Riport

Megkérdeztük az AI-t, melyik magyar étel tűnhet el 30 éven belül: oda lesz az 5 kedvenced

A mesterséges intelligencia tűpontos képet adott a magyar konyha jelenlegi állapotáról, amiből sajnos tisztán látszik, hogy mi fog hamarosan kikopni a családi étkezésekből.
régi magyar üzemi étkezde retró fotó

A mesterséges intelligenciával, illetve a chat-robotokkal játszani nem ördögtől való folyamat, mindössze tudni kell a helyén kezelni a válaszaikat. Mivel gyakorlatilag egyszerre érik el a világ összes fellelhető adatát, cikkét és véleményét, ami csak az interneten fellelhető, ha jól teszünk fel nekik kérdéseket, olyan átfogó kutatást is képes elvégezni helyettünk egy szempillantás alatt, ami egy embernek egy hétbe is beletelne.

Korábban kértük már arra például, jósolja meg, mit fogunk enni 100 év múlva. A válasza nem volt éppen gusztusos, de nagyon vitatkozni nem lehet azzal a trenddel, amit felvázolt.

Aztán arról is faggattuk, melyik a 10 legjobb magyar étel, és kiderült, a személyes kedvenceink a sor végére sem kerültek be.

De voltunk már kíváncsiak arra is, és meg is kérdeztük a „Nagy Agy”-tól, hogy kik lehetnek az elmúlt 50 év legjelentősebb magyar előadói, a válaszától pedig leesett az állunk.

Mi, emberek a legtöbbször az érzelmeink, emlékeink, tapasztalataink alapján döntünk, a mesterséges intelligenciának ilyenje nincs, csak a száraz tények, amiket olvas. Így tényleg érdekes, hogy mit gondol a világról és rólunk, magyarokról, ha csak a tényekre hivatkozhat.

Meglátásai elég pontosak, ezeket az ételeket már most is valójában nagyon ritkán főzzük.

Melyik magyar étel tűnik el 30 év múlva?

Most arra voltunk kíváncsiak tőle, hogy próbálja megfejteni, mely magyar étel tűnhet el 30 éven belül a magyar asztalokról. A válaszához figyelembe vette a már most is láátható szokásainkat, és sok egyebet, amit nekünk eszünkbe sem jutna, ha ételekről van szó.

Lássuk hát, mit gondol a mesterséges intelligencia a jövőbeli magyar konyháról!

Rögtön az elején elmondta, hogy az alábbi étel nem úgy tűnik majd el, hogy egyik napról a másikra nem lehet kapni. Inkább úgy, hogy egyre ritkábban főzzük meg, majd már csak ünnepeken kerül elő, végül pedig nosztalgikus emlékké válik. Olyasmivé, amiről azt mondjuk: „Ilyet még a nagymamám csinált utoljára.”

Kiderült, a magyar konyha tele van ilyen ételekkel. Nem azért, mert rosszak lennének, hanem mert időt, türelmet, rutint és egy bizonyos életformát igényelnek, ami lassan kikopik a hétköznapokból.

A mesterséges intelligencia szemével nézve – amely nem érzelmekben, hanem szokásokban és trendekben gondolkodik – több klasszikus magyar fogás is veszélybe kerülhet a következő harminc évben.

Túl időigényes, el fog tűnni: a házi kocsonya

régi magyar üzemi étkezde retró fotó
1972-ben, még a Május 1. Ruhagyár üzemi étkezdéjében is lehetett pacalt és töltött káposztát enni

A kocsonya nem egy egyszerű recept, hanem tapasztalat. Tudni kell, mikor jó az alaplé, mennyit főzzük, mikor dermedt meg „pont jól”.

Ez az a tudás, amit ritkán írnak le pontosan, inkább ellesni lehetett. Csakhogy egyre kevesebb konyhában van idő és kedv egész nap főzni, szűrni, hűteni.

A kocsonya így lassan ünnepi különlegességből emlékké válhat a mesterséges intelligencia szerint.

Túl sok az alapanyag, el fog tűnni: a töltött káposzta hétköznapi változata

Karácsonykor talán mindig lesz az aztalokon az MI szerint, de a „csak úgy, egy vasárnapra” főzött töltött káposzta már most is ritkaság. Sok az alapanyag, hosszú az előkészítés, nagy edény kell hozzá.

A generációváltással együtt a türelem is fogy: egyre kevesebben vállalják be egy átlagos héten megfőzni.

A fiatalok nem szeretik, el fog tűnni: a főzelékek régi világa

Az MI szerint, ami eltűnik: a sóska, a paraj, a tökfőzelék, a savanykás, lisztes rántással készült változatok. Ezek az ételek szorosan kötődnek egy korszakhoz, amikor a főzelék még „rendes ebédnek” számított.

Ma már sok fiatal számára a főzelék inkább kompromisszum vagy gyerekkori emlék. Ha nem tanulják meg otthon, ritkán keresik később.

A boltban mindig kapni, el fog tűni: a házi tésztafélék

A csipetke, a metélt, a házi tarhonya nem csak alapanyag, hanem egy hosszadalmas elkészítési folyamat is: gyúrással, nyújtással és szárítással. Ezek a mozdulatok régen természetesek voltak, ma inkább hétvégi különlegességek.

Az MI szerint a bolti alternatívák kényelme lassan kiszorítja a házit, még akkor is, ha mindenki tudja: nem ugyanaz.

Rétegízlés már most is, el fognak tűnni: a belsőségekből készült ételek

Pacal, velő, máj bizonyos elkészítési módjai egyre inkább rétegízléssé válnak. Nem azért, mert rosszak, hanem mert változik az ízlés és az ételhez fűződő viszony. Sok fiatal már nem ezekkel az ízekkel nő fel, így nem is hiányoznak neki.

Nem az ízek tűnnek el, hanem a történetek mögülük?

Ezek az ételek nem pusztán receptek. Mindegyikhez tartozik egy konyha, egy illat, egy hang – a nagymama klasszikus konyhájáé.

Amikor egy étel kikopik a mindennapokból, vele együtt egy darabka életforma is eltűnik.

Lehet, hogy harminc év múlva is lesz töltött káposzta, csak nem ugyanaz jelenti majd, mint ma. És lehet, hogy lesz kocsonya is – csak már nem tudjuk pontosan, ki tanított meg rá.

Talán ezért olyan érzékeny téma ez. Nem arról szól, mit eszünk, hanem arról, mit viszünk tovább abból, amit kaptunk.

Fotó: Fortepan / Bauer Sándor

A videó AI alapó programmal készült.