomra mindennél fontosabbak.”
A legnehezebb jelmeze
A pályája során a legnehezebben viselhető jelmeze a Fantom teljes külseje. „A nyár közepén, negyven fokban dupla maszkot és kopaszparókát viselni egy teljes úriember-szett mellé, aminek a tetején még egy jó meleg köpeny is van, embert próbáló. Ettől függetlenül imádom a szerepet, mert igazi aranybánya, amelyben felvonultathatom az egész színészi és hangi eszköztáramat úgy, hogy az arcomat szinte alig látja a közönség” – mesél a Madách Színház egyik legsikeresebb darabjáról Sasvári Sándor.
Fotó: Olajos Piroska, Steindl Gabriella
