Címlapsztori Sztárok

Mindenórás Tóth Angelika, a Keresztanyu sztárja: Amennyire a férjemet ismerem, ő szeretné kihúzni a babát

A színésznő várandósságát a Keresztanyu sorozatba is beleírták. A Laurát alakító, mindenórás kismama izgatottan várja, hogy kezében tarthassa kislányát, Sárát.

Szerencsére jól viseli a más állapotot, és szépen gömbölyödik a pocakja. A júliusi nagy meleg ugyan kicsit lefárasztotta, de komoly aggodalomra nincs ok.

– Eddig csupán 10 kilót híztam. Nem gyötörtek rosszullétek, nem vizesedtem, és még kívánós sem voltam. Az étkezési szokásaim sem változtak. A férjem viccesen meg is jegyezte, hogy hiányolta annak a terhes nőnek a látványát itthon, akit a té­véreklámokban szoktak mutogatni a kanapén ülve, falánkan mogyorókrémet majszolva. Velem ugyanis ez nem fordult elő. Nem jártam rá az édességre, a csokoládéra – árulja el Angelika.

Együtt jártak szülésfelkészítőre

A színésznő augusztus másodikára van kiírva, és csak nemrégiben fejezte be a mun­kát.

– Nagy pocakkal is sokáig dolgoztam. A Madách Színházban ugyan egy időre leadtam a szerepeimet, de az RTL Klubon újrainduló Keresztanyut még június végén is forgattam. Hálás vagyok a stábnak, amiért nagyon figyelmesek voltak velem. Amennyire lehetett, kíméltek. A jeleneteimet előre vették fel, hogy ne kelljen sokat várakoznom, minél könnyebben bírjam a tévéfelvételeket. Hámori Barbarának, a sorozat showrunnerének külön hálás vagyok, amiért a karakteremet, Laurát nem írta ki, hanem ő is terhes lett a történet szerint. Izgalmas lesz a negyedik évad, mert számtalan váratlan fordulat történik a sorozatbeli szerepemmel.

A való életben is izgalmas időszakot él a kismama. Például az újszülött érkezésére az otthonukat is át kellett rendezni.

–  Kicsi, 44 nm-es lakásban lakunk, nem lesz a babának külön szobája, velünk alszik a hálóban. Korábban minimál stílusú volt az otthonunk, de a lányunk érkezése felülírt mindent. A nappalin belül kialakítottunk egy babasarkot: odatettük a játékokat és azokat a bébiholmikat, amik a mindennapos használthoz kellenek. A férjem is nagyon várja már, hogy Sárát a kezében tartsa. Ahhoz is ragaszkodik, hogy apás szülés legyen. Eleinte én nem voltam biztos benne, hogy jó ötlet, ha Tibi bejön a szülőszobába, de mindenképp részese kíván lenni az élménynek. Már egy szülésfelkészítő-tanfolyamon is jártunk, ahol azt mondták, az édesapa döntése, hogy mennyit lát a gyermeke világrajöveteléből a szülőszobában. Amennyire a férjemet ismerem, ő szeretné kihúzni a babát – mondja viccesen.

Trolival, villamossal

Angelika hat éve tette le a jogosítványt, mégis inkább tömegközlekedéssel jár. „Évente csak egyszer-kétszer ülök volán mögé, mert nem szeretek vezetni, nem érzem biztonságban magam az autóban. A fővárosban általában villamossal és trolibusszal közlekedek. Szerencsére a férjem már tíz éve vezet, így ha hirtelen kell majd a kórházba menni, akkor sem lesz gond.”

A férje választotta ki a nevet

Állami kórházban hozza majd világra gyermekét, és egy új törvény miatt még saját szülészorvosa sincs.

– Csak magánkórházban választhatsz orvost, állami intézményben erre nincs lehetőség, így az a doktor fog segíteni, aki aznap ügyeletben lesz – mondja határozottan, és érződik a hangjából, hogy nem aggódik a körülmények miatt.
Angelika és férje, Tibor két évvel ezelőtt házasodtak össze, de gyerekkoruk óta ismerik egymást.

–  Mindketten Békés megyében nőttünk fel, a nagyszénási általános iskolába is együtt jártunk. Aztán egy időre szétváltak az útjaink, felnőttként találtunk újra egymásra. Kilenc éve vagyunk együtt. Hálás vagyok a sorsnak, hogy szép házasságban élünk. A baba egy újabb mérföldkő lesz a kapcsolatunkban.

A Sára nevet egyébként az apuka szerette volna, Angelika pedig egyből rábólintott. Van ugyanis egy szóbeli megállapodásuk. Ha a következő gyerekük fiú lesz, akkor Angelikát illeti meg a névválasztás. Már el is döntötte, hogy Somának szeretné hívni majdani fiát.

Kismamajógával maradt fitt

De ne szaladjunk ennyire előre az időben! Fontos, hogy a jelent éljék meg. A tisztálkodószerekből és hálóingből álló csomagot már összepakolták, és csak arra vár, hogy elinduljanak vele a kórházba.

–  Van egy konkrét időpont a szülésre, de tulajdonképpen most már bármelyik pillanatban anyuka lehetek. Életem legszebb eseménye előtt állok, de addig is kismamajógára járok, mert szeretném megőrizni a rugalmasságomat. Úgy tervezem, hogy természetes úton szülöm meg a lányunkat. Persze, ha nem így történik, akkor sem esem kétségbe. A legfontosabb, hogy egészséges babánk legyen!

Képek: Dobai Aty, privát

Balázs Klári címlapfotózás

Gidamentés

Szofi a gólya

Csomagolásmentes üzlet

Iain Lindsay Britt nagykövet üzenete