Kabir Bedi: Adam fia a hasonmása
Az indiai színész Sandokanként, A maláj tigris című sorozat főhőseként vált óriási kedvenccé hazánkban. A látványos helyszíneken játszódó széria nemcsak szupersztárrá, de igen jómódúvá is tette, mert ügyesen fektette be az ezzel keresett pénzét. Játszott egy James Bond-moziban is, pár amerikai sorozatban és jó néhány filmben a hazájában, de az utóbbi időben már ritkán forgat, végtére is 79 éves.
Ezt olvastad már?
Nagypapa kor ide vagy oda, máig férfias jelenség, ahogyan ezt pár éve hazánkban járva bizonyította is, amikor örökbe fogadott egy tigrist a budapesti állatkertben. Bedit az életben is imádták a nők. Negyedik házasságában él, hét éve lett a felesége a nála majdnem három évtizeddel fiatalabb Parveen Dusanj.
Három gyereke született, első házasságából való fia, a skizofréniával diagnosztizált Siddharth fiatalon öngyilkos lett. Lánya, Pooja újságíró, második feleségétől született fia, Adam ismert modell lett.
Szívdöglesztő török színész lesz az új Sandokan
Az egykori nagy előd állítólag még nem találkozott az utódjával, de minden bizonnyal ő is ugyanolyan izgatottan várja az új sorozat képernyőre kerülését, mint a régi változat egykori rajongói. Sandokan karaktere annak idején valóságos szupersztárrá tette a karizmatikus indiai színészt – írta a story.hu, ahol képet is találsz a szívdöglesztő új színészről, Can Yamanról.
Az egykori sikersztorit most leporolták. Egy másik főszereplővel vadonatúj szériává varázsolták. A főhős szerepében egy jóképű török színészt, a 35 éves Can Yamant láthatják majd a nézők. Az Olaszországban forgatott sorozat a tervek szerint a 2025-ös velencei filmfesztiválon mutatkozik majd be. De addig is egyre nagyobb figyelem irányul az új Sandokanra, nem véletlenül… A 188 cm magas férfi ugyan Isztambulban született, de albán származású, és jó pár nyelven beszél. A török mellett olaszul, franciául, angolul, németül, sőt spanyolul is.
Eredetileg jogászként végzett, és pár évig eredeti szakmájában dolgozott, még adóügyi cikkeket is írt, de hamarosan ráébredt, hogy mindez nem az ő világa. Miután tíz éve egy vakáción megismerkedett egy filmes menedzserrel, villámgyorsan beindult a színészi karrierje.
Több török sorozatban szerepelt, például az itthon is bemutatott Álmodozókban, emellett persze a divatipar is felfigyelt rá, így jól fizető reklámszerződéseket kap. A török szívtipró ma még csak a hazájában igazi sztár, de Sandokan szerepe a nemzetközi áttörést is elhozhatja neki.
Fotó: Gettyimages, Profimedia