Címlapsztori Sztár

Már 45 éve hallgatunk KFT dalokat: így lett egy baráti zenélésből nemzetközileg is elismert együttes

Már 45 éve formálja a magyar könnyűzenét a KFT zenekar. A közönség a mai napig imádja őket, még akkor is, ha az idő múlásával újra és újra kicsit átalakultak.
KFT zenekar

A híres KFT zenekar egyszerre volt alternatív, mégis modern, ironikus, mégis érzelmes, valamint játékos, mégis elgondolkodtató. Már 45 éve működnek, de még ma is ugyanazzal a kíváncsisággal hallgatjuk őket.

Barátságból született zenekar

Laár András és Bornai Tibor
Laár András és Bornai Tibor

A történet jóval a zenekar hivatalos indulása előtt kezdődött. Bornai Tibor és Laár András már a hetvenes évek közepétől együtt zenéltek különböző formációkban. A későbbi KFT hangzásának alapjai ekkor kezdtek formálódni: a zene mellett a humor, a színház és a képzőművészet is fontos szerepet kapott.

Az igazi fordulópont 1980-ban jött el, amikor Márton András dobossal és Lengyelfi Miklós basszusgitárossal összeállt a klasszikus csapat. A zenekar egyébként a legendás Józsefvárosi Pinceklub színpadán kezdte meg pályafutását.

Mit is jelentett nekik a KFT elnevezés? Épp azt, amit mindenkinek: korlátolt felelősségű társaság.

Berobbantak a Táncdalfesztiválon

KFT zenekar
Nagy sikerük volt a Táncdalfesztiválon

Az országos ismertséget az 1981-es Táncdalfesztivál hozta meg számukra. A választott daluk „Bábu vagy” címmel nemcsak zeneileg volt újszerű, hanem látványában is: pantomim elemekkel fűszerezett előadásuk azonnal elkápráztatta a nézőket.

Ezt követően néhány hónap leforgása alatt több száz koncertjük volt, majd a KFT hirtelen a korszak egyik leghíresebb zenekarává vált.

Egy ország kedvence lettek

Bár a kritikusok eleinte az újhullámhoz sorolták őket, végül a KFT túlnőtt az alternatív stíluson. Egyes dalaik pedig hatalmas slágerekká váltak: Afrika, Balatoni nyár, Bál az Operában.

Zenéjük különlegessége abban rejlett, hogy miközben könnyen befogadható dallamokat írtak, szövegeik tele voltak abszurd humorral, finom társadalomkritikával és játékos nyelvi megoldásokkal. Ennek mi lehet a titka? Laár András sajátos humora, valamint Bornai Tibor dalszerzői képssége.

Nemzetközi kalandok

KFT zenekar
Együtt az egykori KFT zenekar, még Laár Andrással

A nyolcvanas években a KFT folyamatosan kísérletezett: színházi produkciókat hoztak létre, elsők között forgattak videóklippet, eljártak külföldre is fellépni. Egy ilyen különeges projekt volt a „Temesvár ’89” című daluk is, amiben a korszak számos ismert előadója közreműködött.

Ez is érdekelhet

45 év után is aktívak

A közkedvelt KFT zenekar sosem próbált megfelelni a trendeknek, sokkal inkább a saját szabályaik szerint működtek. Talán éppen ezért tudtak ennyi évtizeden át is relevánsak maradni. Ugyanakkor 2025-ben új korszak kezdődött számukra: Laár András ugyanis kilépett az együttesből, de a KFT szerencsére ettől még nem oszlott fel.

Történetük nemcsak a slágerekről szól, hanem egyfajta különleges gondolkodásmódról is. Arról, hogy lehet egyszerre szórakoztatni és elgondolkodtatni, miközben tükröt tudnak tartani a világnak.

Fotó: Rozmanitz Gábor, Facebook