Egészség

Már mozgolódnak a kullancsok: 5 tény, amit sokan rosszul tudnak a támadó vérszívókról

Ha enyhe az idő, már márciustól találkozhatunk a szabadban kullancsokkal. Szakértőt kérdeztünk arról, hogyan védhetjük ki az általuk terjesztett betegségeket, és néhány elavult információt is igyekszünk megcáfolni.
Fertőzött kullancsokra figyelmeztető tábla egy erdőben

„Magyarországon az embert leggyakrabban a közönséges kullancs, tudományos néven Ixodes ricinus támadja. 10-15 Celsius-fokos hőmérséklet esetén már találkozhatunk táplálékkereső egyedekkel, a 20‑25 fokos hőmérséklettartomány és a magas páratartalom pedig optimális számukra” – mondja Sztikler János, a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) biológusa.

A rágcsálókból veszik fel a kórokozókat

„A Lyme-kór és a kullancs terjesztette agyvelőgyulladás (kullancsencephalitis) kórokozóit a rovarok elsősorban a vadon élő rágcsálókból veszik fel. Ennek megfelelően – az apró gerincesek elterjedését követve – akár egy kisebb erdőnek is lehetnek olyan részei, ahol egyetlen kullancsban sem található meg a kórokozó, de lehetnek úgynevezett hot-spot területek is, ahol a vérszívók nagy része fertőzött” – fogalmaz a biológus.

Sztikler azt is elmondja, hogy az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) becslése szerint európai átlagban a kullancsok 12%-a hordozza a Lyme-kór kórokozóját, a kullancsencephalitis vírusának előfordulási arányát pedig 0,05-0,1%-ra becsülik. A kullancsok több más megbetegedést is terjeszthetnek, de ezekből elvétve vagy egyáltalán nem regisztrálnak hazai eseteket.

Gyorsított oltási rend is létezik

A kullancsencephalitis elleni védőoltások sorozatának rendje szerint az első oltás után 1-3 hónappal következik a második, ezután két héttel már kialakul bizonyos fokú védelem. Emiatt javasolt ősszel vagy télen kezdeni az oltási sort.

Lehetőség van gyorsított oltási rendre is, amikor az első két oltás között csak egy vagy két hét telik el – ennek alkalmazásáról az orvos dönt.

Fontos azonban, hogy a teljes, hosszú távú védettség csak a harmadik oltást követően alakul ki, amelyre a vakcina típusától függően 5‑12 hónappal a második oltás után kerül sor.

Fertőzött kullancsokra figyelmeztető tábla egy erdőben

Ez is érdekelhet

  1. Rákkeltő lehet a kávé, ha így fogyasztod: csak ezt ne csináld vele
  2. Egyszer ültesd el, és 50 évig virágzik: ez a világ egyik legszebb növénye, a kerted ékszere lesz
  3. Ez a legjobb tea 50 év felett: javítja a memóriát és jobban is alszol tőle

Lyme-kór ellen: antibiotikum

Lyme-kór ellen védőoltás nem áll rendelkezésre. A betegség jellegzetes tünete az úgynevezett vándorló bőrpír, mely a csípés helyén általában 1-2 héten belül jelentkező, növekvő vöröses, kékeslilás folt. Ha az átmérője eléri az 5 centimétert, mihamarabb orvoshoz kell fordulni.

„A kullancscsípés helyét és idejét érdemes feljegyezni, és ha néhány héten belül betegség tüneteit (pl. láz, fejfájás, izom- és ízületi fájdalom stb.) tapasztaljuk, akkor is menjünk orvoshoz és számoljunk be a csípésről, ha nem láttuk a foltot” – javasolja szakértőnk. Az időben elkezdett antibiotikumos kezeléssel érhetünk el hatásos eredményt, e nélkül hosszú távú szövődmények kockázata is fennállhat.

