Hegedűs D. Géza: „A sorsban nem hiszek, de a munkában igen”

A szakma iránti elhivatottsága az évek alatt sem kopott meg. „Idén mutattuk be az Amadeus című darabot, amelyet rendezőként irányítottam. Sikeres munka volt: kimagasló alakítások, a szereplők párharca, az egész drámai folyamat nagyszerűsége, a csodálatos jelmez- és látványvilág és a kollégákkal való kiváló együttműködés mind egy szelete a fantasztikus végeredménynek. Estéről estére kíváncsian figyelem a közönséget, hogy ugyanúgy fogadják-e. A legújabb színészi munkám pedig, a miniszter szerepe, kulcsszerep az Ármány és szerelemben. Ebben az előadásban egy lenyűgöző vizuális és költői világ teremtődik meg. Amikor az előadás végén felzúg a taps, a mai napig fantasztikus érzés. Ünnep kiállni minden este a közönség elé, és fogadni az elismerést” – meséli a színész, aki pályafutása alatt több mint 150 szerepet játszott el.

Soha nem utasított vissza szerepet

Hivatását komolyan veszi, színészként és rendezőként is a maximumot nyújtja. „Privát emberként egy szemlélődő, az életet minden apró porcikájában tisztelő, a társaimat nagy empátiával és kíváncsisággal figyelő, intenzív szociá­lis életet élő individuum vagyok. A mi művészi munkánkban az a szép, hogy egy színész a pályája során megszámlálhatatlan sorsot megélhet a drámaíróknak köszönhetően. Minden szerep egy-egy felfedezésre váró, ismeretlen élettörténet. Eddigi szerepeim visszahatnak rám is, és valamilyen módon beépülnek a gondolkodásomba, gazdagítják a személyiségemet. Nem utasítottam vissza még egyetlen szerepet sem, hiszen nem mi választjuk a feladatainkat, hanem kiválasztottjai vagyunk egy alkotói csapatnak. Ezt nagyon komolyan veszem. 1973-ban mondtam el az első mondatomat a Vígszínház színpadán, azóta hűséges vagyok, és minden rám kiosztott feladatnak eleget teszek” – árulja el a Kossuth-díjas színész.

Beléivódott a szülei példája, elhivatottsága

Géza szülei pedagógusok voltak, egész életét végigkísérte, amit otthonról hozott. Harminchét éve tanítja a mesterséget a Színművészeti Egyetemen. „Mélyen belém ivódott a szüleim példája, akik elhivatott, nagy léptékű tanárok voltak. Amit gyermekkoromban magamba szívtam, máig abból élek. Különös, mi mozgatja az embert, hogy a szeretet, a találkozások, a benyomások milyen útra terelik. Engem is meglepett, amikor az egykori mestereim, Horvai István és Kapás Dezső mint volt tanítványukat visszahívtak az egyetemre maguk mellé, tanítani. Tanárként nagy felelősségünk van, felnevelni a színházi jövő meghatározó alakjait. Egy pap nem léphet úgy az oltár elé, hogy ne ismerje a szent iratokat. A jelenlegi osztályom növendékei, Thália papjaiként lelkiismeretes mesterségbeli megalapozottsággal és komoly szellemi munícióval léphetnek színpadra, közönség elé. Tehetséges, értékes, minőségi vizsgaelőadásokban láthatók. Tizenkét üde, fiatal, jövőt ígérő művész. Reményeim szerint az elkövetkezendő évtizedek meghatározó színésznői, színészei lesznek. Rendkívül jó érzés, amikor a növendékeinkből összetéveszthetetlen arcú kolléga válik, mert ez ad egyfajta bizonyosságot arról, hogy van jövő és folytatás” – mondja Hegedűs D. Géza, akit aligha lehetne másképp elképzelni, mint színházi emberként. Mégis volt egy pillanat, amikor hajszál híján áttért az orvosi pályára.

Egyszer majdnem szakmát váltott

„Csak egy villanás volt egy válságos időszakban. Ezek a momentumok az ember életében azért jók, mert választás elé állítanak: megerősítenek, vagy a továbblépésben segítenek. Engem csak megerősített. Éppen akkor kaptam egy felkérést az egykori Radnóti Színpadtól egy férfi főszerepre, aki történetesen egy orvos volt, ráadásul Pécsi Ildikó partnere lehettem, amelyet különösen megtisztelőnek éreztem. A darab karácsony éjszakáján játszódott, ahol az éjjeli ügyelet alatt jöttek sorban a betegek, akiken különféle vizsgálatokat kellett elvégeznem. A feladatot komolyan vettem, igazi orvosoktól kaptam technikai segítséget, megtanítottak a különböző eszközök használatára, amelyeket a színpadon megpróbáltam profi módon alkalmazni, és ott úgy is működtem, mint egy igazi orvos. A sorsom tehát úgy alakult, hogy életem válságos pillanatában a színpadon belekóstolhattam abba a hivatásba, amely felé kacsintgattam, s mivel ez maximálisan kielégített, így a színészi pályán maradtam” – meséli.

Hogy Hegedűs D. Géza hisz-e sorsban? „A sorsban nem hiszek, viszont a munkában igen – vágja rá. – Ha az ember öt évtizede folyamatosan csinál valamit – s az remélhetőleg értékes is, és a közönségnek ezt mind a mai napig át tudja adni –, akkor nem élt hiába, mert segített másoknak élni.”

Szöveg: Somlai-Kiss Tímea

Fotó: Joó-Pungor Luca, Mti, Vígszínház-Juhász Éva, privát