Címlapsztori Sztár

Így éltek az eredeti Meseautó szereplői: nem mindenkinek jutott ki a boldog befejezés

A híres Meseautó egy könnyed vígjáték volt, de a szereplők sorsa távol állt a történettől: sikerek, törések és megrázó fordulatok sorra követték egymást.
Meseautó film

Egy film, amit mindenki imádott

Az 1934-es Meseautó a magyar filmtörténet egyik legnagyobb sikere lett. Könnyed történet, romantika, humor: minden adott volt, hogy az egész ország beleszeressen. A vásznon minden olyan egyszerűnek tűnt. A valóság azonban egészen más történeteket írt a szereplőknek.

A fiatal sztár, aki a világot is meghódította – Perczel Zita

Meseautó
A szereplők sorsa a forgatás után nagyon fordulatos volt Forrás Porthu

Katonatiszt apja úrilányként nevelte: még a családi birtokot is eladták, hogy az akkor tizennégy éves Zitának mindent megadjanak és felvételizhessen a Színművészeti Akadémiájára. Egy év múlva, szinte kislányként, diploma nélkül szerződtette a Nemzeti Színház, majd jöttek is a szerepek. A Meseautóban a bájos gépírólányt alakító Perczel Zita alig volt tizenhat éves a forgatáson.

A film után merészet lépett: külföldre ment, Párizsba, ahol beleszeretett egy francia színészbe, akitől várandós lett.

Ám Amerikába már orosz filmproducerrel költözött, és a gyermekét is ott hozta világra. Ott is próbált színészi karriert befutni, de a hollywoodi áttörés elmaradt. Végül hazatért, és idős korában már csendesen élt Budapesten, távol attól a csillogástól, amely egykor körülvette.

A sármos bankigazgató tragédiája Törzs Jenő

A férfi főszerepet játszó Törzs Jenő már befutott sztár volt, amikor a Meseautó elkészült. A háború azonban mindent megváltoztatott. Zsidó származása miatt bujkálnia kellett, és bár túlélte a megpróbáltatásokat, ezek annyira megviselték, hogy nem sokkal később, mindössze 58 évesen meghalt.

Meseautó film
A Törzs Jenő és Perczel Zita főszereplésével készült film hatalmas siker lett Forrás Arcanum

Szeretnél még többet nosztalgiázni?

A komikus, aki mindent elveszített – Kabos Gyula

Meseautó
A nézők imádták a Meseautó című filmet Forrás Porthu

A film egyik legnagyobb kedvence Kabos Gyula volt, akit akkoriban az egész ország ünnepelt. Ő azonban időben sejtette, mi közeleg, és még a háború előtt Amerikába feleségével, Puhalag Máriával indult útnak a bizonytalan jövő felé, miközben fiát már korábban Londonba menekítette.

Az Egyesült Államokba érkezve még reménykedett abban, hogy új életet kezdhet. A nyelvi nehézségek és a kulturális különbségek miatt nem tudott igazán érvényesülni. A csalódások sorozata egyre inkább megviselte: egyre visszahúzódóbb lett, feleségével sok időt töltött sétával, távol a nyilvánosságtól.

Megpróbált új utakat találni, még könyvet is írt életéről, de ez sem hozott jelentős sikert. Végül kapott egy kisebb szerepet egy Broadway-színházban, ám egészsége ekkorra már megromlott. Tüdőgyulladást kapott, és 1941. október 6-án elhunyt.

Tolnay Klári: szerelem, hírnév, legendává válás

A fiatal Tolnay Klári a forgatás idején még pályája elején állt, de hamarosan az ország egyik legismertebb színésznője lett. A bájos szépségnek hirtelen számtalan udvarlója lett, ő pedig hozzá ment feleségül az akkor 27 éves rendezőhöz, Ráthonyi Ákoshoz, akitől kislánya született.

A színésznő házassága megromlott, titokban az író Márai Sándorral találkozgattak. Aztán megjelent az életében a nála tíz évvel fiatalabb Darvas Iván, aki lenyűgözte Tolnay-t. A férjétől, Ráthonyi Ákostól papíron is elvált, ám Darvas annyira lekötötte, hogy a kislányával is alig foglalkozott.

Meseautó
A film még ma is tud aktuális lenni Forrás Porthu

Ennek lett következménye, hogy a kudarc elől disszidáló Ráthonyit később a kislánya is követte az emigrációba. A lány csak felnőtt fejjel tudta megbocsátani, hogy az anyja nem törődött vele eleget. Darvassal összeházasodtak, de Darvas beleszeretett a fiatal Váradi Hédibe, majd az 1956-os forradalom után a színészt letartóztatták. Tolnay fizikailag megvárta, lelkileg már nem, így 1958-ban elváltak.

Élete végéig játszott. 1998. október 27-én, 84 éves korában búcsúzott.

A „szülők”, akik a valóságban is összetartoztak

A film egyik legszívmelengetőbb érdekessége, hogy a szülőket alakító Berky Lili és Gózon Gyula a való életben is házaspár voltak. Kapcsolatuk ritka kivételnek számított: a nehéz időkben is kitartottak egymás mellett, még akkor is, amikor a háború őket sem kímélte.

A mellékszereplők, akik szintén legendák lettek

A filmben feltűnő kabarészínészek – például Komlós Vilmos vagy Herczeg Jenő – a kor ünnepelt alakjai voltak. Ők a színpadon és a filmvásznon is maradandót alkottak, és bár nevüket ma már kevesebben ismerik, a maguk idejében igazi sztároknak számítottak.

Ajánlott videó

Előfizetés

Fizessen elő magazinunkra!

RÉSZLETEK