Címlapsztori

Varga Iza: „Régebben a harmóniát években mértem, ma inkább másodpercekben”

Ahogy nőnek a lányai, Varga Iza egyre több időt kap vissza tőlük. Bár elsőre ez cseppet sem esett jól neki, ma már tudja, mire használja a felszabadult órákat: elérkezett az idő, hogy nekilásson egy régi álma megvalósításának…
barátok közt rtl klub varga iza

Amikor kislányként megkérdezték tőle, mi leszel, ha nagy leszel, Iza azt válaszolta, elsősorban édesanya. Mindvégig ez lebegett a szeme előtt, s hiába vezette az Újvidéki Televízió gyerekműsorait hosszú éveken át, hiába nyert rengeteg díjat gyerekszínészként, hiába tűnt nyílegyenesnek az út a színészethez, mikor arra került sor, úgy döntött, inkább hétköznapibb szakmát választ: pszichológus lesz. Felnőtt, művészkollégái ugyanis gyakran mondogatták, milyen nehéz összeegyeztetni a színészi pályát a családi élettel. Így aztán beíratkozott a Vajdaságban pszichológia szakra, azonban az álmait akkor kettétörte az élet. „Annak idején a háború miatt kellett félbeszakítanom a pszichológiai tanulmányaimat, és úgy alakult, később mégis a színészet felé fordultam – meséli a Barátok közt színésznője. – Úgy éreztem, Magyarországon, egyes egyedül boldogulni könnyebben tudok majd abban, amihez a legjobban értek. Úgy éreztem, hazaértem: első perctől imádtam régi-új hivatásomat, csak attól tartottam nagyon, hogyan tudom majd egy ilyen rapszodikus időbeosztással, örökös bizonytalansággal, kiszámíthatatlansággal együtt járó szakma mellett a családi életet az első helyre helyezni. A sors azonban, amit az egyik kezével elvett, a másikkal visszaadta: a Barátok közt csapatának húsz évvel ezelőtt lettem a tagja, és ez a fajta munka lehetővé tette, hogy édesanyaként is beteljesülhessek. Annak idején még egy babaszobát is berendeztek nekünk, hogy amikor nem forog kamera, a kislányaimmal lehessek. S bár az életem nem is lehetne teljesebb, a másik nagy álmom, hogy pszichológus legyek, gyakran kísértett. Most pedig, hogy 16 éves nagylányom, Anna már középiskolás, a kicsi, Sári pedig 10 éves, egyre több időt kapok vissza tőlük, így hát úgy döntöttem, folytatom az egyetemi tanulmányaimat.” Izabella azt meséli, megviselte a lelkét az az időszak, amikor már mindkét lánya iskolás lett. „Véget ért a nagy szabadságunk, a zavartalan együttlétek, és én eleinte nem tudtam, mit kezdjek az emiatt kiüresedett óráimmal. Feltettem magamnak a kérdést: mi az, ami boldoggá tesz majd engem, amíg a lányok nem lehetnek velem? Először intenzív sportolásba kezdtem, ami mellé aztán nem sokkal később belépett a tanulás. Először drámapedagógus képzésre jártam, majd egy személyiségtréner iskolát is elvégeztem, most az egyetemen andragógiára járok, és boldoggá tesz, hogy a segítő szakma sem marad majd ki az életemből” – árulja el a színésznő.

„Hűséges típus vagyok”

Varga Iza immár két évtizede formálja meg a Barátok közt Nóráját. Férje, Zoltán már akkor is része volt az életének, amikor először feltűnt a képernyőn. „Hiába, hűséges típus vagyok, a hivatásomban és az életemben is – meséli Iza. – Gyakran kérdezik, mi a titka annak, hogy ilyen jól működik a házasságunk a szerelmemmel. Szerintem akkor derül ki, valaki jó társunk lesz-e az életben, ha már felszállt a rózsaszín köd, és a maga valójában áll ott előttünk. Ha akkor is felnézünk rá, élvezzük a társaságát és közösek az örömeink: nyert ügyünk van. Mi Zolival sok éven át rózsaszín ködben éltünk, aztán a lányainkkal együtt megérkezett a felelősség is a kapcsolatunkba. Ekkor derült ki igazán, hogy a nehézségek és ezer feladat közepette is szeretetettel teli szövetség a miénk, ami a legnagyobb kincsünk. Ráadásul végtelenül tiszteljük egymást, és egyenrangú a viszonyunk: nem kell senkinek semmire engedélyt kérnie, megbízunk egymásban, és támogatjuk egymás álmait. Zoli higgadt, bölcs és megfontolt, szerencsére sokat szelídített az évek során az én tüzes természetemen, bár ő meg azt vallja, az én lendületem és lelkesedésem az, ami a kapcsolatunkat és a családi életünket hatalmas lendülettel előreviszi.”

„A lányaim céltudatosak”

Iza lányai immár mindketten a kamaszkorba léptek, ami számára sem könnyű kihívás. „Régen a harmóniát években mértem otthon, ma pedig inkább másodpercekben – nevet a színésznő. A lányaim nagyon erősek, céltudatosak és határozottak, ennek ellenére bevallom, nem könnyű a szárnypróbálgatásaiknál visszavonulni, és hagyni őket hibázni. Mindig bekapcsol a lelkemben a féltő édesanyareflex, és sokszor figyelmeztetnem kell magam, hogy lépjek hátra, engedjem, hogy tapasztaljanak. Fontosnak tartom, hogy ahogyan nőnek fel a gyerekek, mi is keressünk új célokat, kihívásokat magunknak, amelyek boldoggá tesznek, ezzel is mutassunk példát. Bennem csillapíthatatlan kíváncsiság és tudásvágy ég, szeretnék évről évre több lenni, így hát keresem az új impulzusokat, élményeket. Csodálatos, ahogy ehhez a családom és a hivatásom éltető energiát ad.”

Húsz éve szerepel a sorozatban

Iza elárulta, gyakran megtalálja a kérdés, nem unja-e még 20 év után a Barátok közt dr. Balogh Nórájának a szerepét. „A helyzet az, hogy míg a nézők azt látják, évtizedek óta ugyanazt a szerepet játszom, addig ez belülről egészen másként fest. A karakterek sokat alakultak az évek során, az íróink fáradhatatlanul igyekeznek kihívások elé állítani bennünket. Ráadásul nagyon jó érzés, hogy kollégáim személyében gyakorlatilag van egy második, szerető családom” — árulja el a színésznő.

Akciós előfizetési ajánlatunk

Video