Címlapsztori

„Próbáltam Kátyának mindent megadni”

Tompos Kátya orosz származású édesanyja, Valentina közlékeny és nyitott személyiség, és mint kiderül, rendkívül jó érzékkel terelgette a lányát a színpad felé. Ami a mamának nem sikerült, az nagyon bejött Kátyának!
holczhaffer csaba mozifilm színésznő tompos kátya valami amerika 3

Tompos Kátya elárulta, a találkozásunk előtti napon az édesanyja nagyon nyugtalan volt. Valentina még sosem szerepelt magyar újságban, és új neki ez a szituáció. A színésznőtől azt is megtudom, hogy az anyuká-ját nem kell félteni, mert szeret mesélni, és vitathatatlanul ő most a család mátriárkája. „Nagyon különbözőek vagyunk. Anyukám szereplős a magánéletben, én a hétköznapokban inkább elbújok és köddé válok, a színpadon élem ki magam” – vallja Kátya, az édesanyja pedig gyorsan megjegyzi: „Tűz és víz, szokták mondani ránk.” A Moszkvában született Valentina aranyos orosz akcentussal beszéli a magyar nyelvet. „Idén már 38. éve élek Budapesten. A magyar férjem, vagyis Kátya édesapja révén kerültem ide. A férjem az egykori Szovjetunióban tanult. Később Moszkvában volt kiküldetésben, ott ismerkedtünk meg és házasodtunk össze, amikor pedig lejárt a férjem szerződése, Budapestre költöztünk. Kátya már itt született, de nekem fontos volt, hogy a lányom oroszul is megtanuljon, ezért otthon mi mindig oroszul beszélgetünk. Meg akartam őrizni az identitásomat, Kátya pedig szereti használni ezt a szép nyelvet.” „Gyerekkoromban csodabogárnak éreztem magam, és a környezetem is annak tartott, mivel a magyart és az oroszt anyanyelvi szinten beszéltem, gyakran előfordult, hogy valamit magyarul kérdeztek tőlem, én pedig oroszul válaszoltam, és megdöbbentem rajta, hogy nem értenek meg. Nekem fel sem tűnt, hogy oroszul válaszolok, hiszen mindkét nyelvet folyékonyan beszéltem…” – meséli Kátya. A színésznő azt mondja, nagyon sokat köszönhet az édesanyjának, mert kiváló érzékkel terelgette őt a művészi pálya felé. „Anyukám kiskoromtól sokat mesélt nekem, megszerettette velem a szépirodalmat, a filmeket és az orosz népdalokat.” Neki köszönheti Kátya, hogy 17 éves korában eljutott Földessy Margit színitanodájába. „Fiatalkoromban érdekelt a színészet, amatőr előadásokban szerepeltem, csak hihetetlen lámpaláz gyötört, és nem volt elég önbizalmam, amikor kiálltam a színpadra, így jobbnak láttam nem erőltetni a művészi pályát – veszi át a szót az édesanya. – Amikor megszületett Kátya, próbáltam megmutatni neki azt az utat, ami engem érdekelt. A lányom visszahúzódó, csendes, de érdeklődő volt. Bár a saját orosz családom távol élt tőlem, Kátyában megtaláltam mindazt, amiért érdemes volt itt maradnom. Az egész életem arról szólt, hogy a lányomnak jó legyen. Próbáltam neki mindent megadni, hogy ne érezze, csonka családban nő fel. Mi egymásból merítettünk erőt, hiszen Kátya 6 éves volt, amikor az apukája meghalt, és a lányommal ott maradtunk ketten, egymásnak” – mondja Valentina, aki úgy hiszi, a lánya nem véletlenül lett az, aki.

