Kevés magyar rendező volt akkora hatással a hazai filmművészetre, mint Fábri Zoltán. A legendás háromszoros Kossuth-díjas alkotó 32 éve hunyt el.
# évforduló
Hosszan tartó, súlyos betegség után 2016. július 19-én ment el az LGT legendás zenésze, Somló Tamás. Nevéhez nem csupán számos sikeres dal fűződik, hanem artista és jogász is...
Generációk imádták a Lúdas Matyi történetet, ami immár 50 év után is ugyanúgy mosolyt csal az arcokra. A rajzfilm azonban hosszú utat járt be a sikerért.
A daganatos betegséggel küzdő színész- és énekesnő kezelésére május 30-án, elképesztő összefogásnak köszönhetően, összegyűlt a pénz, de egy nappal később jött a megrázó hír...
Vörös haj, kacagás és rengeteg galiba: Pumukli generációk kedvence volt. A kis kobold kalandjai 38 éve debütáltak idehaza. Megemlékezünk a klasszikusról.
Gábor Miklós neve egyet jelent a tehetséggel, az intelligenciával és a színpadi jelenléttel. A nézők előtt mindig sármos hősként tűnt fel, például Hamlet szerepében.
Már 45 éve hallgatunk KFT dalokat: így lett egy baráti zenélésből nemzetközileg is elismert együttes
Már 45 éve formálja a magyar könnyűzenét a KFT zenekar. A közönség a mai napig imádja őket, még akkor is, ha az idő múlásával újra és újra kicsit átalakultak.
Kovács Erzsi hangját egy véletlen találkozás emelte reflektorfénybe. Egyetlen dal kellett a hírnévhez. Ám élete során nem volt mindig ennyire szerencsés.
Ha eddig nem tudtad, hogyan lehetett annyi fura szerzetet összeszedni egyetlen műsorba, aminek az első adása után már mindenki tudta, mi fog történni a szereplőkkel, hát íme...
Hollywood tele van gyors románcokkal és botrányos válásokkal, de szerencsére akadnak párok, akik bebizonyították: a szerelem sztárok között tartós is lehet.


