Konyha

A tökéletes tea titka: nem mindegy, hogyan tároljuk a leveleket és a vízhőfokra is figyelni kell!

Nem jó belőle sem a túl erős, sem a túl gyenge, ahogy a túl forró és a túl hideg sem. De akkor mégis hogyan készül az igazán jó tea?

Miért ne legyen erős?
A teasommelier-ek, vagyis a teaszakértők azt tanácsolják, hogy az évszaknak és a fizikai állapotunknak megfelelően válasszuk ki a fajtát. Például a virágteát tavaszra, míg a zöldet inkább nyárra javasolják, de utóbbi az emésztési problémákban szenvedőknek is kiváló, mivel a  leveleket nem erjesztik a feldolgozáskor.
Az erős fekete tea túl sok koffeint tartalmaz, és nem tesz jót a szívnek, az érrendszernek. Előnye, hogy hirtelen ad egy nagy energialöketet, ha fáradtak vagyunk, de ahogy mondani szokták: a túl sok mindenből rossz. Kerüljük a koffeines teákat lefekvés előtt, és arra is figyeljünk, hogy a vízhőmérséklet minden fajtánál változó, illetve a levelek tárolásának módja is fontos a minőség megőrzéséhez.

Tea-kisokos
• A fekete teához forraljunk fel tiszta, friss vizet, és egy teáskanál levelet – ez egy csésze italhoz elegendő – öntsünk le vele, majd áztassuk 3-5 percig. A több idő erősebb ízt eredményez. Jól kombinálható más ízesítőkkel, citrommal, mézzel vagy tejjel.
• A zöld teát mindig csakis 70-80 °C hőmérsékletű vízzel öntsük nyakon. Használjunk kevesebb tealevelet, mint a fekete változatnál, és az áztatási idő se haladja meg a 2-3 percet. Mivel alacsonyabb koffeintartalommal rendelkezik, mint a fekete tea, délután is fogyasztható. Nem szükséges cukorral vagy tejjel ízesíteni, mivel önmagában is kellemes.
• A fehér és az oolong tea kevésbé ismertek, de egyre népszerűbbek alacsony koffeintartalmuk miatt. A fehér tea elkészítéséhez még alacsonyabb hőmérsékletű víz szükséges, viszont az áztatási idő 4-5 percig is tarthat. Rendkívül finom és lágy íze van, ezért fontos, hogy ne áztassuk túl. Az oolong tea egyedülálló, mert az áztatási ideje változó a tea fajtájától függően, és többször is felhasználhatjuk. Mindkét teatípus antioxidánsokban gazdag és számos jótékony hatása van.
• A gyógyteák és a speciális teakeverékek egyedi és sokszínű ízvilágot kínálnak, és gyakran különböző gyógynövények, gyümölcsök, fűszerek keverékéből állnak. Ezeknek a teáknak számos egészségügyi előnye ismert, például a megfázás tüneteinek enyhítésétől kezdve a stressz csökkentéséig. A gyógyteák készítése során fontos, hogy a növények és fűszerek megfelelő arányban és minőségben kerüljenek felhasználásra. A legtöbb gyógytea nem igényel forró vizet, a túl magas hőmérséklet károsíthatja a gyógyhatású összetevőket. Az áztatási idő a gyógyteák esetében hosszabb lehet, akár 5-10 percig is tarthat. Néhány gyógytea, mint például a kamilla vagy a menta nyugtató hatású, míg a gyömbér tökéletesen energetizál. A gyógyteák gyakran nem tartalmaznak koffeint, így esti fogyasztásra is ideálisak.
• Egyéb speciális teák, mint a chai, a rooibos vagy a mate szintén népszerűek. A chait gyakran tejben főzik és cukorral vagy mézzel édesítik. A rooibos teát hosszabb ideig lehet áztatni anélkül, hogy keserűvé válna. A mate teát hagyományosan speciális edényben, bombillával (egy fém szívószálon keresztül) hörpintik fel.
• A gyógyteákat, de a zöld vagy a fehér teát se szűrjük fémszűrővel, ne keverjük fém kanállal, mert a gyári termékek nagy része réz vagy alumínium valamilyen ötvözete, amelyekből a forró víz hatására fémionok válnak ki, és azok könnyen reakcióba léphetnek a teában található hasznos alkotóelemekkel.

Címkék: