Az élelmiszerüzlet pénztáránál állva egyre gyakrabban elővillan a gyerekkori kép, amikor édesapámmal elmentünk a boltba bevásárolni. Falun – úgy hatvan évvel ezelőtt – ez nagy eseménynek számított, gyerekként mindig vártam. Egyébként is a ház körül sok minden megtermett, volt tyúk, disznó, már csak ezért is ritkábban fordultunk meg a boltban. Most is előttem van, ahogy a boltos néni elővesz egy cetlit, elkezdi ráírni az árakat: kenyér, tej, sajt, liszt, cukor, esetleg még egy-két apróság.
Pillanatok alatt összeadja, hiszen csak néhány tételről van szó. Eltelt 60 év. A minap is beszaladok a boltba, éppen csak kenyeret, tejet akarok venni. Nézek jobbra, nézek balra, észre sem veszem, és telik a kosár. Mert ez most éppen akciós, azt meg milyen jó lenne megkóstolni, amazt meg mutatták a tévében… Így aztán a tej és kenyér mellé szép sorban „beugranak” olyasmik is, amiket előzőleg egyáltalán nem akartam vásárolni. A pénztárgép is ezt jelzi, amikor hangosan pityeg minden egyes terméknél, mintha szemrehányóan így adná tudtomra, ezt is megvetted, de minek… Sokszor megtörtént ez velem, de egyre kevésbé tetszett ez a – mondjuk csak ki bátran – nagyon rossz szokásom, ami a pénztárcámnak is ellensége lett. Ezért felvettem egy új szokást, most már a bevásárlások alkalmával rendre felteszem magamnak a kérdést: szükségem van-e erre vagy arra, sőt továbbmegyek, meg tudnék-e nélküle lenni? E tapasztalataim következtében tudatosabbá váltam az utóbbi időben, sokkal jobban odafigyelek, mi kerül a kosaramba. Amikor kezdenék elcsábulni, elgyöngülni, megkérdezem magamtól, valóban hiányzik ez a valami az életemből?
Persze egy ilyen kérdésre nekem sokkal könnyebb nemmel válaszolnom egy ruhaüzletben, egy bútorboltban vagy egy könyvesboltban, de most már a piacon is megálljt tudok magamnak parancsolni, tenyérnyi kertecskémbe elég a kevesebb növény. Apropó, könyvesbolt. Valamikor minden könyvet megvettem, amire csak vágytam, ezért az otthonom falait mindenhol könyvek foglalják el. De manapság már a könyvek csábításának is ellen tudok állni, ugyanis elkezdtem könyvtárba járni. Megjegyzem, ez aztán a spórolás, hiszen 70 felett Szentendrén nem kell könyvtári díjat fizetni.
Szeretettel: Judit
Endrei Judit többi írását ide kattintva tudja elolvasni.
