A Krisztus előtt 3500-ban készült szobrot az 1800-as években találták meg Cipruson, Lemb városában. Valószínűleg egy termékenységi istenasszonyt ábrázol, és eddigi története azt bizonyítja, hogy rászolgált a Halál istennője elnevezésre. Először Lord Elphron tulajdonába került, aki a ciprusi brit kolónia egyik megbecsült tagja volt, ám hat családtagjával, 6 éven belül mindannyian távoztak az élők sorából. Ezután egy Ivor Manucci nevű férfihez került a Lembi asszonynak is nevezett műtárgy, ám négy éven belül egyetlen élő rokona sem maradt, és maga Manucci is meghalt, majd harmadik tulajdonosa, Lord Thompson-Noel is erre a sorsra jutott, valamennyi közeli hozzátartozójával egyetemben. Sir Alan Biverbrook vásárolta meg utoljára a szobrot, ám miután rövidesen ő, felsége és két lánya is elhunyt, fiai — bár ők maguk nem hittek az átokban — jobbnak látták eladományozni a vészt hozó tárgyat, így az a Skót Királyi Múzeumhoz került. Itt szedte utolsó áldozatát: a kiállítás egyik kurátora megérintette a szobrot, és rövidesen elhunyt. Ezek után vastag üveg mögé tették, nehogy valaki mégis hozzáérjen, ugyanis úgy tűnik, a lembi asszony nem tűri, ha megzavarják, és halállal fizet érte.
A nagymama festménye
Sean Robinson a nagymamájától örökölt egy festményt, de hogy abban milyen ördögi erő lakozik, nem is sejtette. Pedig a nagyi sokszor mesélt arról, hogy retteg a festménytől — ezért is került a padlásra —, hallja, ahogyan a képen szereplő alak sír, és egy sötét alak is feltűnt rendre a lakásban, amíg el nem zárta a műtárgyat. Robinson azonban kifüggesztette falára a művet, amely amúgy sem túl bizalomgerjesztő; a Gyötrődő ember címet kapta, és a legenda szerint alkotója a saját vérét is belekeverte a festékbe, majd az utolsó ecsetvonás után öngyilkos lett. Sokan úgy hiszik, a festményben maga a gonosz lakik; amióta Robinson házába került, a gyermekét egy láthatatlan erő lelökte a lépcsőről, a felesége úgy érezte, hogy valaki a hajához ér, és a nagymama által leírt fekete alak is feltűnt a folyosókon. Ajtók csapódnak be maguktól, elmozdulnak tárgyak, így a tulajdonos úgy döntött, inkább a pincébe zárja a festményt, ám nem ad túl rajta. A világ legkísértetiesebb alkotásának tartott képről egyébként videofelvétel is készült, amelyet feltöltöttek az internetre. Hátborzongató jeleneteknek lehetnek szemtanúi.
A gonosz baba
A hetvenes években nagy port kavart egy Donna nevű, főiskolás lány története, aki az édesanyjától kapott egy rongybabát. Lakótársával, Angie-vel egyre furcsább dolgokat tapasztaltak: Annabelle, a baba mozgott, majd egyre nagyobb távolságokat tett meg a szobában, sőt, fel is állt; mintha láthatatlan kezek mozgatnák. Egy idő után aztán papírdarabkákat találtak a baba körül, amelyeken egy-egy mondat volt, gyermeki írással. Idővel azonban kiderült, Annabelle nehezen viseli az idegeneket: Lou nevű barátjukat, aki gyakran töltötte a lányoknál az éjszakát, többször is „megtámadta” a baba. Rendszeresen azt álmodta, hogy Annabelle fojtogatja, de az is előfordult, hogy a baba mély karmolásokat ejtett rajta. Egy médium szerint a játékot egy Annabelle nevű kislány szelleme szállta meg, aki hétévesen azon a területen vesztette életét, ahol a lányok most laktak. Mivel azonban a jelenségek nem szűntek, sőt, egyre ijesztőbbé váltak, elhívták a híres paranyomozókat, Ed és Lorraine Warrent, akik szerint Annabelle-t valójában egy veszélyes démon szállta meg, így jobb őt nem engedni szabadon. Egy dobozba zárták, amire ráírták: „Veszélyes! Ne nyisd ki!”
A falon pihenő szék
1702-ben Thomas Busbyt halálra ítélték apósa megöléséért. Az utolsó kívánsága az volt, hogy kedvenc kocsmájában fogyaszthassa el az utolsó vacsoráját. Miután jól belakott, felállt, és azt mondta: „Halállal lakoljon, aki bele mer ülni a székembe.” A tölgyfa szék ezután is a fogadóban maradt, és a bátrabbak fogadásból ujjat akartak húzni a halállal, és beleültek: mindannyian hamarosan meghaltak. A második világháború idején, amelyik katona helyet foglalt benne, biztosan nem tért vissza a frontról. De volt építőmunkás, aki nem hitt a babonában, ám miután beült a székbe, lezuhant az állványról, és szörnyet halt. Állítólag egy takarítónő véletlenül huppant az ülőalkalmatosságra, mert megszédült, és rövidesen agydaganatot diagnosztizáltak nála. A pub tulajdonosa — megelőzendő az újabb haláleseteket — egy múzeumnak adományozta a széket, ám a szállító cég sofőrje ráült; nemsokára autóbalesetet szenvedett, és meghalt. A múzeum vezetősége pedig úgy döntött, nem akar további tragédiákat: a falra szögelték a széket, hogy még véletlenül se ülhessen rá senki!
Hope-gyémánt: nem volt a Titanicon!
A Hope-gyémánt mindig bajt hozott a tulajdonosára. Azt mondják, egy istennő-szoborról lopták el Indiában, és annak átkát kell elszenvednie, aki kapcsolatba kerül a kővel. A XVI. században tulajdonosai hamar a másvilágra kerültek, az 1700-as évek végén Marie Antoinette-é lett, akinek — tudjuk történelmi tanulmányainkból — szörnyű véget ért az élete. Ekkor tájt French Blue-nak, azaz francia kéknek hívták, amelynek egy időre nyoma veszett, majd 1820-ban tűnt fel újra. Új tulajdonosáról, Henry Hope bankárról kapta a Hope-gyémánt elnevezést, és ő volt az egyetlen, akire nem hozott bajt. Amikor eladta, újra egymást követték a tragédiák: volt, akinek egész családja egy szakadékba zuhant, más a tengerbe veszett és vele együtt a Hope-gyémánt is, ám egy búvár a felszínre hozta azt. Az a legenda nem igaz, hogy a Titanicon is ott volt, a XX. században a McLean családra azonban sok bajt hozott: fiúkat egy taxi gázolta halálra, lányuk szerelmi bánatában lett öngyilkos, a házaspár elvált, a férj elmegyógyintézetben fejezte be az életét. Utoljára a híres hajómágnás, Onassis vásárolta meg a követ, ő egy válással úszta meg a gyémánt ámokfutását. Jelenleg a Smithsonian Intézetben van, golyóálló üveg mögé zárva.
Fotó: adobestock
