Egészség

Hőségriadó plusz kilókkal: XL-es méretben nehezebb elviselni a kánikulát – itt a megoldás!

A kánikula a teltkarcsúak és túlsúlyosak számára jóval több kellemetlenséget tartogat, és nem csak a fokozott izzadás miatt. Ha azonban odafigyelnek ezek kivédésére, felhőtlenül élvezhetik az előttük álló hónapokat. Ebben szeretnénk segíteni!

A magyar felnőtt lakosság több mint 60 százaléka túlsúlyos vagy elhízott. A 60 éven felüli korosztályban pedig még magasabb, a 80 százalékot közelíti a felesleges kilókkal küzdők aránya. A súlyfelesleg extra terhelést ró a szervezetre egész évben, de a hőségben pláne fokozottan érezhetik ennek hatását a ducik.

Könnyebben leszünk rosszul

Spanyolországban már megkongatták a vészharangot, mert az idei korai hőhullámok idején nőtt a kánikulával kapcsolatos problémák miatt kórházba szállított túlsúlyosok száma. A súlyfelesleggel élő emberek nehezebben szabályozzák a hőmérsékletüket a nagy melegben, így hajlamosabbak lehetnek a hőgutára és a kiszáradásra. A testzsír ugyanis szigetelőrétegként viselkedik, így a nagyobb méretű test nehezebben adja le a hőt.

Erre ügyeljünk! A nap legmelegebb időszakában mindenképpen érdemes árnyékba húzódni, hűvös, akár légkondicionált helyet keresni. Ha lehet, ne a déli órákban vegyük a nyakunkba a várost, akármennyi elintéznivalónk is van. Tanuljunk a déli országok lakóitól és a legnaposabb órákban sziesztázzunk. A halaszthatatlan tennivalókat igyekezzünk légkondicionált irodákban, bevásárlóközpontokban elrendezni. Legyen nálunk legyező, vagy egy kínai boltban is beszerezhető, kézben tartható, apró ventilátor, amellyel lehűthetjük magunkat.
A folyadékfogyasztás is extrán fontos a komolyabb súlyfelesleggel élőknek. Mindig legyen a közelünkben egy pohár vagy egy kulacs víz, amibe belekortyolhatunk.
A hőháztartás felborulásának első tünetei a szédülés és a fejfájás. Ha emellett zavartságot, hányingert és hányást, valamint szapora légzést tapasztalunk, azonnal hívjunk orvost. Addig is vonuljunk vissza a hűvösbe, tegyünk a csuklónkra, bokánkra, homlokunkra hűvös borogatást, és kortyolgassunk langyos vizet.

Jobban megvisel a mozgás

A túlsúly önmagában is megterheli a szívet és az érrendszert, ha pedig ezt fizikai aktivitással, esetleg sporttal fokozzuk, még jobban megerőltetjük magunkat. Ennek következménye, hogy az ízületek és izmok fájdalommal reagálnak, és a légzés is nehézkesebbé válik. A túlzott terhelés a hőháztartás felborulásához, hőkimerüléshez is vezethet.

Erre ügyeljünk! A legmelegebb órákban igyekezzünk inkább pihenni, és a főzést, a kerti munkát, és más fizikai tevékenykedést a reggeli vagy az esti órákban elvégezni.

Fokozódik az izzadás

Az elpárolgó verejték hűti a testet, így az izzadásnak fontos szerepe van a hőszabályozásban. Sok túlsúlyos ember tapasztalja, hogy jobban izzad, mint vékonyabb társai. A nők számára különösen kellemetlen a nagyobb mell alatti verejtékezés. Amikor ugyanis a mell bőre összesimul az alatta levő területtel, hamar nedves lesz a terület, és az összeérő bőrfelületek akár ki is pirosodhatnak.

Erre ügyeljünk! Bár sok dezodor hatékony védelmet nyújthat a verejtékezés és a nyomában kialakuló testszag ellen, érdemes ezzel a inkább csak akkor élni, ha elmegyünk otthonról. A kevesebb verejték ára ugyanis az, hogy a hatóanyag szűkíti a verejtékmirigyek kivezető nyílását, így beavatkozik az izzadás, a hőszabályozás folyamatába. Ha otthon maradunk, zuhanyozzunk inkább napjában többször, vagy mosakodjunk meg langyos vízzel – ez hűti is a testünket.
A mell alatti izzadáson sem csak a krémes állagú deo vagy hintőpor segíthet. Vannak olyan melltartóbetétek, amelyeket épp ennek a nedvességnek a felfogására terveztek. A napi többszöri zuhanyzás és a jól szellőző, pamut fehérnemű viselése e téren is nagy segítség.

Kidörzsölődik a comb

Az összesimuló combok és más bőrfelületek problémáját nemcsak a túlsúlyosok ismerik, de tény, hogy nekik okozza a legnagyobb problémát. A bőr nemcsak fájdalmasan kivörösödik vagy akár ki is sebesedik, de a gombás fertőzésekre is hajlamosabb lehet.

Erre ügyeljünk! A legegyszerűbb, ha az összesimuló bőrfelületet dezodorral, vazelinnel vagy hintőporral kenjük be. A talkumot, azaz zsírkövet tartalmazó hintőport viszont érdemes kerülni, mivel számos egészségügyi problémával hozták már kapcsolatba a kutatások. Kaphatók finom anyagból készült, varrás nélküli száras alsóneműk is, amelyek jótékonyan takarják a combot, és a testszínű változatok még a vékony és a fehér ruhán sem látszanak át. Hasonló anyagból vásárolhatunk a combunkra húzható bőrvédőt is, amire sokan esküsznek.

Árt a slankító fekete ruha

Sok nagyobb méretet hordó nő kedveli a sötét színű ruhát, mert vékonyít. Ilyenkor azonban ronthatunk vele a helyzetünkön, hiszen még inkább izzadunk benne.

Erre ügyeljünk! Viseljünk szellőző, világos, lehetőleg természetes anyagú ruhákat. Jó szolgálatot tehetnek a bő lennadrágok és -szoknyák, a kényelmes tunikák, a kaftán szabású, vagy a lenge egyberuhák.

Gyorsabban leégünk

Sok túlsúlyos embernek van fehér, érzékeny bőre, és a nagyobb test­felület is hajlamossá tesz a leégésre. Ez nemcsak a strandon igaz, hanem még akkor is, ha sokat takaró ruhában megyünk a szabadba.

Erre ügyeljünk! A fényvédő krém használatát soha ne spóroljuk meg, és válasszunk belőle minél magasabb faktorszámút. Ne csak a strandon, hanem a kertben, az utcán is alkalmazzuk. Mivel az erőteljes izzadás lemoshatja a krémet, két óránként javasolt újrakenni.

Súlyosbodhat az alvászavar

A túlsúly maga is rontja az alvás minőségét, hiszen a légzéskimaradással járó alvási apnoénak a plusz kilók az egyik leggyakoribb rizikófaktora. A melegben pedig még az is rosszabbul alszik, akinek egyébként nincs problémája az elegendő pihenéssel.

Erre ügyeljünk! Nyáron felértékelődik a hűvös, jól kiszellőztetett hálószoba, a vékony takaró vagy épp lepedő, a szellős hálóruha és a kényelmes ágy szerepe. Ha viszont mindezek adottak, mégis gyakrabban ébredünk fel az éjszaka közepén, vagy éppen egész nap fáradtnak érezzük magunkat, érdemes orvoshoz fordulni, hogy megtudjuk, nem áll-e éjszakai légzéskimaradás a rossz alvás hátterében.

Fotó: adobestock