Címlapsztori Sztár

Véletlen találkozásból lett sikertörténet a 30 éves Bon-Bon: „Nem ismerek magunkra”

Szolnoki Péter szerint sok minden megváltozott az évek alatt, de a lényeg nem. Megmaradt bennük ugyanis a zene szeretete, a barátság és a humor.

Szinte hihetetlen, hogy már három évtized telt el azóta, hogy Szolnoki Péter és Török Tamás először együtt álltak színpadra – miközben ők maguk azt mondják, belül ma is ugyanazok maradtak.

Harminc év a színpadon

Harminc éve alapították meg a Bon-Bon együttest, amely azóta is a hazai könnyűzenei élet egyik meghatározó pop-rock formációja. A két zenész a Duna Család-barát magazinjában idézte fel a kezdeteket, és arról is meséltek, mi az, ami ilyen hosszú időn át együtt tartotta őket.

Egy véletlen találkozásból lett sikertörténet

A történet egy egészen hétköznapi találkozással indult a kilencvenes évek közepén, a budapesti Jászai Mari téren. Török Tamás emlékei szerint Hrutka Róbert hívta fel a figyelmét Szolnoki Péterre, aki akkoriban vokalistaként csatlakozott a zenekarához.

„Próba nélkül mentünk be a stúdióba, és amikor meghallottam a hangját, rögtön éreztem, hogy ebben több van. Amikor vége lett annak a formációnak, felhívtam, hogy kezdjünk valami újat együtt” – mesélte.

„Nem ismerek magunkra”

Akkor még egyikük sem gondolta, hogy ebből az együttműködésből egy hosszú életű, máig aktív zenekar születik. Szolnoki Péter szerint sok minden megváltozott az évek alatt, de a lényeg nem.

„Amikor megnézem a harminc évvel ezelőtti képeket, szinte rá sem ismerek magunkra. Kívül rengeteget változtunk, de ami igazán fontos, az megmaradt:

a zene szeretete, a barátság, a humor.”

Nem duó, hanem közösség

Azt is hangsúlyozta, hogy sosem duóként gondolkodtak.

„Mindig zenekarban hittünk. A szövegíró, Duba Gábor nélkül nem létezne a Bon-Bon, és ugyanígy a zenésztársaink nélkül sem, akikkel közel három évtizede dolgozunk együtt.”

Az összetartás a siker kulcsa

A zenekar tagjai szerint a sikerük mögött nem titkos recept áll, inkább az, hogy az első pillanattól ugyanazzal a lelkesedéssel fordulnak a zenéhez és a közönséghez. Ugyanúgy jelen vannak egy nagyszabású Aréna-koncerten, mint egy kisebb település falunapján – és ezt a fajta hozzáállást a közönség is érzi.

Jubileumi koncert új generációval

A jubileumi, 30. évfordulót idén májusban nagykoncerttel ünneplik meg. Az esten vendégelőadók is színpadra lépnek, sőt, Szolnoki Péter fia is fellép a saját zenekarával. Ezzel egy új generáció csatlakozik ahhoz a történethez, amely harminc éve indult, és máig tart.

Még több igazi magyar hírességről olvasnál?

Ajánlott videó

Előfizetés

Fizessen elő magazinunkra!

RÉSZLETEK