Amikor az elsőszülött elhagyja a családi fészket, a szülők komoly lelki krízisen mennek keresztül. Bombera Kriszta egyik szeme sír, a másik nevet, hiszen a fia, Márk, miután májusban leérettségizett, és felvették a vágyott holland egyetemre, nekivágott a nagyvilágnak.
Hiányzik neki még a kupi is
„Úgy érzem, teljesen rendben van, ha most nem vagyok jól, hiszen azt gyászolom el, ahogyan az elmúlt 18 évben éltünk – mondja elgondolkozva Bombera Krisztina. – Ennek fázisai vannak, és én nem akarom megúszni egyiket sem. Azt hiszem, csak így tudom feldolgozni, amit veszteségnek élek most meg. Amiről persze tudom, hogy az élet rendje, de akkor is. Persze tudom, hogy Márk jól van, építi a jövőjét az egyetemen, de amikor bemegyek a szobájába, és azt látom, hogy rend van, nincs kupacba gyűrve az ágynemű, nem találok többé tavalyi uzsonnamaradékot és csak úgy ledobált pólókat sem, összeszorul a szívem, és azt kívánom, bár lenne itt újra kupi. Az, hogy a lányom, Nóri itt van még, rengeteget segít, de törekszem az egyensúlyra, hogy őt se nyomja agyon a szeretetem, csak mert a bátyja elköltözött itthonról. A férjem klasszisokkal jobban viseli ezt a helyzetet, mint én. Jókat kuncog, amikor kapacitálom Nórit, hogy járjon el velem tornázni, Márkot pedig naponta többször próbálom elérni online. Különös és fájdalmas érzés, ahogyan az életünk egy korszaka véget ér, még akkor is, ha az ember nyitottan várja a további korszakokat.”
Muszáj többet aludnia és edzenie
Kriszta szerint középkorúan jó esetben békésebbé és elfogadóbbá válunk önmagunkkal és a rajtunk kívülálló történésekkel kapcsolatban is.
„Mindjárt ötvenegynek lenni számomra egyet jelent például azzal, hogy most már nem a kedvem dönti el, hogy elmegyek-e tornázni, hanem a hátfájásom, és ugyanez a helyzet az alvással is: azt is muszáj – nevet. – A reggeli műsorok miatt sok éven át korán keltem, későn feküdtem, és krónikus kimerültséggel küzdöttem. Ez a tévés korszakommal együtt lezárult, jó ideje végre mindennap alszom nyolc órát.”
Utazással zárták le a gyerekkort
Az egykori tévés elárulta, egyáltalán nem hiányzik neki a képernyő. Szeret – amennyire csak lehet –civilként élni, és ahogy ő fogalmaz, a kis konyhaasztala mellől dolgozni. Szabadúszó médiaszakemberként ezt meg is teheti.
„Arra jöttem rá, hogy én inkább ügyek, témák miatt vettem részt a nyilvánosságban, kevésbé önmagam miatt – meséli. – Közéleti újságíróként a dolgok háttere érdekelt, és az, hogy a megszerzett információkat átadjam a nézőknek. Az összes műsoromban ez volt a helyzet, a történetek érdekeltek, és a mögöttük lévő emberek. Talán ez az oka annak, hogy nem rázott meg a képernyőtől való eltávolodás. Viszont rengeteget nyertem vele. Szabadúszóként végre úgy osztom be az időmet, ahogy akarom. Ha a nap közepén támad kedvem sétálni, tornázni, vagy éppen találkozni egy baráttal, egyszerűen nekiindulok. Az új életforma szabadságot hozott nekem.”
Olyan szabadságot, amelyben Kriszta végre megengedheti magának, hogy olykor egy időre eltűnjön a világ elől. Így tett nyáron is, amikor a családjával három hétre Ázsiába utazott.
„Az utolsó egy hétben a férjem és a lányom leváltak rólunk, mi pedig a fiammal ketten kalandoztunk. Nagyon sok élményt szereztünk és rengeteget beszélgettünk. Az út végén pedig Márk azt mondta, hogy máskor is szívesen eljön velem anya-fia túrára, ami nekem akkor komoly vigaszt jelentett, mert nem sokkal később elindult Hollandiába. Azok a közös napok Ázsiában szép, szinte rituális lezárását adták számomra a gyerekkorának.”
Fotó: Olajos Piroska, Falus Kriszta, privát