Nő kullancsot szed a kutyájából az erdőben

Tippek a kullancscsípés megelőzéséhez

  1. Erdei túra és kertészkedés közben bőrünkön és ruházatunkon is használjunk szúnyog- és kullancsriasztó szereket, a használati utasítás szerint, néhány óránként ismételve.
  2. Viseljünk világos színű, zárt ruházatot. A felsőt tűrjük be a nadrágba, a nadrág szárát pedig a zokniba vagy a bakancsszárba, és időnként ellenőrizzük, nem mászik-e rajtunk kullancs. Kerüljük a sűrű, bozótos területeket, menjünk a kitaposott utakon.
  3. Háziállataink védelme céljából javasolt a kullancsirtó nyakörvek vagy rácseppentő spot-on készítmények használata.
  4. A kertekben, parkokban a fű gyakori nyírásával, a fák, bokrok alsó ágainak metszésével, valamint  az avar összegyűjtésével csökkenthető a kullancsok előfordulásának gyakorisága.
  5. Hazatérve vizsgáljuk át magunkat, még akkor is, ha riasztószert használtunk.
  6. Mivel a kullancsencephalitis vírusával fertőzött szarvasmarha, kecske vagy juh nyers tejének fogyasztásakor is fertőződhetünk, a friss tejet fogyasztás előtt fel kell forralni.

Amit rosszul tudunk a kullancsokról

Csak az erdőkben lehet velük találkozni

A madarak és kisemlősök (pl. sünök, kutyák, macskák) közvetítésével bejutnak a kertekbe, parkokba is, városi környezetben is túlélhetnek.

A fáról esnek a nyakunkba

A közönséges kullancs jellemzően a fűszálak csúcsán, a bokrok ágain várakozva keresi táplálékát. Amint érzékeli, hogy elhalad mellette egy potenciális gazdaállat, megpróbál arra felkapaszkodni. A lombkoronában a páratartalom alacsonyabb, mint a földfelszínen, ez a kiszáradásra érzékeny ízeltlábú túlélési esélyét csökkenti. A gazdaállatok is jellemzően a talajszinten közlekednek, így a rovar ott vár rájuk.

A fokhagyma misztikus (nem)létező hatása

Sokan hiszik azt is, hogy ha sok fokhagymát eszünk, illóolajjal kenjük be magunkat, vagy B-vitamint szedünk, elkerülnek bennünket.

„A kullancsok távoltartására az úgynevezett biocid termékként forgalomba hozott, engedéllyel rendelkező riasztószerek hatásosak és biztonságosak” – mondja Sztikler János.

Egyes növények illóolajai rendelkeznek riasztó hatással, és a gyártók alkalmazzák is ezeket a riasztószerekben. E hatóanyagok és a párologtató illóolajok azonban nem feltétlenül egyenértékűek, és helytelen használatuk a bőrirritáción túl komolyabb egészségügyi kockázatot is jelenthet, ne kísérletezzünk velük.

A B-vitamin szedése, az ultrahangos riasztók, az illatosított szúnyog- és kullancsriasztó matricák, a karkötők, fejpántok hatásossága nem igazolt.”

Veszélyes, ha a rovar feje beszakad a bőrünkbe

„Előfordulhat, hogy a kullancs eltávolításakor a bőrben marad az apró, visszahajló horgocskákkal rögzült szájszerv. Ez azonban a kórokozó-átvitel szempontjából nem jelent veszélyt, idővel, mint egy apró szálka, magától kilökődik a bőrből” – magyarázza szakértőnk.

A kullancsot vajjal kenjük be, így könnyebben kijön a bőrből

A rovar eltávolításhoz legalkalmasabb egy vékony hegyű csipesz, amellyel a kullancsot a bőrhöz legközelebb eső részénél ragadjuk meg anélkül, hogy utótestét összenyomnánk. Ezután határozott mozdulattal húzzuk ki. Sem tekergetni, sem krémmel, olajjal bekenni nem szabad, ez ugyanis veszélyes lehet a kórokozó-átvitel szempontjából” – mondja a biológus szakértő.

Fotók: Adobe Stock