A színész Benedikt Tibor néven született Miskolcon, 1911-ben. Édesapja utazó ügynökként dolgozott és a fiát is erre a pályára szánta. Tibor el is végezte a kereskedelmi iskolát, de mindig is a színészi pálya vonzotta, így 1931-ben elvégezte az Országos Színészképző Iskolát – írta az ujsagmuzeum.hu.
Az apja belenyugodott fia döntésébe, de az volt a feltétele, hogy ne a Benedikt nevet használja. Így lett a neve Benedek Tibor.
Lehetőségek nélkül költözött fel a fővárosba
A színész 20 éves korától Érsekújváron játszott, de a budapesti színházakban is szerencsét akart próbálni. Egyetlen ajánlat nélkül költözött a fővárosba, ahol sokáig semelyik színházba sem vették fel. Az Arizona nevű mulatóba szerződött jazzénekesként.
A karrierje beindult, de 1938-tól a zsidó származása miatt nem léphetett színpadra. Hogy eltartsa magát és az édesanyját, álnéven mégiscsak kereskedelmi utazó ügynök lett belőle. Közben szerelmes lett, és 1941-ben megházasodott.
Közös életüket nem élvezhették sokáig a friss házasok, 1942-ben munkaszolgálatra hívták be, és a szovjet frontra vitték. Három év múlva térhetett csak haza, kimerülten, megtörten, de nem adta fel. Hazatérése után egy évvel megszületett a fia, Miklós, és a karrierje is beindult.
Ez is érdekelhet
Szorongott, kerülte az embereket
A több nyelven beszélő színész sikeres konferanszié is volt, de igazán a kabaré szerepekben alkotott maradandót. 1951-ben az akkor megalakult Vidám Színpadhoz hívták, ahol együtt dolgozott Salamon Bélával és Kibédi Ervinnel is. Óriási sikereket ért el, a legemlékezetesebb szerepe Zacsek úr volt, a tudálékos kispolgár.
A színpadi szerepei mellett közel húsz filmben is játszott, többek közt a Dollárpapában, a Fűre lépni szabad, és a Kétszer kettő néha öt című mozikban.
Betegsége után a vidámság eltűnt az arcáról
A nagyobb fizetés ígérete miatt átszerződött a Petőfi Színházhoz, de ekkor már sokat betegeskedett, gyomorfekéllyel küzdött, meg is operálták. A műtét után azonban a vidámság és a mosoly eltűnt az arcáról, és
minden ok nélkül gyógyíthatatlan rákbetegnek hitte magát.
Rettegett, alig evett, kerülte a náthás kollégákat, csak rövid jelenetekben lépett színpadra – ismét a Vidám Színpadon. Szorongásaiból a közönség semmit sem érzékelt, a halála pedig egy előtt önálló Benedek-műsor összeállításán is dolgozott a televíziónál.
52 évesen Benedek úgy döntött, hogy önkezével vet véget az életének. Fia, Benedek Miklós, aki 17 éves volt ekkor – és szintén színész lett –, haláláig haragudott az édesapjára, és könyvet is írt a családi tragédiáról.
Van segítség!
Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123-as ingyenes lelkielsősegély-számot, vagy keresse fel a www.ongyilkossagmegelozes.hu oldalt!