„Nem elkallódott ember”

„Kátya gyerekként nagyon beteges volt, alig akart enni, egyszer pedig kis híján kiszáradt. Kórházba került, infúzióra kötötték, majdnem meghalt. Amikor Kátya életben maradt, tudtam, a sorsnak célja van vele. Nem egy elkallódott ember lesz, hanem egy művelt és értékes személyiség. Szerencsére ebből a szempontból a lányom megvalósította a reményeimet.” Valentina nem elfogult a lányával, kritikusan figyeli annak döntéseit, és elmondja, ha valamit ő másként csinálna. „Arra már rájöttem, óvatosan kell Kátya tudtára adnom az észrevételeimet, mert elég érzékeny lelkű. Irányítgatni, terelgetni lehet, de csak nagyon finoman” – árulja el Valentina. Kátya azt mondja, szerető és óvó környezetben nőtt fel, de azért nem minden gyerek bírná azt az intenzív „kiképzést”, amit az édesanyjától kapott. Mindkettőjüknek könnyebb, hogy már jó ideje külön élnek. „Jót tesz a kapcsolatuknak, hogy nem lakunk együtt. Amikor hosszabb ideig össze vagyunk zárva, pillanatok alatt összeveszünk, ami az eltérő alaptermészetünkből adódik. Szerencsére békülni is nagyon gyorsan tudunk, hiszen tisztában vagyunk azzal, hogy mi csak egymásra támaszkodhatunk. Értékelem anyukámban, hogy férj nélkül is megállta a helyét, pedig nem volt könnyű neki távol a hazájától. Hihetetlen erős és karizmatikus nő. És nagyon hamar felismerte a képességeimet: a muzikalitást, hogy olykor szerettem előadni valamit. Kisgyerek voltam, amikor a farsangi bálon minden lány királynőnek és angyal-kának öltözött, de az én anyukám egy púpos- öregasszonyjelmezt adott rám, és elmaszkírozta az arcomat. Azt hiszem, ronda voltam, mint a bűn, de óriási sikerem volt, mert senki sem ismert meg.”

Keveseket fogad a bizalmába

A hatvanas éveiben járó édesanya azt meséli, nem lenne rossz nagymamának lenni, de Kátyára bízza, mikor érzi ő úgy, hogy eljött a gyerekvállalás ideje. „Én is viszonylag későn szültem, 33 évesen. Tudom, nagyon nehéz egy művészembernek eldönteni, mikor a legjobb kimaradni a színházi és a filmes körforgásból. Hagyom, hogy a dolgok maguktól alakuljanak, különben is azt gondolom, ezek a kérdések fönt dőlnek el” – mutat az égre Valentina. Kátya helyesel, miközben úgy érzem, átlengi valamiféle megfoghatatlan titokzatosság. Egy fal, ami mögé nem lehet belesni. Amikor elmondom az érzéseimet, az édesanya csak bólogat. „Igen, Kátya mindig olyan volt, mint akit egy szemmel nem látható fal vesz körül. Alkatában, magasságában és belső tulajdonságaiban az apukájára hasonlít. Mi moszkvaiak nyitottak és beszédesek vagyunk, ő inkább olyan, mint egy hűsítő tó. Mély érzésű, és akárkinek nem adja ki magát. Ami azt illeti, nem bánom, hogy ilyen lett. Amikor ránézek, mindig az édesapja jut róla az eszembe. Az a férfi, akivel Magyarországra jöttem, és aki megváltoztatta az életem.”

Üldözős jelenetet forgatott a Valami Amerika új részében

A Valami Amerika egy igazi közönségfilm, az első két részét összesen több mint egymillióan nézték meg. A harmadik rész február 15-étől látható a mozikban. „Nagyon örülök, hogy ismét szerepelhetek ebben a sikeres filmben. Most egy izgalmas autós-üldözéses jelenetet forgattam Csuja Imrével, Faragó Andrással és Thuróczy Szabolccsal. A felvételt tavaly nyáron vettük fel Budapesten. A filmbeli karakterem sorsáról nem árulhatok el többet, de ez a harmadik rész is bővelkedik humorban, és igen fordulatos a történet” — mondja Kátya.

Balázs Klári címlapfotózás

Gidamentés

Szofi a gólya

Csomagolásmentes üzlet

Iain Lindsay Britt nagykövet üzenete