A lélek tervez
Az ezotériában jártasak úgy tartják, hogy megszületés előtt a lélek dönti el, hogy ebben az életben mit szeretne megoldani, megtanulni. Pontosan megtervezi a földi létét – minél fejlettebb, annál részletesebben. Ennek a sorsfeladatnak a megvalósításához választja ki a környezetet, a szülőket, a testet, a karaktert. Kivárja a megfelelő időpontot, és akkor hozza létre a fizikai testet, vagyis akkor születik meg, amikor minden együtt van ahhoz, hogy a karmáját teljesíteni tudja. Bár az emberek sokszor azt hiszik, hogy bármi lehetséges, mégis csak arra vállalkozhatnak, ami ezekbe a keretekbe belefér.
Az ember lázad
Karma ide vagy oda, sokan indulnak más úton, mint ami a sorsuk, mert szeretnék korlátok nélkül megélni, amire vágynak. Minél éretlenebb, fejletlenebb egy lélek, annál inkább a vágyai hajtják. Ez az ellenszegülés azonban következményekkel jár, amit viselnünk kell.
Jelez az univerzum
Honnan tudhatjuk, mi a mi sorsfeladatunk? Az asztrológus a horoszkópunkból következtethet erre. Aki viszont saját maga szeretne ráérezni, a legjobb, ha a teste-lelke jelzéseire figyel. Amennyiben ugyanis valaki a sorsa szerint él, akkor világosan érzi, hogy a helyén van. Vannak ugyan problémái, feladatai, de bármilyen nehezek is, mégsem borítják fel az alapvető lelki nyugalmát. Aki viszont nem a karmája által adott feladatot teljesíti, az a lelke legmélyén pontosan tudja, hogy valami nincs rendben. Mintha nem önmaga lenne, mintha valaki más életét élné. Ehhez a nyugtalanító érzéshez társul, hogy semmi sem akar neki sikerülni, kudarcot kudarcra halmoz, vagy csak rettentő erőfeszítés árán jut előre. Ha azonban odafigyel a jelekre, megtapasztalhatja, hogy a sors jelez, merre kellene mennie. A gondviselés által hozott lehetőségek is segítenek megtalálni a számára legjobb ösvényt.
Árral szemben úszva
A szabad akaratunk határai a sorsunk forgatókönyvének „széléig” terjednek. Rendszeresen megkapjuk a lehetőségeket a karmikus feladatunk teljesítésére. Ha a nekünk leginkább testhezálló módon, de ezzel összhangban cselekszünk, minden gyorsan a helyére kerül, szinte szárnyakat kapunk, és a körülmények valósággal a kezünk alá dolgoznak. Ha viszont mindenáron ellene szegülünk, akkor megtapasztalhatjuk az univerzum ellenállását: olyan érzésünk lehet, mintha a folyóban árral szemben próbálnánk úszni. Sokszor merülnek fel a sorsfeladattal kapcsolatos kérdések például az anyaság és a karrier terén. Akinek a segítés az életfeladata, az akármerre fordul, mindenképp olyan helyzetekben találja magát, ahol mások a segítségére szorulnak. Akinek ezzel szemben inkább vezetnie kell, az lépten-nyomon olyan szituációkba kerül, ahol neki kell kimondania a döntő szót.
Kijátszani vagy beteljesíteni
Vajon lehetünk-e így szabadok? Vagy sakkbábuk vagyunk egy kozmikus táblán? Az ezoterikus mesterek szerint egyszerre mindkettő és egyik sem. Hamar rádöbbenünk: igazán boldogok csak akkor leszünk, ha a sors, a karma diktálta tervet – amely értünk, a fejlődésünkért és az újjászületések láncolatából való kiszabadulásunkért van – nem kijátszani próbáljuk, hanem inkább beteljesíteni. Ha azonban így teszünk, szabadon megtalálhatjuk ennek a számunkra leginkább megfelelő útját.
Tolnay Klári, aki a karmája szerint élt
Tolnay Klárinak a segítés volt a sorsfeladata, de nem a család adta kereteken belül. A művésznőnek ugyan született gyermeke, de azt nyilatkozta róla, hogy a hivatása miatt nem törődött annyit vele, amennyit szeretett volna. A karmája az volt ugyanis, hogy lemondjon a saját családi gondoskodásról és örömökről, amiben gyermekkorában része lehetett. Ehelyett másokon kellett segítenie, olyanoknak nyújtott vigasztalást és támogatást, akiket talán nem is ismert, vagy utána soha többé nem látott.
Nem valószínű, hogy mindezzel tisztában volt, ám az ő példája tipikus esete annak, hogy a sors nem hagyja magára, és ösztönösen a megfelelő útra tereli az embert, ha a vállalt feladatáról van szó. Tolnay Klári esetében például az az ifjúkori fellángolás sem volt a véletlen műve, amikor apáca szeretett volna lenni, aki a szegényeket, az elesetteket, a rászorulókat gondozza. Szíve szerint járta volna a világot, hogy jótékonykodjon, és támogassa a betegeket, az éhezőket, a reményvesztetteket – talán éppen úgy, ahogy Teréz anya tette. Jézus menyasszonya helyett azonban Thália papnője lett. Ezzel nem tért le a karmikus útjáról, csak egy másik módját választotta annak, hogy teljesítse az életfeladatát. Tehetségével, tökéletes alakításaival, varázslatos megjelenésével tette végül az embereket boldoggá. Fényt, reményt, szépséget hozott az életükbe, játéka hatására talán sokan elfelejtették a hétköznapok nehézségeit.
Köztudott volt az is, hogy a II. világháború idején üldözötteket bújtatott. Décsi Mór barátja például a deportálások idején a színésznő ágyneműtartójában húzta meg magát. Amikor a művésznő ajtaján kopogattak, Tolnay Klári az ágyra feküdt. Az egyenruhások nem merték megkérni, hogy álljon fel, elhitték neki, hogy senkit sem rejteget.
Szöveg: Izing Klára
Fotó: archív
