Túlvilági búzamezők
A búza maga is az élet jelképe, a régi magyar nyelvben sokszor ezen a néven is emlegették. Ám a búzamező a túlvilág szimbóluma is, a mennyországot jelképezi a napsugarak, az isteni dimenzió aranyában pompázó színével. Kenyérgabonaként a táplálás, a töltekezés, a bőség, a termékenység, vagyis az aranykor és a boldog, édeni világ képviselője.
A filmekben is sokszor jelenítik meg a túlvilági, eliziumi mezőket búzamezőként. Így történt a legendás Gladiátor című filmben is, amelyben a főhőst többször is láthatjuk az álombeli, gazdag búzamezőn. A filmben el is hangzik az eliziumi mezők elnevezés. A görög–római mitológiában ez az a túlvilági hely, ahova az istenek kegyeltjei és a hétköznapi hősök kerülnek haláluk után. Ezért mondja lelkesítő beszédében a harc előtt Maximus, hogy a csatában elesőkre itt vár majd a békesség.
Ötezer ember is jóllakott
Bár a Biblia legismertebb kenyérszaporítása Jézushoz kötődik, nem csak ő vitt véghez ilyen csodát. Az Ószövetség úgy tartja, hogy Elizeus próféta száz emberrel együtt lakott jól húsz kis árpazsömléből.
Jézust is hatalmas tömeg követte egy olyan helyre, ahol az emberek nemigen juthattak élelemhez. Amikor látta, hogy milyen sokan vannak, megkérdezte a tanítványát, Fülöpöt: „Honnan veszünk kenyeret, hogy legyen mit enniük?” Ekkor megszólalt egy másik tanítvány, Simon: „Van itt egy fiú, akinek van öt árpakenyere és két hala, de mi az ennyinek?” Jézus ekkor azt kérte, hogy ültessék le az ötezer embert, majd kezébe vette a kenyeret, hálát adott, és kiosztotta a jelenlévőknek. Ugyanígy tett a hallal is, amelyből szintén annyit teremtett, amennyire szükség volt. Amikor az emberek jóllaktak, szólt a tanítványoknak, hogy szedjék össze a maradékot, nehogy kárba vesszen. A megmaradt árpakenyérből tizenkét kosarat töltöttek meg.
Az aratóünnepek ideje
Augusztus 20. nemcsak Szent István király és az államalapítás ünnepe, hanem a kenyérszentelés ideje is. Ilyenkor fejeződik be az aratás, ezért korábban ezen a napon aratóünnepségeket rendeztek, és megsütötték az új lisztből a kenyeret, hálát adva a Teremtőnek a termésért.
Augusztus 20-án reggel a katolikus templomok oltára ma is nemzeti színű virágokban pompázik, és az oltár előtti kis asztalra helyezik el a trikolóros szalaggal átkötött, gömbölyű formájú kenyeret. Ezután következik az ünnepi szentmise, amelynek a végén a pap megáldja a kenyeret. Ezután megszegik, és a hívek kóstolót kapnak belőle. Mivel az új kenyér a boldogulás, a gyarapodás jelképe is, aki ekkor, vagy a nap folyamán bármikor fogyaszt belőle, annak a hiedelem szerint a következő időszakban szerencsés mederben folyhat az élete, nem lesz oka panaszra.
Az áldozat szimbólumától az édességig vezetett az ostya útja
Az egyházi hagyományban a kenyér szerepét sokszor az ostya veszi át. Neve a latin „hostia”, azaz „áldozat” szóból származik: az engesztelés és Krisztus átváltozott testének szimbóluma. A búzalisztből készült kicsi, lapos, kerek kenyérben nincs kovász. Régen ujjnyi vastagságban sütötték úgy, hogy az oldala több helyen be volt vágva, mert így jobban lehetett törni. Mostani alakját a 12. században nyerte el.
A megszentelt ostyát a pap és a hívek egyaránt a szentmise során veszik magukhoz Krisztus testeként. Korában csakis szakrális célokra készítettek ilyesmit az ostyasütő mesterek. Tőlük szerezte be az egyház, és a ministránsok hordták szét a falvakba. Minden templom éppen annyi ostyát kapott, amennyi híve volt.
Később már a paraszti családok karácsonyi asztalán is megtalálható volt, a mézzel együtt. A falusi házaknál hagyománnyá vált az ostyasütés. A háziasszony a község kovácsánál rendelte meg az ostyasütő vasat, amelyen a vallási jelképek közül megtalálható volt a feszület, Isten báránya és a csillagok, amelyek Jézus Krisztus születésére utaltak.
Nagyipari méretekben először Ausztriában sütöttek ostyát. A 19. század elején Bécs, majd Karlsbad volt az ostyakészítés fellegvára, de ekkor már édesség gyanánt készítették, tölcséreket, rolettiket és a napjainkban is népszerű, töltött nápolyit formáztak belőle.
Rózsává változott a kosárban
Kenyeret nemcsak Szent István ünnepén, hanem Erzsébet-napon, november 19-én is szentelnek. Ilyenkor a jótékony Árpád-házi Szent Erzsébetre emlékezünk. A legendája szerint egyszer, amikor kenyeret vitt a szegényeknek, találkozott egy rokonával, aki megkérdezte tőle, hogy mit visz a kosarában. Erzsébet félt attól, hogy a részvétlen rokon megakadályozná a jótékonykodásban, ezért azt válaszolta, hogy rózsákat. A rokon látni akarta a kosár tartalmát, de a kenyér valóban átváltozott rózsává egy olyan évszakban, amikor nem nyílnak virágok. Úgy mondják, a gondviselés azért hajtotta végre ezt a csodát, hogy Erzsébet ne essen a hazugság bűnébe. Amikor éhínség és járvány ütötte fel a fejét, kinyittatta Wartburg várának éléstárát, és a benne lévő búzát szétosztva megóvta a népet az éhhaláltól.
Fotó: gettyimages
