Sztár

Halál utáni élményekről vallott R. Kárpáti Péter: „Mi az oka, hogy mindenki ugyanazt tapasztalja?”

R. Kárpáti Pétert sokan a Barátok közt című tévésorozatból ismerhetik. A színművész immár hosszú évek óta a halálközeli élmények témáját kutatja.
R. Kárpáti Péter

Annak ellenére, hogy R. Kárpáti Péter a stabilan a két lábbal földön álló Bika jegyében született, mégis elmerült az ezotériának egy olyan ágában, amely a halálközeli élmények misztériumával foglalkozik. Talán az Uránusz számlájára írható, hogy ebben a témában három olyan könyvet adott ki, amely hiánypótló, egyedülálló gyűjtemény. Eddig még senki nem írt a témáról olyan átfogóan, igényesen, mint ő.

„A kíváncsiság terelt a téma felé. Tizenhét éves koromban olvastam Raymond Moody Élet az élet után című könyvét. Ami igazán felkeltette az érdeklődésemet, hogy itt, a földön mennyi különböző temperamentumú ember él, míg a halálközeli élményeket átélők ugyanazokról a tapasztalatokról számolnak be. Teljesen mindegy, hogy az illető hány éves, milyen körülmények között él, vallásos-e.

Felmerült bennem a kérdés, mi lehet az oka annak, hogy mégis mindenki ugyanazt tapasztalja.”

Létezés a halál után

Péter a témát nemcsak az ezotéria oldaláról vizsgálta, hanem élettani szempontból is. „A kutatásaim során meglepődve tapasztaltam, hogy csak ezoterikus megközelítésekkel találkoztam. Nem értettem, miért nincs élettani szempontból is vizsgálva egy olyan jelenség, amely sok embertársunkat érint. Ekkor vágtam bele a dokumentumfilm-sorozat készítésébe, és ennek alapján jelentek meg a könyveim.”

R. Kárpáti Péter
Hisz a halál utáni életben R. Kárpáti Péter

A Szaturnusz helyzete alapján elmondható, hogy nem a véletlen műve, hogy a halállal kezdett el foglalkozni.

„Azt szerettem volna tudni, hogy az a temérdek érzelem és tudás valóban semmivé válik a biológiai halálunk után? Sok olyan beszámolót hallottam, amelyek furcsa módon azt látszanak alátámasztani, hogy a fizikai halált követően mintha lenne még valami. Azt nem tudjuk, hogy pontosan mi, hiszen a halált követően senki nem támadt fel. Viszont sok embertársunk beszámolt a halálközeli élményeiről, és ebből lehet következtetni, hogy talán van valamiféle létezés a halál után.”

Ezeket is érdemes elolvasnod

  1. Szívósabb, mint egy kaktusz: ezt a lila szépséget ültesd a kertedbe, ha nem akarsz sokat locsolni
  2. Liptai Claudia a szerelmével üldözte Miller Zoltánt: „Kifeküdtem az útra, a kocsija elé”
  3. Itt strandolj, ha szeretnéd elkerülni a tömeget: 11 eldugott csobbanóhely Budapesttől fél órára

Elutasító családtagok

Péter beszámolója szerint, akik átélték a halálközeli élményt, azok új képességekkel is rendelkezhetnek.

„Akik közel jártak a halálhoz, azok szerteágazó tudásra tettek szert. Az egyik kategória a látói képességek, amikor az illető meg tudja mondani valakiről, mi esett meg vele a múltban, a jelenben, és mi történik majd a jövőben. A másik kategóriába sorolhatók azok, akik olyan energiával rendelkeznek, hogy a környezetükben megbolondulnak a műszerek, az elektronikai berendezések, az órák összevissza járnak. Aztán vannak, akik művészi képességekre tesznek szert. Például egy nyolcvanéves bácsi elkezdett csellózni.”

Péter a könyvében beszámol arról is, hogy a halálközeli élményt átélők annyira megváltoznak, hogy ezt a családtagok nem mindig tudják elfogadni.

„Azokról, akik visszatértek a klinikai halál állapotából, gyakran elmondható, hogy már nem hajszolják a világi javakat. Nem lesz fontos sem a karrier, sem a pénz, hanem a szeretet, az önfeláldozás, az odaadás. Érdekes módon a változást a családtagok, a közeli ismerősök nem mindig tudják tolerálni.”

Borús lelkiállapot

A halálközeli élményeket átélők között sokan vannak, akik az esemény bekövetkezte után depressziósak lesznek.

„A depresszió csak átmeneti, és azért következik be, mert az illető olyan csodálatos helyen ’járt’, amit nem szeretett volna otthagyni. Például azért szidják a mentősöket, akik megmentették őket. Aztán amikor tudatosul, hogy miért kellett visszajönni az életbe, miért nem maradhatott még a varázslatos környezetben, akkor a depresszió elmúlik.”

Ez is érdekelhet: R. Kárpáti Péter: „A fiataloknak fogalmuk sincs arról, hogy egy napi sorozatban ugrabugráltam”

Fotó: TV2