Ezotéria

Évente egy községnyi ember tűnik el nyomtalanul Magyarországon: rejtélyes dimenziókapuk adhatnak magyarázatot

Mindig népszerűek azok a filmek, amelyekben a szereplők a jelenből korábbi korokba kerülnek. Méghozzá úgynevezett dimenziókapukon keresztül, amelyekről a parapszichológia úgy tartja, még ma is léteznek a föld egyes pontjain.

Nagy a rajongótábora az Outlander című könyv- és filmsorozatnak, amely a második világháború után kezdődik. A Randall házaspár Inverness környékén nyaral, ahol megtekintik a környék különlegességét, az ősi, misztikus állóköveket. A helyiek egy druida szertartást is előadnak. Másnap Claire a rituálé helyszínén furcsa hangokat hall az egyik kőből. Kíváncsian megérinti, és a következő pillanatban a földön fekve ébred, puskaropogás közepette. Ismeretlen erők a múltba sodorták, 1743-ba, a háború dúlta Skóciába. Ezután többször is „ingázik” a múltból a jelenbe. Vajon ez csak a regényírók és a filmesek képzeletében lehetséges?

Átjárók nálunk is vannak

Híres az angliai Glastonbury dimenziókapuja. A hiedelem úgy tartja, az itteni barlangon keresztül egy másik világba, egy gyönyörű országba juthatunk. Akiknek ez sikerült, a visszatérés után arról számoltak be, hogy tenger mossa a partokat, óriási üveghegyeket láttak, a fákon drágakövekhez hasonló gyümölcsök illatoztak.

A Kárpát-medence is bővelkedik dimenziókapukban, ahol az idő is másként halad, és a gyanútlan embernek különös élményben lehet része. Az egyik ilyen hely például a Csallóköz, amelyet ősidők óta egy letűnt aranykor „rezervátumának” tartottak. A másik a Pilis, a pálosok számos titokzatos „avatóbarlangjával”. De az Alföld rejtélyes kunhalmai – ­például Békésszentandráson a Gödény-halom, Jászberény közelében a Szent Imre-halom, Túrkevén a Tere-halom, Szegváron a Ludas-halom –, valamint Erdély ősi várai is rendelkeznek különös erővel.

Sokan meg vannak győződve róla, hogy a Pilis a föld erővonalainak fontos metszéspontján fekszik, éppen úgy, mint Glastonbury. Régen úgy hitték, az ilyen helyre tévedők nemcsak hogy régmúlt időkbe léphetnek át, hanem furcsa látomásokat észlelhetnek, de akár el is tűnhetnek örökre. Ezért bizonyos környékek veszélyes hírben állnak. A néphit szerint az alföldi kunhalmokat nem szabad éjszaka és különösen holdfényben megközelíteni. Itt ugyanis láthatatlan kapuk nyílnak, amelyeken ha a gyanútlan haladó átlép, többé nem talál vissza a saját világába.

A turistákat elnyelő erdő

Az Ural hegységben is régóta beszélnek az úgynevezett M-háromszögről, amely Molebka faluról kapta a nevét. Ez egy erdőrész, ahová ma már csak a legvakmerőbb, paranormális élményekre kiéhezett turisták mernek behatolni, de ők is csak kísérettel és rendőrségi kapcsolattartással. Az itt zajló bizarr, félelmetes jelenségek érhetővé teszik, miért. Már az őslakos manysik is tudták: az Uralnak ezen a részén valami sötét titok lappang. A Taganaj Nemzeti Park 2014-ben közleményben tudatta, hogy az egyik erdőrész szabályosan „beszippantja” a turistákat, így e területet ajánlatos elkerülni. Sokan örökre eltűntek, de akik mégis visszatértek, arról számoltak be, hogy az ösvényen gyalogolva hirtelen megváltozott körülöttük a táj. Megszűntek a túrajelzések, a villanyoszlopok, helyettük egy ismeretlen vadonban találták magukat.

Hangok sem voltak: elnémult a madárdal, a szélzúgás. Az emberek úgy érezték, egy másik erdőben járnak. Para­pszichológusok szerint ebben az esetben még a történelem előtti, ismeretlen civilizáció mágusai tér-idő kaput hoztak létre. És bár a használata elfelejtődött, talán véletlenszerűen még ma is működni próbál, más világokból közvetít képeket, teleportálja az idelátogatókat.

Akik örökre elvesztek

A dimenziókapuk bemutatása úgy válhat teljessé, ha szót ejtünk arról, hogy évente csak Magyarországon egy községnyi ember tűnik el nyomtalanul. Köztük lehetnek olyanok, akik nem bűncselekmény áldozatai, vagy nem bántalmazás miatt távoznak a családjuktól, netán az állami gondozásból lett elegük, és hagynak maguk mögött mindent. Az eltűnt személyek között vannak, akik azért nem kerülnek elő, mert átkelnek egy másik dimenzióba. Ugyanis „Bermuda-háromszögek” a világ több pontján léteznek, ahol akaratlanul is átléphetünk a láthatatlan világba vezető ajtón. A jelenségről a tudósok úgy vélekednek, hogy a következő húsz-harminc évben olyan új felfedezéseket tehetnek, amelyek magyarázatul szolgálnak az eltűnések titkára. Az új megállapításoknak várhatóan akkora jelentőségük lesz, mint annak idején Amerika felfedezésének…

Szöveg: Izing Klára

Fotó: Adobestock