Az 1930-as, 40-es évek színészeinek izgalmas románcai, viszonyai akár a filmvászonra is illetek volna.
# öngyilkosság
A színész tragikus halála az egész országot megrázta, teljesen hiteles magyarázatot a mai napig nem találtak rá.
A színész mindössze 27 éves volt, amikor túl egy házasságon és egy idegösszeroppanáson, gyanús körülmények közt elhunyt.
A popvilág egyik legragyogóbb csillaga volt, de fénye túlságosan korán kihunyt. Férje, aki tönkretette Whitney életét, máig itt van közöttünk, ahogyan 90 éves édesanyja is...
Szenvedéllyel teli és tevékeny élete tragikus véget ért. Délben még vidáman ebédelt a szeretteivel, aztán este, amikor egyedül maradt, végzetes mennyiségű gyógyszert vett be.
A szépségkirálynő, akit nem tudunk feledni. Molnár Csilla Andrea csupán 17 évet élt, sorsa mégis örök tanulságul szolgál a gyorsan jött siker, fény, csillogás árnyoldaláról.
Huncut mosolya mögött mindig ott bujkált a mély szomorúság. Schütz Ilának, az ország egyik legismertebb nevettető komikájának igazságtalanul kevés öröm jutott az életben.
Psota Irén élete olyan volt, mint a szerepei: változatos és szédítő. Túlélte a világháborút, egy forradalmat és három házasságot.
Zámbó Adrián szerint megrázó volt látni Nagy Ervint az apukájaként.
Domján Edit élete nagy szerelme Szécsi Pál volt. Tíz hónapnyi kapcsolat után mégis szakított a híres táncdalénekessel, majd nem sokkal később önkezűleg vetett véget az...