Gőzhajóval és busszal a Dunán
Busszal? Igen, ez nem tévedés! A budapesti vízibusz előbb egy rövid szárazföldi városnézésre kalauzolja utasait a Magyar Tudományos Akadémia, a Dohány utcai zsinagóga és az Operaház épületeit, valamint a Hősök terét érintve, majd a folyóba csobban, és hajóként folytatja útját a Parlament és a budai vár tövében.
Aki ennél hagyományosabb és nosztalgikusabb élményre vágyik, az egy reformkori gőzhajó másolatán is szelheti a Duna habjait. A Kisfaludy lapátkerekes gőzhajó eredetije a magyar hajózás hőskorában, 1846-ban, Széchenyi István 55. születésnapján kezdte meg pályafutását a Balatonon, a század vége felé azonban kivonták a forgalomból.
A replika, amelyet természetesen már nem gőz, hanem modern motor hajt, 2013-ban épült meg, és 2023-ig szintén a Balatonon teljesített szolgálatot. Ezután vízi útvonalakon vontatták Budapestre, most a Rákóczi-híd és a Margit-híd között szállítja utasait, akik ebből a csodálatos nézőpontból is vethetnek egy pillantást a főváros nevezetességeire. Egy QR-kód beolvasásával az idegenvezetést biztosító audio guide-ot is letölthetjük a telefonunkra.
Naplemente a Balatonon
Legnagyobb tavunkon rengeteg sétahajó, komp és vitorlás közelekedik – izgalmas élmény vitorlás jachttal merészkedni a tó vizére. A sétavitorlások több kikötőből is indulnak, a legtöbbször Siófokról, de akár az északi part üdülőhelyeiről is. A nappali sétahajózások mellett naplemente-túrán is romantikázhatunk. Ha pedig gyerekekkel érkezünk, választhatjuk a gyerekhajóprogramokat is.
Az animátorok ilyenkor valódi kalózhajót varázsolnak a fedélzetből, és a kicsik máris a Karib-tenger legendás vizein érezhetik magukat. A programba a felnőttek is bekapcsolódhatnak, a játékvezetők ugyanis a résztvevők igényeihez igazítják a kalandokat.
Rejtett helyek a Tisza-tavon
A Tisza-tó érintetlen természeti környezetében akár családi vagy baráti társasággal is tehetünk egy rövid hajós kirándulást. 8-12 fő befogadóképességűek a kisebb sétahajók, a kiránduláson pedig képzett túravezető segít megfigyelni a tó izgalmas élővilágát, miközben a madarak énekét és a víz csobbanását élvezzük.
Aki még közelebb szeretne kerülni az élőlényekhez, és rejtett helyszíneket is felkeresne, annak a tó több kikötőjéből induló csónaktúrákat ajánlhatjuk, amelyek során a csak vízről megközelíthető kilátókat is megmászhatjuk. Aki pedig összekötné a hajótúrát és a nyaralást, nyaralóhajót is bérelhet, amelyek irányításához hajóvezetői engedélyre sincs szükség.


Irány a fedélzet! Ez a 10 legjobb hajókirándulás Dunán, Tiszán, csendes magyar tavakon







Ringatózni a Holt-Körösön
Szarvasról és Békésszentandrásról is indulnak rövidebb-hosszabb hajóirándulások, amelyek során a Holt-Körös látnivalóiban gyönyörködhetünk, miközben a nyugodt vízen ringatózunk. Elhaladunk többek közt a történelmi Magyarország közepét jelölő emlékmű, a Szarvasi Arborétum és a Szarvasi Vízi Színház mellett, megismerkedhetünk a Bolza család kastélyával, a Tiszántúl legnagyobb holtágával és annak növényritkaságaival is. A kirándulás gyerekkel is hatalmas élmény.
Nyaralóhajót is bérelhetünk Tokajban
A Tisza és a Bodrog találkozását is felfedezhetjük sétahajóval. Naponta többször is indulnak hajótúrák, amelyek útvonala Tokaj városa mellett halad a Bodrog folyón, majd a Tiszán a strandig. Ebédet is tartalmazó családi jegyet is lehet váltani, ilyenkor az ebédet nem a hajón, hanem egy partközeli étteremben szolgálják fel. De akár Sárospatakig is utazhatunk sétahajóval, akár egyirányú, akár retúrjeggyel.
A Tiszán is bérelhetünk nyaralóhajót, amely 4, de akár 10 fő részére is szállást és utazást biztosít, és konyhával, fürdőszobával is fel van szerelve. A lassú járású, motoros hajók hajóvezetői engedély nélkül irányíthatók az erre alkalmas, engedélyezett vízterületen a kora tavasztól késő őszig tartó szezonban.
Madár- és hódlesen a Szigetközben
A Mosoni-Dunán többféle időtartamú vízi kirándulás közül választhatunk, az egyórástól akár a félnapos túrákig bármire van lehetőség. Különlegesen izgalmasak a kishajós madár- és vadlesek, melyeken a szárnyasok mellett akár hódokkal is találkozhatunk a folyón. De nemcsak napközben, hanem naplementekor is kihajózhatunk, élvezve az aranyfénybe boruló vízi világ látványát.
Ezt olvastad már?
Fotó: Adobestock, Duna Cruises, Getty Images, Szarvasi Arborétum