Címlapsztori Sztárok

Nádai Anikó: Még egyszer sem sikerült végigaludnom az éjszakát

A Házasodna a gazdában még nagy pocakkal látható. A műsorvezető időközben világra hozta kisfiát. A 6 hetes Alex szépen fejlődik, miközben Anikó nagyfia, Patrik elkezdte az általános iskola első osztályát.

Aszülés előtt három héttel még a Házasodna a gazda stábjával forgatott. A rekkenő nyári hőségben is állta a sarat. „A várandósság első és harmadik trimeszterét nehezebben viseltem, voltak rosszullétek, émelygések, de mindenképp akartam dolgozni, hiszen a terhesség nem betegség, hanem egy állapot. A stáb nagyon figyelmes volt. Ahol tudták, megkönnyítették a munkámat. Nem kellett lépcsőznöm, és igyekeztek árnyékos helyet biztosítani, mindig kaptam friss gyümölcsöt és ásványvizet. Kellemes légkörben forgattunk, szép emlékeim vannak. A műsorban dolgozó emberek lelkiismeretesen bántak velem. A párom is elkísért a forgatásokra, biztonságot adott a jelenléte”– árulja el Nádai Anikó.

Érettebben áll az anyasághoz

A kismama egészséges aggodalommal figyeli Alex fejlődését, nem tartja magát „paramaminak”.

„Úgy látom, hogy 33 évesen sokkal érettebben állok az anyasághoz, több türelmem van. Ha valamilyen kérdés felmerül bennem, a szomszédunkban lakó barátnőmet hívom fel tanácsért, ő a háziorvosunk asszisztense, gyerektémában nagyon járatos.”

Anikó boldog, hogy párjára, Hajmásy Péterre mindenben támaszkodhat. „Már Alex születése előtt mondogatta, hogy számíthatok majd rá, de azt álmomban sem gondoltam, hogy ilyen szinten. Maximálisan helytáll apukaként. Epidurális érzéstelenítéssel szültem, ezért hat órán keresztül meg sem tudtam mozdulni a kórházi ágyon. Már az első napon Péter tette tisztába a kicsit, és olyan ügyesen, óvó-védő szeretettel ölelte magához a fiunkat, mintha nem először csinálná. Gyakran eteti, fürdeti és pelenkázza Alexet, nagy a szerelem apa és fia között. Péter szülei is gyakran jönnek át hozzánk, sokat segítenek nekünk.”

Patrik ötlete volt a név

Eredetileg az édesapja nevét kapta volna meg az újszülött, de Anikó és Péter úgy érezték, hogy ez mégsem tökéletes választás. „Összeült a családi kupaktanács. Az Alex név Patrik ötlete volt, és nekünk is nagyon tetszett. Ettől a pillanattól nem is volt kérdés számunkra, hogy így fogjuk szólítani a fiunkat” – árulja el a mosolygós kismama.

Alex a gyerek-szobába költözik

Nem csinál titkot abból, hogy nagyon kimerült. Alexnek jó étvágya van, két-három óránként eszik, már több, mint öt kiló.

„Most nem jut idő magamra, de ez természetes. Alexet anyatejjel táplálom, és szeretném, ha ez sokáig így maradna. Még egyszer sem sikerült végigaludnom az éjszakát, mivel sírós baba, fel kell venni, megnyugtatni. Egyelőre a hálószobánkban alszik, a mellettünk lévő kiságyon. Hamarosan megpróbáljuk átszoktatni a saját szobájába, amit még az érkezése előtt tapétáztunk ki és rendeztünk be bababútorokkal.”

Anikónak nagy boldogság, hogy elsőszülött fia, Patrik imádja a kisöccsét, nem féltékeny rá. „Amikor megtudta, hogy fiunk születik, mindenkinek azonnal elújságolta, nagyon büszke arra, hogy ő a gondoskodó báty. Patrik állandóan ölelgeti, puszilgatja, vagy csak árgus szemekkel figyeli Alexet, amikor a babaöbölben alszik. A régi játékait is rögtön odaadta neki, és már nagyon várja, hogy együtt játszhassanak.”

Egyetlen dolog nyugtatja meg Nádai Anikó kisfiát: meglepő hangra alszik el Alex

A 7 éves Patrik számára is új időszámítás kezdődött. Szeptemberben iskolás lett. „Nem könnyű beállni az új rendszerbe. Korábban nem volt gond, ha késtünk az óvodából, most pedig már fél nyolcra bent kell lenni az iskolában. Mindegyikünknek szokni kell ezt az új helyzetet. Szerencsére az iskolaszereket, a füzeteket nyár elején megvettem, nem az utolsó pillanatra hagytuk.”

A dédi még nem látta a picit

Anikó másfél hónapig nem is nagyon ment ki a házból. „Az újszülöttek immunrendszere gyenge, nem tanácsos egy kisbabával jönni-menni. Eddig csak egyszer sétáltunk a Kopaszi-gátnál, inkább csak a kertünkbe vittük ki Alexet.”

Nagy szívfájdalma, hogy imádott nagymamája, a 87 éves Terike néni még nem is láthatta a dédunokáját. „A nagymamám tőlünk 180 kilométerre lakik. Sajnos nem használ okostelefont, így még fotót sem tudtam küldeni Alexről. Tervezzük, hogy néhány héten belül leutazunk, vagy a nagymamámat kérjük meg, hogy jöjjön fel hozzánk pár napra. Szervezés alatt áll a találkozás.”

A műsorvezető még nem tudja, hogy mikor áll vissza a munkába. „Nagyon élvezem, hogy újra babázhatok. A jelenben akarok lenni, a pillanatokat megélni. Mostanában minden ok nélkül gyakrabban elérzékenyülök, elsírom magam. Nem bánom, hogy az érzelmeimnek utat engedek, ezt a szülés utáni hormonális változás­nak tudom be. Egyelőre a rajtam lévő súlyfelesleggel sem foglalkozom. A második terhességem alatt 22 kilót híztam, és azt hittem, hogy a két szülés után sokkal csúnyább lesz a bőröm. Adok időt magamnak, hogy visszanyerjem a régi alakomat, nem sürgetem a heteket.”

Kiemelt kép: RTL Klub

Balázs Klári címlapfotózás

Gidamentés

Szofi a gólya

Csomagolásmentes üzlet

Iain Lindsay Britt nagykövet üzenete