Viszonylag gyorsan, négy hónap alatt megszervezték az esküvőt, hiszen Márió karácsonykor kérte meg Izabella kezét.
„Én erdélyi vagyok, a szüleim, sok rokonom és több barátom is ott él. Mindenképpen szerettem volna, hogy eljöjjenek a lagziba, de azt nem kérhettem tőlük, hogy egy hétvégéért tíz-tizenkét órát autózzanak, aztán meg haza ugyanennyit. Ezért az ortodox húsvéthoz igazítottuk az esküvőnket, ami Romániában is négynapos ünnep, és idén május első hétvégéjére esett. Így mindenkinek kényelmes volt” – mondja Izabella, akinek a vőlegénye a kézfogó után megígérte, az előkészületek során mindenben segíteni fog.
„Be is tartotta a szavát, muszáj is volt. Míg én hétköznap munkába járok, ő, aki leginkább hétvégén dolgozik, ment, intézett, foglalt, szervezett” – sorolja Izabella, de a férje hozzáteszi, azért nem mindent mert elvállalni.
„A székszoknyáról például most hallottam először, a színe kiválasztását is a kedvesemre bíztam, és úgy gondoltam, a süteményeket is intézze csak ő.”
De együtt vettük meg az öltönyömet, és a hagyományokat felrúgva, valamint legyintve a babonákra, Izabella esküvői ruháját is együtt választottuk ki.”
„Én csak béreltem a menyasszonyi ruhát, nincs értelme megvenni, hiszen máshova úgysem veszem fel. A lányaink, Eszter és Kinga csodaszép bordó ruhát választottak maguknak, amitől megkönnyebbültem. Tizenéves lányként a vagy túl bő, vagy az épp semmit sem takaró ruhákat szeretik, de most remekül döntöttek.”
A jó barátok segítettek nekik
A pár más téren is felrúgta a tradíciókat. „Jó barátom, Németh Tibor, aki amúgy hajóskapitányként dolgozik, nemcsak a vőfély volt az esküvőnkön, de megszervezte a legénybúcsúmat, ami egyben leánybúcsú is volt. Pár nappal az esküvő előtt egy kisebb csapattal olyan helyen vacsoráztunk és mulattunk Budapesten, ahol élő zongorazene szólt. És mit tagadjam, az utolsó független éjszakánkat is együtt töltöttük Izabellával” – teszi hozzá kacsintva a zenész, meg azt is, hogy ennél nagyobb gondja volt az, hogy jó idő legyen a nagy napon.
„Mindennap mást jósolt a meteorológia, de végül ragyogó napsütésben készülődtünk az esküvőnk délutánján. És ma már azt is tudom, hogy nem lehet siettetni egy menyasszonyt, amikor a testvére épp sminkeli, a barátnője meg öltözteti…”
A násznép Márióék sümegi otthonában gyűlt össze, onnan az énekes jó barátja, az autóbuszbérléssel foglalkozó Vitai Tamás fuvarozta el őket a Tapolca melletti Artemisz Panzióba, a lakodalom helyszínére. Itt már várta őket az anyakönyvvezető.
„Volt bennünk némi izgalom és feszültség akkor – mondja a feleség –, de nem azért, mert egybekelünk, mert az természetesnek tűnt, hanem hogy minden jól sikerüljön, és minden vendég jól érezze magát.”
Márió mindenkit megtáncoltatott
Miután egybekeltek, és a testvéreik tanúként aláírták a papírokat, kezdődhetett a vacsora.
„Hagyományos lakodalmas menü mellett döntöttünk, mert bár én személy szerint nagyon szeretem a fine dining ételeket és adagokat, s bárhova megyek, mindent szívesen megkóstolok, azért egy lagziba húsleves dukál, sült és rántott húsok, köretek, saláták, mégpedig bőven” – mondja lelkesen Márió. A zenész vőfélynek hajóskapitány barátját kérte fel, muzsikálni pedig a környék és a Balaton egyik legnépszerűbb zenészét, a tapolcai Domján Tamást.
„Tamással harminc éve vagyunk barátok, sokszor zenéltünk együtt, csak két dalt kértem tőle, hogy azokat mindenképpen játssza el. Én sem szeretem, ha beleszólnak a repertoáromba, én sem tettem, megbíztam benne. Így aztán roptuk mulatós zenére, Bagossy Brothers Companyra és Azahriahra is. Jó buli volt, mindenkit megtáncoltattam, a feleségemet és a lányainkat is, szóval kellett később is az energia, úgyhogy én két szeletet is ettem a menyasszonyi csokis-vaníliás tortából” – árulja el a férj.
Szöveg: Szabó Csaba
Fotó: Olajos Piroska, Privát
