A múlt század elején az asztaltáncoltatás volt a túlvilági lelkek megidézésének legkedveltebb formája. A szeánszokon jelen volt egy médium, aki az asztal lábának koppantásából tolmácsolta a válaszokat a feltett kérdésekre. A jelenlévők körülülték az asztalt, majd az asztallapra tették a kezüket úgy, hogy a kisujjaik összeérjenek. Ez jelképezte a közös erőt, míg az asztal közepén égő gyertya az isteni fény szimbóluma volt.
Az asztalka leírja a választ
De változnak az idők és velük együtt a spiritiszta szeánszok is. Napjainkban már speciálisan erre a célra készült, pici, kecses, könnyű, háromlábú asztalkát táncoltatnak a szellemidézők, amelynek egyik lábában grafitszál van. Ennek segítségével akár egyedül is kapcsolatba léphetnek a másik dimenzió „lakóival”, akik írásban válaszolnak a feltett kérdésekre – mégpedig olyan nyelven, amilyenen azokat feltették. Komolytalan kérdést nem illik feltenni, a lottószámok megjósolását se várjuk. Az ezotéria gyakorlói szerint ilyenkor a „vonal” túlsó végén ugyanis tréfát űzhetnek az asztalkázóval.
Aki a túlvilággal szeretne kapcsolatba lépni, az asztalka alá terít egy nagyméretű csomagolópapírt, amelyet ragasztószalaggal rögzít, hogy ne mozduljon el. Megszólítja a másvilágot és a segítő eljövetelét kéri. A tenyerét nagyjából 1 centiméterrel az asztalka fölé teszi, és megkéri a szellemet, hogy írásban jelezze, ha megérkezett. Az asztalka ekkor megmozdul, és leírja a választ. Ezután a szeánsz résztvevője sorban felteszi a kérdéseit, amelyekre írásban kap választ. Végül Isten nevében elküldi a szellemet a túlvilágra.
A betűk fölött táncoló pohár
Napjaink spiritiszta összejövetelein népszerű a poharazás nevű módszer is. Ilyenkor egy papírlapra félkörívben felírják az ábécé betűit, valamint a számokat 1-től 10-ig. A lapra egy poharat tesznek, ráteszik a kezüket, és erősen koncentrálnak arra a személyre, akit meg akarnak idézni. Ha a szellem megérkezik, a pohár elkezd táncolni a betűkön, számokon, és olykor megáll egy pillanatra felettük. Ezekből összeolvasható a válasz.
Jókai és Batthyány
A magyar történelem egyik leghíresebb asztaltáncoltató társasága Jókai Mór balatonfüredi villájában működött. A médium az író tizennégy éves sógornője, Benke Jozefina volt. Amikor a lánynak egy alkalommal sikerült egy szellemmel kapcsolatba lépnie, Jozefina lendületes, felnőttes betűkkel leírta gróf Batthyány Lajos nevét. A papíron lévő nevet később összehasonlították a kivégzett miniszterelnök aláírásával – a két szignó tökéletesen megegyezett egymással.
A megszállottság
A szellemidézés gyakorlói szerint a művelet legnagyobb kockázata, hogy a megidézett szellem a szeánsz végén itt marad, és az egyik résztvevő aurájára tapad. Magára vagy másokra káros gondolatokra, tettekre kényszerítheti azt, aki kellő felkészültség nélkül vágott bele a szellemidézésbe.
Erről a senki számára nem kívánatos állapotról a következő jelek árulkodhatnak:
- Megszállottságra utalhat, ha az illető kedélyállapota, testtartása, hangja, reakciói gyorsan változnak.
- A másik dimenzióból érkezett lény parancsoló, kemény hangját hallhatja, és rá nem jellemző dolgokat tehet.
- Nem mindig emlékszik rá, mit cselekedett, sokszor viszont ok nélkül aggódik.
- Azt tartják, hogy a szellemlény azért nem akar távozni, mert a földi vágyait akarja kiélni – cigarettával, alkohollal, droggal, étellel –, de ehhez egy élő ember testére van szüksége. A hívásra azért is érkezik gyorsan, hogy aztán maradni próbáljon.
Köszönjünk el az itt ragadtól!
A megszálló az ezotéria szerint a szeretethiány erős negatív energiáját hordozza. Ezért, ha szeretettel fordulunk felé, elmondjuk, hogy Isten is szereti őt, és mi is, akkor végül távozásra tudjuk késztetni.
Ha arra gyanakszunk, hogy egy lélek itt maradt, gyújtsunk egy fehér gyertyát, nézzünk a lángjába, és lássuk lelki szemeink előtt, amint az asztrál lény egyre távolabb kerül tőlünk. Köszönjünk el tőle, és kérjük a Teremtőt, hogy segítse őt a túlvilági útján. Ha így sem sikerül megszabadulni tőle, egy megbízható médium segítségét kérhetjük, de mindig nagyon figyeljünk oda, kiben bízunk meg!
Így zajlik a szeánsz
A szeánszok művelői azt ajánlják, hogy elhunyt szerettünk helyett inkább jóindulatú szellemet hívjunk. Betegen, legyengülve senki ne vegyen részt ilyesmiben, mert ilyenkor spirituálisan is kiszolgáltatottabb.
- A szertartás fontos része a védőkör: olyan szimbólum, amely jelképes határt von az idézési terület – ahol kaput nyitunk a másik dimenzióba – és a mi világunk között.
- Kilencven napon belül elhunyt személyt nem tanácsos megidézni, mert az ezoterikus tanok szerint ilyenkor megzavarjuk az útját, és kísértetté válhat.
- Ne tegyünk fel kérdést Istenről, a túlvilágról, egy még élő személy későbbi halálának körülményeiről. Egy témára csak egyszer kérdezzünk rá.
- Mindvégig illő tisztelettel, szeretettel kommunikáljunk.
- Aki fél, ne vegyen részt ilyen műveletben, mert a félelem torz energiát bocsát ki.
- A szeánsz végén a résztvevők elküldik a szellemet oda, ahonnan jött. A tér megtisztítására füstölőt gyújtanak, és hagyják, hogy teljesen leégjen. Ezüst színű gyertya égetése mellett elmondanak egy imát, vagy kérik a védőangyalukat, hogy legyen velük – így tisztítják meg magukat is.
