A színésznő kálváriája tavasszal kezdődött, amikor a macskájuk először a férjét, majd egy hónappal később Ibolya kezét harapta meg. Az otthoni baleset vérmérgezésig fajult, a Família Kft. sztárja pedig életmentő műtéten esett át a Dél-pesti Kórházban.
„Szinte hihetetlen, ami velünk történt. Egyik napról a másikra legyengült az egészségünk. A korábban barátságos kandúr cicánk, Kormi kétszer is megvadult, nem akart bemenni a macskahordozóba. Először Lacit harapta meg, egy másik alkalommal pedig engem. A férjem egy kicsit jobban járt, mint én, mert ő megúszta egy tetanusszal és egy antibiotikumos kezeléssel, ám
nálam a macskaharapást követő vérmérgezés beindított egy gyulladásos folyamatot.
Kiderült, hogy a szepszis a leggyengébb láncszemet támadta meg a szervezetemben, ez pedig az epehólyagom volt” – meséli Dzsupin Ibolya.
Szerencséje volt az orvosokkal

„Nagyon megijedtem, amikor a macskaharapás utáni napon a csuklómtól elindult egy vörös csík a hónaljam felé. Az orvosok is elképedve látták, hogy a szervezetemben lévő gyulladás a megengedett érték százszorosát mutatja, s rögtön tudtuk, hogy ennek a fele sem tréfa.
Nagy szerencsém volt, mert a kiváló doktorok felismerték, hogy a vérmérgezés miatt az epehólyagom is kritikus állapotba került, azonnal műteni kellett.
Az operáció után nem sokkal jobban lettem, a folyamatos hányás és a lázas állapot is elmúlt.”
Ibolya egy hetet töltött kórházban, és mostanra teljesen felépült.
„Bevallom, hogy 74 évesen nem könnyű túljutni egy ilyen váratlan traumán, amiben a férjem és én is szenvedő alanyok voltunk. Fizikálisan és mentálisan is nagyon legyengültem, időbe telt, mire visszanyertem az erőmet. De most újra naponta sétálok, tornászom és piacra járok.”
Egy kis turpisságra készül

A színésznő jelenleg az Amerikában élő unokái érkezését várja, hiszen legutóbb tavaly októberben találkozott velük.
„A fiam 2024 decemberében kapott egy nagyon jó állást a washingtoni magyar nagykövetségen. Dávid a saját családjával együtt költözött az Egyesült Államokba, és hát nagyon hiányoznak nekem, holott tudom, hogy kellemes életük van külföldön. Tavaly ősszel a férjemmel meglátogattuk őket, de kilenc hónapja nem tudtam átölelni a két unokámat, Vincét és Ervint.”
A nagymama gondolatai a július végi találkozás körül járnak, és tervezés szintjén már össze is állította a közös programokat.
„A kisebbik óvodás, de már határozottan kijelentette, hogy állatorvos szeretne lenni, ezért Ervint biztos elviszem egy állatorvosi rendelőbe. A másik nagymamájuk jóvoltából a Balatonon is leszünk néhány napot közösen, és sütni-főzni is fogok, elkészítem a gyerekek kedvenc ételeit, a kacsacombot, a mákos gubát és a palacsintát. Mire az unokák megjönnek, a füge is érik majd a kertünkben, jó kis házi lekvárt csinálok belőle.
Ervin kedvesen megkért arra is, hogy szeretne kapni tőlem egy hétemeletes tortát. Ezzel kicsit gondban leszek, mert még sosem készítettem ilyet.
Lehet, hogy egy turpisságot bevetek. Arra gondoltam, hogy különböző ízesítésű tortákat veszek a cukrászdában, és egymásra teszem őket, így lesz meg a hétemeletes torta” – árulja el nevetve a jó kedélyű nagymama.
Ezt olvastad már?
A famíliásokkal összejárnak

A színésznő örül, hogy idén nyáron nem kell szerepet tanulnia, elsősorban háziasszony lehet, aki a szerettei kívánságát teljesíti. A saját két unokáján kívül ugyanis a második férje, dr. Szeker László révén is örökölt négy unokát.
„Lacinak az előző házasságából születtek gyermekei, a négy »lízingelt unokám« tőlük van. Ők is sok időt töltenek velünk, játszóházba megyünk, és különböző gyerekprogramokra, egy percig sem unatkozom. Az utóbbi években ugyan elkerültek a színházi szerepek, de több televíziós sorozatban is játszottam. A Keresztanyuban két évig, aztán a Drága örökösökben, legutóbb pedig a Pokoli rokonokban volt egy közös jelenetem Dobó Katával” – mondja Ibolya.
Legtovább a Família Kft. Hajnalkájaként volt látható, a népszerű sorozat nyolc éven át ment a tévében.
„A mai napig tartom a kapcsolatot a régi kollégáimmal. A nagypapát alakító Baranyi Laci bácsi 99. születésnapját is együtt ünnepeltük egy budapesti kávézóban. Sajnos sokan már nincsenek velünk, szomorú szembesülni azzal, hogy szinte évről évre kevesebben vagyunk a famíliás összejöveteleken.”
Ibolya azt mondja, elérhetetlen vágyakat már nem dédelget.
„Nem akarom én már Júliát eljátszani a színházban. Boldog vagyok akkor is, ha a jó egészségem sokáig megmarad.”
Mi lett a megvadult macskával?

A színésznőnek két cicája volt. A mamacica továbbra is velük maradt, de a kölykétől, a hétéves kandúrtól megváltak.
„Két súlyos támadás után nem éreztük magunkat biztonságban. Az unokáim is hazajönnek nyáron, és féltünk, hogy Kormi esetleg őket is megtámadja, ezért az állatorvos segítségével vidékre került.
Nem volt egyszerű meghozni a döntést, de a saját védelmünk érdekében ez tűnt a legbiztonságosabbnak.”
Fotó: Olajos Piroska



