Ahhoz, hogy megszabaduljunk a felesleges kilóktól, több kalóriát kell elégetni, mint amennyit bejuttatunk a szervezetbe. Ehhez oda kell figyelnünk a táplálkozásunkra, és rendszeresen kell mozognunk. Azonban mindebből nem következik az, hogy az összes finom falatról le kell mondanunk, és a koplalás mellett még izzasztó edzésekkel is kínoznunk kell magunkat. Inkább próbáljuk ki a következőket!
Falásroham ellen igyunk!
Minden étkezés előtt igyunk meg egy pohár vizet vagy ízesítetlen zöld teát. Bár jóllakni nem fogunk tőle, de segít csökkenteni a hirtelen fellépő éhségérzetet és a falási rohamokat, telíti a gyomrot, így kevesebbet fogunk enni. Két pohár víz elfogyasztása után a szervezet 24 százalékkal több kalóriát éget el egy óra alatt.
Se tévé, se telefon!
Több felmérés is bizonyítja: azok, akik valamilyen technikai eszközzel foglalják le, szórakoztatják magukat evés közben, legalább tíz százalékkal több ételt fogyasztanak, mint azok, akik csak az evésre koncentrálnak.
Ez is érdekelhet: Húsvét utáni 7 napos fogyókúra: koplalás nélkül marja le a kilókat ez az egyszerű diéta
Csípősen az igazi
Próbáljuk ki a természet fogyasztótablettáit! A retek levelében található mustárolaj, illetve a gyömbér aktivizálja az emésztést, a csili pedig stimulálja a gyomorsavtermelést. A hónapos retek megköti a zsírok egy részét is.
Kitartani örömmel
Nem elég, ha sokat mozgunk, amennyiben nem élvezzük, az inkább önkínzás lesz, és sokkal kevésbé érhető el vele látható eredmény. Ráadásul hamarabb megunjuk és feladjuk. Keressünk inkább olyan sportot, amelyben örömünket leljük, és tűzzünk ki elérhető célokat magunk elé. Mozogjunk legalább heti 2-3 alkalommal, azonban feltétlenül iktassunk be a hétre pihenőnapokat is.
Ez is érdekelhet: Hozd haza a sétáról, és főzd meg teának: erősíti az immunitást és csökkenti a stresszt ez a filléres gyógynövény
Gyógyító fűszernövények
Ha nem sokkal az étkezés után még mindig éhesek vagyunk, mossunk fogat mentás fogkrémmel. A gyógynövény frissítő íze semlegesíti az édesség iránti vágyat. De az is hatékony megoldás, ha naponta háromszor néhány percig egy-egy szárított zsályalevelet rágcsálunk. Vigyázat, ne nyeljük le! A száj nyálkahártyája felszívja a keserű, gyógyhatású növényi összetevőket, és megszünteti az éhségérzetet.
Pár perc hasazás a reklámszünetben
Feszes hasat csak megfelelő edzéssel varázsolhatunk magunknak.
- Feküdjünk le a szőnyegre, emeljük fel mindkét lábunkat, és biciklizzünk a levegőben. Ezt a könnyű mozdulatsort a tévé előtt is elvégezhetjük, amíg a reklám tart.
- A következő gyakorlat szintén ajánlott: feküdjünk le a padlóra, a kezünket kulcsoljuk össze a tarkónkon, a lábunkat hajlítsuk be. A jobb könyökünkkel érintsük meg a bal térdünket, majd fordítva. Ismételjük meg 15-ször mindkét oldalon.
Pihenés és stresszoldás
Nem árt észben tartani: ha valaki túlhajszolt, vagy ki sem látszik a tennivalókból, annak a szervezete stressz-hormont termel, amely elhízást idézhet elő. Elkerülhetjük a súlygyarapodást, ha relaxálunk és pihenünk. Igyunk egy bögre finom zöld teát, fogjunk hozzá egy izgalmas könyvhöz, tegyünk hosszú sétát a kora esti órákban, vagy végezzünk stresszoldó gyakorlatokat, például jógázzunk, esetleg próbáljuk ki a tajcsit.
Fehérjetartalmú nasik
Könnyen fogyhatunk akár heti két kilót, ha este hat óra után már nem fogyasztunk szénhidrátot – kenyeret, rizst, tésztát vagy burgonyát. A testnek alvás közben is szüksége van energiára, hogy regenerálja a sérült sejteket, vagy újakat hozzon létre. Míg szendergünk, semmit nem eszünk, így a szervezetünk az elraktározott zsírt dolgozza fel. Ez azonban csak alacsony vércukorszint mellett hatásos. Ezért, ha nassolni szeretnénk, fehérjetartalmú harapnivalót válasszunk. Minél többet alszunk, annál több zsírt éget el a szervezetünk.
Ápoló tejtermékek
A megfelelő emésztés rendkívül fontos, hiszen az egészséges bélműködésnek köszönhetően kellő mennyiségű kalória szívódik fel a táplálékokból. Hogy a gyomorbántalmakat elkerüljük, fogyasszunk rendszeresen probiotikus joghurtot vagy tejes gyümölcsturmixot.
Laktató színek
Nem csupán az étel íze számít, hiszen sokan a látvány alapján döntik el, hogy mit esznek. Sárga és piros paprikából, narancssárga répából, zöld cukorborsóból és fehér csírákból például színes salátát varázsolhatunk, amelyet látva garantáltan nem lesz unalmas az étkezés. Főként akkor, ha a zöldségeket vékony szeletekre, apró darabokra vágva wokban, kevés olajon megpirítjuk, ropogósra sütjük. Amellett, hogy egészséges, laktató is.
+1 tipp: Zenés lakoma
Éljük meg az étkezéseket igazi ünnepként a hétköznapokon is! Teremtsünk kellemes hangulatot, kapcsoljunk be lágy, nyugtató dallamokat (ha munkahelyen vagyunk, fülhallgatóval hallgathatjuk). Amikor több érzékszervünket is lefoglaljuk, az segíti, hogy előbb jóllakjunk. De vigyázat, kerüljük a lüktető, dübörgő zenét, mivel azzal épp az ellenkező hatást érhetjük el – nem csillapodik az éhségünk.
Amennyiben megtehetjük, ne kapkodva faljunk be valamit, hanem élvezzük ki az evés minden pillanatát, és adjuk meg a módját. Terítsünk meg szép tányérokkal, evőeszközökkel, poharakkal, tegyünk ki díszes szalvétát. Ilyen tálalás mellett gyorsabban elmúlik az éhségérzetünk, és kevesebb étellel is megelégszünk.
Fotó: AdobeStock