Szerény, de boldog gyerekkora volt Borbás Marcsinak: „Nem vetett fel a pénz bennünket, mégis embertelenül jó gyerekkorom volt”

Bár nem vetette fel a pénz a családját, Borbás Marcsi mégis szeretettel emlékszik vissza gyermekkorára, imádott szülőfalujára, Madarasra, és kedvenc ünnepére, augusztus 20-ára.

Földműves családban nőtt fel

A Szent István-nap nem csupán Magyarország egyik legnagyobb nemzeti ünnepe, de egyúttal remek alkalom a magyar gasztronómia és kulturális örökség megismerésére is. Így van ezzel az augusztus 20.-i rendezvénysorozat nagykövete is, aki szerint a hagyományok megőrzése, átadása nemcsak fontos feladat, de egyben remek lehetőség is a minőségi együttlétre.

„Nagyon emlékezetes élményeim vannak gyerekként az augusztus 20-áról – kezdi a Meglepetésnek Marcsi. – A szülőfalum, Madaras védőszentjét ugyanis augusztus 15-én ünnepeltük, így mindig egybeesett a búcsú az államalapítás ünnepével. Ilyenkor történt a bácskai és a bánáti búza learatása, úgyhogy a betakarított állomány mennyiségéből, minőségéből már tudtuk, hogy szegény vagy éppen bőséges évünk lesz. Bár földműves családként nem vetett fel a pénz bennünket, mégis embertelenül jó gyerekkorom volt. Semmi nem az anyagiakról vagy a külsőségekről szólt. Egy kis ruhácskában és egy nadrágban töltöttem a nyarat, nem állt halomszámra a ruha a  szekrényemben, mégsem éreztem magam kevesebbnek a többieknél, mert mindannyian egyenlőek voltunk.”

Ott segített, ahol szükség volt rá

De nem csak a nemzeti ünnep, az új kenyér illata, roppanós hangja és fenséges íze ébreszt Marcsiban szép emléket. A dolgos hétköznapokra is szívesen gondol vissza.

„Bár sok városi ismerősöm kérdezi, hogy mégis mit csináltam ott, falun, én pedig egyszerűen annyit szoktam felelni, hogy nem unatkoztam – mondja nevetve. – És tényleg nem! Nem a strandon töltöttem az időmet, hanem már kislányként is sokat dolgoztam, a szüleimnek segítettem a földeken. Bár azt senki nem kérdezte, hogy mit szeretnék csinálni, ott kellett helytállnom, ahol éppen szükség volt rám. Én leginkább a veteményesben tüsténkedtem – emlékszik vissza a Gasztroangyal, akinek már a szüleivel is bőkezűen bánt a természet, kertjükben ugyanis minden növény megtermett, ami szem-szájnak ingere. – A paradicsomtól a gyógy- és fűszernövényig mindent termesztettünk, és ami a legjobb volt, hogy mindent együtt csináltunk a családdal. A nagyszüleimmel, szüleimmel, testvéremmel mentünk végig a kukoricasorokon, és hajnaltól sötétedésig szedtük be a termést, közben folyamatosan beszélgettünk és nagyokat nevettünk. Aztán délben megbújtunk az egyik árnyékot adó nagy fa alatt, és hideg sült oldalast ebédeltünk frissen szedett paradicsommal és paprikával. Fantasztikus volt!”

Elbúcsúzott a péklapáttól

Noha gyerekként még nem gondolta, hogy később ő maga is a szülei nyomdokába lép és eggyé válik a természettel, az élet mégis úgy hozta, hogy visszatalált a földhöz. Marcsi és férje az Őrségben, a szalafői tanyájukon tartanak állatokat, termesztenek növényeket.

„Minden reggelemet a  kertben indítom, és amit aznap ad, az kerül az asztalra. Irdatlan mennyiségű zöldséget fogyasztunk, gyakran nem is bírjuk szusszal, de semmi nem megy pocsékba, mert ami megmarad, azt elajándékozom. Egyébként mindig igyekszem valami új ételt kitalálni, rögtönözni, és ami a legjobb, hogy a zöldségekkel nem lehet mellélőni. Ízletesek, egészségesek és nem utolsósorban kalóriaszegények. Bár tíz éve tartom a formámat, az utóbbi időben mégis felszaladt rám néhány kiló. Mi tagadás, a kenyérsütés nem éppen a  legdiétásabb hobbi, úgyhogy másfél évvel ezelőtt elbúcsúztam a péklapáttól, mert muszáj volt egy kicsit visszafognom a kalóriafogyasztást. Igaz, sosem leszek cérnaszál alkat, nem is szeretnék az lenni, ki vagyok békülve a külsőmmel, de az elkövetkező tíz évben is szeretném magam jól érezni a  bőrömben, ezért pedig olykor áldozatokat kell hozni. Most a kenyér bánta, a kertem viszont nagyon hálás a plusz törődésért.”

Szöveg: Kisgyőri Kata

Fotó: Olajos Piroska, privát