Címlapsztori Sztárok

Borbás Marcsi: „Nincs más téma, mint a „bunkó vidéki”, ez nagyon feháborító”

Az ország legkedveltebb gasztroműsorvezetőjeként visszavonult életet él férjével az Őrségben, miközben lelkesen dolgozik azon, hogy megtanítsa az embereket a fenntartható világban élni.

Műsorában, a Borbás Marcsi szakácskönyvé­ben, gyakran előkerülnek a falusi nagymamák hagyományos családi receptjei, olcsó, alig néhány hozzávalóból elkészíthető finomságokkal, szívvel-lélekkel, viszont minimális hulladékkal. Mindez nem véletlen.

Marcsi Madarason nőtt fel, és kivette a részét a gazdálkodásból, a kerti munkákból. Igaz, akkor még nem gondolta, hogy felnőttként is köze lesz a vidéki élethez. Nem titkolja, hogy mostanság a kertje, a termés és az abból való főzés tölti ki az ideje jelentős részét.

Nem hitte, hogy saját földje lesz

„Amikor gyerek voltam, rengeteget kellett a földeken dolgozni, mindent termesztettünk, amihez értettünk. Gyógynövények, paradicsom, paprika – sorolja egy podcastban Borbás Marcsi. – Pici koromtól, hajnaltól késő estig. Végig beszélgettünk, miközben együtt dolgozott a család. Meg is állapítottam: na, nekem ez se lesz, ha nagy leszek! Mondta apukám: akkor miből fogsz megélni? Mire én: nekem egy tenyérnyi földem se lesz! Egy darabig tartottam magam az elhatározáshoz, de később benőtt a fejem lágya, és rájöttem, hogy én csak ezt szeretném csinálni. Az ember ilyen gyarló. Mindig az a nem jó, ami van, mindig a másik oldalra vágysz.”

Fájlalja, ha lenézik a vidékieket

Marcsinak kijutott a másik oldal csillogásából is. Annak idején ezer jelentkezőből választották ki a Magyar Televízió műsorvezetőjének, a nézők pedig azonnal a szívükbe zárták. Talán nem csoda, hogy a legnagyobb sikert a gyökerei, a vidéki élet sava-borsa, a tradicionális gasztronómia és létforma közvetlen, kedves bemutatása hozta meg számára.

„Kicsi koromtól megszállottja vagyok annak, hogy tudtak úgy élni a nagyanyámék, ahogyan éltek. Én sem vagyok idős ember, de az én nagymamámnak nem volt szemete. Mit csinált a mi generációnk, hogy felemészti a földet a szemét?” – fejtegette Marcsi a szóban forgó felvételen.

A műsorvezető mindent megtesz azért, hogy a változó világban berendezkedjen a fenntartható életre, és jó példával járjon elöl.

„Az idő kilencven százalékában az Őrségben vagyok, ott élek, ott zajlik minden felvétel, ott készülnek a könyvek, vi­deók – vallotta egy interjúban. – Mindenki mondja, ne tarts állatot, óriási kötöttség, vége a szabadságodnak. A kert ugyanez, a kert mellől sem lehet eljönni. Reggel felkelek, végigsétálok a kerten, és látom, hogy millió dolog van, amit meg kellene csinálni. Ez az életmód most teljesen lefoglal. Nem érzem, hogy bármi hiányozna.

Marcsi fontosnak tartja a vi­déki élet és a vidéki emberek hiteles bemutatását. Erre törekszik az Egy.hu nevű online oldalán is. Elárulta, nagyon bántja, ha bárki a környezetében lenézi a vidékieket. Úgy véli, a mostani televíziós sorozatok ezt teszik.

, minden erről szól. Sértő, hogy sokan azt hiszik, akik vidéken élnek, azok ilyenek. Nem ilyenek. Intelligens emberek élnek vidéken, színházba járnak, olvasnak, gazdálkodnak, értenek a munkájukhoz. Akik ezeket a tévé­sorozatokat készítik, és ilyen képet festenek erről az országról…! Nagyon felháborító” – magyarázta a podcastban.

A tradícionális étrendben hisz

Az egykori Gasztroangyal műsorvezetője és számos szakácskönyv szerzője küldetésének érzi, hogy őrizze a tradicionális magyar konyha remekeit.

„Azt a tu­dást, amit a nagyszüleink, az őseink is tudtak több ezer évig, aztán az utolsó 30-40 évben, az én generációm elfelejtett. Érdekes, hogy a szüleink nemzedékét sokszor hibáztatjuk, de a mai napig tudják, hogy ha vasárnap főznek húst, marad belőle hétfőre. Kedden tészta, aztán főzelék, kalács, pénteken pedig mindenki tartalmas levest készített, mert minden napnak megvolt a maga rituáléja. Nem véletlenül, hiszen így nagyon kiegyensúlyozott étrendet tudtak a családnak biztosítani. Nagyanyáink ezzel tisztában voltak. S most mi van? Összevissza eszik mindenki mindent. Ez nagyon nem jó. Próbáljunk meg erre is odafigyelni!”

Pénztárcabarát finomságok Marcsi konyhájából

Juhtúrós lepény

Hozzávalók: 40 dkg rétesliszt, 3 dkg élesztő, 1 evőkanál sertészsír, 1 db tojás, 1 evőkanál cukor, 1 kiskanál só, szükség szerint tej. A töltelékhez: 25 dkg juhtúró, kevés vaj, 2 db tojás, 3 főtt krumpli, kapor, szükség szerint tejföl.

Így készítjük: Az élesztőt cukros tejben felfuttatjuk, a tészta többi hozzávalójával összedolgozzuk, majd melegben kelesztjük. Az összenyomott főtt krumplit juhtúróval keverjük, majd a tojásokkal lazítjuk. Ha kell, tejfölt is adhatunk hozzá. A tölteléket kaporral ízesítjük, és a megkelt tészta tetejére kenjük. Ebben az állapotban pihentetjük, kelesztjük még 20 percig, majd olvasztott vajat csöpögtetünk rá, és forró sütőben készre sütjük.

Őrségi dödölle

Hozzávalók: 1 kg C-típusú öreg burgonya, 8 evőkanál rétesliszt, 1 evőkanál só, a sütéshez mangalicazsír, 1-2 szál újfokhagyma, 15 dkg gomba, 1 evőkanál olívaolaj, friss salátakeverék vegyesen, 1 evőkanál tökmagolaj.

Így készítjük: A megfőtt burgonyához réteslisztet adagolunk, és a masszát addig gyúrjuk, míg homogén állagot kapunk, és a tészta elválik az edény falától. Olajban aranybarnára sütjük, és készítsünk hozzá gyors, pirított gombás feltétet, de használhatunk mellé bármilyen más zöldséget is. Tálaláskor remek hozzá a friss tejföl.

Forrás: 24.hu, Nők Lapja, eteltcsakokosan.hu, Egy.hu

Fotó: Borzi Vivien, Privát

Balázs Klári címlapfotózás

Gidamentés

Szofi a gólya

Csomagolásmentes üzlet

Iain Lindsay Britt nagykövet üzenete