Amennyire csak lehet, stresszmentes életre rendezkedett be Gödön. Rengeteg időt tölt a kertjében, imádott növényei között és nagyon büszke a veteményesére. Mint mondja, a plasztikai sebésze a jó levegő, a kétkezi munka és az, hogy lánya, unokái, valamint a barátai szeretettel veszik körül. És persze a szakma! A színésznő még mindig aktív: egy közelgő előadás kedvéért németül tanul.
Vonzódnak hozzá a cicák
„Nagy elánnal készülünk a Fertőrákosi Barlangszínház Marica grófnő előadására – meséli Kállay Bori. – Nagyon izgalmas lesz, mert osztrák turistáknak adjuk elő a darabot délelőtt tízkor, összesen tíz alkalommal. Jó korán kell majd kelnünk, hogy a hangunk a helyén legyen! Küzdök a némettel, de mindent beleadok, mert szeretném, ha a hangsúlyok is rendben lennének. Máskülönben nem tudom átadni az érzelmeket, és a poénok sem ülnek. Sok munkám van ezzel, de szeretem a kihívásokat.”
Nyitott arra, hogy újat tanuljon, szerinte részben ebben rejlik a kortalansága, és sokat számít az is, hogy életigenlő típus. „Megvan bennem a képesség a továbblépésre. Ha történik velem valami negatív dolog, mivel nem szeretek szenvedni, megrázom magam, és továbbmegyek. Olyan ez, mint amikor a vendégségben eltörik a kristályváza. Siránkozhatunk, és tönkretehetjük a bulit, de ezzel a vázán már nem segítünk. Valahogy így állok én a saját életemhez. Emellett ösztönösen keresem azokat a dolgokat, amelyek boldoggá tesznek. Ilyen a természet. A kertem, ahová a kríziseim során mindig menekültem. A növényekkel foglalkozni számomra terápia. Aztán az állatok. Odisz nevű cicám, akit a barátaimtól örököltem, tavaly ment el, de mintha csak tudná az új cicájuk, hogy szükségem van a macskatársaságra, mindig átjár hozzám. Nem kérdés, hogy a macskák vonzódnak hozzám. Egyelőre újabb cicát nem vállalok, mert az előadások miatt sokat utazom, és nem szeretném egyedül hagyni” – mondja, majd mosolyogva hozzáteszi: amikor végleg befejezi a színészi pályát, ez változni fog, mert az állatok iránti rajongása és szeretete töretlen.
Nagyon fontosak a barátai
A válása óta egyedül él, mégsem magányos. 28 éve lakik Gödön, kialakult körülötte egy kiváló baráti társaság. „Ebben a korban gyakori, hogy valamilyen okból társ nélkül maradunk – fogalmaz Kállay Bori. – Nagyon fontos, hogy legyenek igaz barátaink, mert ez meghatározza a további éveket. Ebből a szempontból szerencsés vagyok! A barátaim nagyrészt civil emberek, nem a színházi világból jönnek, mégis remek kis csapat. Összejárunk, együtt főzünk, kirándulunk, kártyázunk. Az is gyakori, hogy csak úgy beugrunk egymáshoz délutánonként. Babos Elisabeth barátnőmnek különösen hálás vagyok, mert fantasztikus összetartó erő. Csodálatos, hogy ők vannak nekem, mert hetven felett barátot is nehéz találni, nemhogy társat!”
A művésznő ezzel a mondatával „besétált az erdőbe”, és muszáj megkérdeznem: nyitott-e még a szerelemre. „Ezt nem tudom elképzelni – feleli nevetve. – Igazából nem is vágyom rá. És nem azért, mert valaki pótolhatatlan, hanem mert ebben a korban az ember már igényes… Különben is, jó társa vagyok saját magamnak.”
Nem szalasztott el semmit
Beszélgettünk az idő múlásáról is. Vállalja a korát, betöltötte a 75. évét. Szerinte nagyon fontos, hogy egy nő tudjon méltósággal megöregedni. „Tudomásul kell venni, egy idő után az ember körül már nem olyan forró a levegő. Amikor fiatalok vagyunk, emelt fővel lépünk be mindenhová, a szempárok ránk szegeződnek, és ez nagyon imponáló tud lenni. Aztán telnek az évek, először csak egyenesen tartjuk a fejünket, majd lefelé nézünk, hogy hová lépünk. No, akkor már nem füttyögnek utánunk a férfiak! – mondja nevetve. – Ezt egy igazi nőnek nehéz megélni, de észre kell venni, hogy bekövetkezett, és méltósággal elfogadni. Az életben mindennek megvan a maga ideje. Nincs olyan érzésem, hogy bármit elszalasztottam volna. Nem gond, hogy már nem hódító asszonyt játszom a színpadon, hanem édesanyát és nagymamát. A ráncaimat is szeretem, hozzám tartoznak. Aki jóban van önmagával, szépen fog megöregedni.”
Ha nincs mit tenni, előre dolgozik
A pályáján volt néhány csendesebb időszak, de akkor sem szomorkodott. „Ha nincs munkánk, ne keseregjünk, helyette épüljünk, fejlesszük magunkat – tanácsolja. – A nyugodtabb időszakokban új dalokat, új szerepeket tanultam csak úgy, önszorgalomból, és a legtöbb esetben bejött, mert előbb-utóbb érkezett egy felkérés, amihez pont az kellett, amit a nyugalmas időszakban megtanultam. Az élethez kell szerencse, de azért tenni is kell, hogy ránk találjon.”
Fotó: Schumy Csaba, Birton Szabolcs
