A kis Zoltán a ma is világhírű Gundel étterem épületében született. Apja gazdálkodó volt, de fia világrajötte után elvált a feleségétől, Gundel Katalintól, így a kisfiú nemigen ismerhette meg a papát. Katalin asszony másodszor is férjhez ment Frenreisz István orvoshoz, akitől Zoltánnak két féltestvére származik. István a Bujtor művésznéven színész, másik öccse, Frenreisz Károly beatzenész lett. Latinovits Zoltán egyetemre került, építészmérnöki diplomáját kitüntetéssel vette át, de a tervezőasztal helyett inkább a debreceni Csokonai Színházhoz szerződött. Ekkor lépett rá a karmikus kereszt útjára, ami aztán az őrület és a szörnyű halál felé vitte el őt.
A siker és szétzilált idegek harca
Latinovits művészete igazán Szendrő József igazgatása alatt kezdett kibontakozni. Az erős foglalkoztatottság és az ingatag önbizalom kikezdte az idegrendszerét, egyre többször szorult gyógykezelésre. Tíz év múlva – amikor már javában a Vígszínházban dolgozott – idegrendszeri problémái lassan ellehetetlenítették játékkészségét, így a Vígszínház 1971. július 31-ével felbontotta vele a szerződést. Ezek után a fővárosban már nem kapott munkát, ezért Veszprémbe ment színészkedni.
Öt év múlva kapott újra szerepet Pesten, az Operettben, A kutya, akit Bozzi úrnak hívnak című musicalben. Addigra az idegei már teljesen szétzilálódtak, mégis hatalmas sikere volt. Sajnálatos módon betegsége miatt mindössze kilenc előadást tudott végigjátszani, 1976 májusában újra kórházba került, onnan június 4-én optimista hangulatban indult Balatonszemesre. Öccse, Bujtor István vitte le kocsival. Estére eszelőssé vált, és nekirontott az állomásra beérkező vonatnak. Azonnal szörnyethalt, és ezzel végigjárta a kereszt útját, de a karmáját mégsem tudta teljesíteni, hiszen egy ilyen csillagállásnál nem az öngyilkosság a megoldás – az csak menekülés.
A kereszttől ugyanis csak akkor lehet megszabadulni, ha az ember a vállára veszi. A szabaduláshoz meg kell tanulni együtt járni vele, úgy vinni, hogy ne akadályozza az életet.
Elkerülhető lett volna az öngyilkosság
Az ő esetében a kereszt arra utalt, hogy a karmája nem a színjátszás, hanem az építészet lett volna, ami felé ösztönösen sodródott, hiszen ebből szerezte a diplomáját. Karmikus feladatát akkor is teljesíthette volna, ha nem házakat épít, hanem színházat, vagy előadásokat hoz létre, de nem fent állva a színpadon, hanem rendezőként vagy színészek oktatójaként. Ám a karmikus kereszt vállalása igen nehéz, hiszen a legtöbb ember először megpróbál kitérni a feladata elől, illetve olyan erős a másik oldal csábítása, hogy képtelen lemondani róla, és a sorsát beteljesíteni. Ennek azonban olyan következményei lesznek, amikkel a kereszt tulajdonosa nem számol. A nem vállalt karma örök teherré válik, ez pedig nyomasztó lelki érzéshez, neurózishoz vezet. Az ember pszichéjében problémák keletkeznek, amelyek aztán akadályozzák a fejlődésben, az alkotásban.
Miközben, ha Latinovits a vállára vette volna a keresztet, vagyis építész marad, vagy rendező, színésznövendékeket tanító tanár, a neve valószínűleg akkor is fennmarad az utókor számára. Viszont esélye lett volna arra, hogy a magánélete, ha nem is tökéletes, de viszonylag harmonikus legyen, az elméje tisztább maradjon, és ne öngyilkossággal vessen véget az életének még a 45. születésnapja előtt.
Egyedülálló és utánozhatatlan
Természetesen ilyenkor felmerül egy másik kérdés is, mégpedig egy önző változat: ha Latinovits képes lett volna ellenállni a világot jelentő deszkák, a televízió, a film csábításának, mi, nézők mennyit veszítettünk volna? Hiszen játéka egyedülálló, utánozhatatlan volt, rendkívüli élményt jelentett több generáció számára is.
Asztrológus körökben vannak, akik úgy vélik, lehetetlen lett volna, hogy Latinovits Zoltán a karmikus keresztjét a vállán vigye, vagyis megmaradjon építészmérnöknek. Viszont ezt a diplomát hasznosítani tudta a színészi pályán is, azzal a tudatos, aprólékos szerepfölépítéssel, ami az alakításait olyan sikeressé tette. Míg mások azt mondják, hogy a színpad felé fordulás, „a kereszt levétele a válláról” emésztette föl az energiáit, ami aztán a tragikus végkifejletthez vezetett.
Ám mindenki egyetért abban, hogy így is, úgy is zseniális színész volt, aki halhatatlan marad az utókor számára.
Szöveg: Izing Klára
Kiemelt kép: MTI
